Lemez

Hyperdub 10.4

  • Velkei Zoltán
  • 2015. január 5.

Zene

Tízéves ün­nepségsorozatának végéhez ért a Hyperdub a 10.4-es válogatással, amely a korábbi, tematikus összeállítások után a 10.1-re reflektál: ismét nagy adag klasszikust mutat be jó pár vadonatúj és kiadatlan zenével együtt. A huszonnyolc felvétel az úttörő brit elektronikus tánczenéről fest hiteles képet disztopikus hangokkal és életidegen ritmusokkal, olyan feledhetetlen momentumokon keresztül, mint a Kode9 & The SpaceApe-féle Love Is The Drug és Cooly G bombasztikus Narstja, de itt van még a Need To Feel Waltontól, és Laurel Halo zseniális Chance Of Rainje sem maradt le.

Ahogyan azonban a 10.1-nél, most is az újdonságok a fontosabbak. Indulásként egy 2009-es, ki­adatlan felvétel csendül fel Burialtől (Lambeth), és van abban valami döbbenetes, ahogy a búskomor melódiájával és fémes 2step ütemével simán maga mögé parancsolja a többi huszonhét zenét. Melyek rá­adásul annak ellenére sem rosszak, hogy szinte csak a másodvonal van most reflektorfényben: Ossie & Phrh egy örökzöld UK funkyt szállít, végre itt van hivatalosan is a Fun­ky­stepz-féle Vice Versa, és Walton is megmutatja újra egy régebbi arcát a rendszerleolvasztó Laser Warral. Kode9, Cooly G és Ikonika is előszedett a régi gépeiről ezt-azt.

Ahogyan annak idején a Warp istenesen meg tudta ünnepelni a saját évfordulóit, úgy remekelt idén a Hyperdub is. S nem véletlen az összehasonlítás: a Hyperdub ugyan nem feltétlenül agyas zenéket ad ki, de szellemiségében méltó módon viszi tovább azt, ami a nyolcvanas évek végén Sheffieldből elindult.

Hyperdub/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.