Respighi ugyanis mindent megtett azért, hogy a romantikusok érzelemkavalkádját tűzön-vízen átvigye. Sajnos a harcból senki nem került ki győztesen, talán csak az este előadói. A nagy zenei ívek csak ritkán tudtak megszületni, de ez is az átiratból, a hangzássablonok fragmentált alkalmazásából következik.
Az est szólistájaként Berecz Mihály szólaltatta meg Beethoven második, B-dúr zongoraversenyét. Már az első hangoknál feltűnő volt zongorahangjának keménysége, de egy-két tényleges belesietését leszámítva interpretációja mégis szellemes maradt. Érzelemmentes sem volt, mégis, Berecz mintha végig csak intellektualitása felől közelítette volna meg a darabot. Ezt a benyomást erősítette ráadása, Haydn G-dúr szonátájának harmadik tétele is. A koncert második felében, Brahms 3. szimfóniájában végre találkozhatott a zenekar hangminősége egy átható, minden részében átgondolt kompozícióval. A híres harmadik tétel kapcsán el szoktuk felejteni, milyen elképesztő utat tesz meg a brahmsi zene az egész szimfónián átívelően. És erre rímelt a Concerto Budapest és Baráti Kristóf elképzelése is: a harmadik tételt mintha csak emlékeztetőül játszották volna el. Az egész koncert zeneisége felfelé tartott, és egy minden pillanatában átélt és megformált negyedik tételben tudott igazán beteljesedni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
