A bőgőnél és a trió élén a 69 éves, de legényesen friss zenekarvezető Holland rengeteg mindent meg tud mutatni ebben a helyzetben is abból, hogy miért ő az egyik legnagyobb tekintély a műfajban. Miles Davis 21 éves korában hívta el, azóta sokan tették ezt, Herbie Hancock, Chick Corea, Kenny Barron stb., de azért saját zenekarai élén is harmincnál több albumot adott ki. Ott szúrta le a bőgő lábát, ahol a hagyomány vonala találkozik a jelen idővel. A középgenerációs társak, az altszaxofonos Jaleel Shaw és a dobos Nasheet Waits ugyanabban a felfogásban táncolnak, ugrálnak, szaladgálnak vele, ahogy indította őket. Mindketten éretten szólnak, kard ki kard! helyett van egy kontemplatív réteg a játékukban az átütő dinamizmussal együtt, hangszínnel és összetett struktúrákkal. Jó itt játszani, mondta Holland az aznap esti második koncertje elején. Az együtt játék folyamatosan inspirálta mindhármukat – bár olykor mintha intonációban nem lettek volna teljesen együtt. Nemegyszer fülig ért a szájuk egymásra pillantva, a közönség pedig velük lélegzett a feszítés-feloldást, rohanó futamokat és mívesen kivitelezett ellenpontot hallgatva. Holland számára a zeneszerzés és az előadás szimbiotikus kapcsolatban léteznek. Szerzeményeinek hangulatfestő és -ábrázoló ereje óriási, ezért gondolhatnánk azt is, hogy könnyű azokat játszani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
