Dés László (1954, Budapest) a hetvenes évek közepén tűnt fel az Interbrass együttesben. Az Interbrass a Syrius és a Rákfogó mellett igen-igen szép emlékként él sokunk emlékezetében, de sokkal többre nem vitte, szegény. A Dés vezette Dimenzió már készíthetett lemezeket, csak éppen nem sikerült kikecmeregnie a dzsesszrock (populáris) csapdájából, nem beszélve a Trio Stendhalról, melyben még inkább megtestesült a népszerűséggel párosuló elegáns érdektelenség. Ezekkel a régi ügyekkel persze most nem akarnám Dést bántani, nem is lenne tisztességes a hetvenes-nyolcvanas évek korrajza nélkül, más kérdés, hogy ismerünk olyan dudásokat is, akiknek a pokolra kellett menni...
Dés László egy másik utat választott: a filmzenék (Egymásra nézve, Szerelem első vérig, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Anna filmje estébé), a musicalek (Valahol Európában, A dzsungel könyve) és a popzene (Jazz + Az) útját. Azt az utat, amelyen, ha nem is garantált, de kockázatmentesebb a siker; azt az utat, amelyen nem lehet "rámenni", viszont a korrekt teljesítménynek gyümölcse van. Arany Zsiráf-díj, Liszt Ferenc-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. Miközben megélhette azt is, hogy a "fajsúlyosabb" kortárs zene terepén alkotott - a Keller vonósnégyessel és az Amadinda együttessel rögzített - Akasztottak című műve jobbára visszhangtalan maradt; és miközben a dzsessztől sem szakadt el teljesen: dolgozott az ESP és a Balázs Elemér Grouppal, újabban pedig megint összeállt (a stendhalos) Snétberger Ferenccel.
No de a Metszetek kapcsán nem a műfajok közösködésére utaltam. Ez egy kiköpött dzsesszlemez, ilyen értelemben teljesen rendben van. Az inkább a bajom, hogy Dés nem "verte át" valamennyi szerzeményén, amire olyan helyesen törekedett: nevezetesen, hogy "a mozi természetéből adódó rövid kísérőzenék önálló darabként is" működjenek. Kár, kár, nagy kár, mert amikor összejött - mint az Útközben, a Tíz tojásból rántotta vagy az Apám és Fanni esetében -, módfelett megkapó kompozíciók születtek, és nem is kellett volna sokkal több, hogy most komoly zavarban legyek. És hogy azt mondhassam: lám, ez a Dés, akár a fénykorában... Így viszont megtörik a varázs, hiszen az Elutazás és visszatérés, Az utolsó előtti pillanat, aztán a Ketten - Anyajegy sem boldogul a filmkockák nélkül - a végére kifullad az erő, elcsuklik az izgalom.
Mindenesetre kiderült: Dést még nem "írhatja" le a hazai dzsesszélet, és ennek örülni kell. Hogy szüksége lesz-e saját zenekarra, vagy csupán összeáll a legjobbakkal (ezúttal: Fekete-Kovács Kornél, Vékony Ildikó, Balázs Elemér Group), majd kiderül. Már ha egyáltalán. Lassacskán ötvenéves: éppen a legszebb férfikor, körülnézni kicsit a pokolban. Drukkoljunk hozzá, érte, neki.
Marton László Távolodó
Tom-Tom Records, 2003
