mi a kotta?

A választás napja

  • mi a kotta
  • 2015. január 5.

Zene

„Schubert egy ideig elég komornak látszott, mintha emésztené valami. Meg is kérdeztem, mire azt felelte: »Hamarosan meghalljátok és megértitek.« Majd egy nap így szólt hozzám: »Ma gyere el Schoberhoz. Egy hátborzongató dalciklust fogok elénekelni nektek. Alig várom, hogy mit szóltok majd hozzá. Ezek a dalok úgy meggyötörtek, ahogy eddig még egyetlen dalom sem.« És akkor megindult hangon el­énekelte nekünk a teljes Téli utazást. Mindnyájunkat megdöbbentett a dalok komor hangulata. Schober meg is jegyezte, hogy neki csupán egy tetszett közülük: A hársfa. Mire Schubert csak annyit mondott: »Nekem ezek a dalok jobban tetszenek, mint az összes többi, és nektek is tetszeni fognak még.« És igaza lett, hamarosan fellelkesültünk a fájdalmas hangulatú daloktól…” Így emlékezett vissza a hű bizalmas, Joseph von Spaun arra, hogyan is ismerkedett meg Schubert baráti köre azzal a dalciklussal, amelyben utóbb e barátok a nagy dalköltő halálának egyik fő okát ismerték fel. A „szörnyűséges” és „hátborzongató” Téli utazás csodája vasárnap korunk egyik nagy énekesének ajkáról szól majd felénk: a tenor Ian Bostridge fogja előadni a 24 dalt, méghozzá a kiváló kortárs zeneszerző és univerzális zenei talentum, Thomas Adès zon­gorakíséretével (Zeneakadémia, december 7., fél nyolc). Amúgy e dalestnek apropója is van, hiszen a bölcsészdoktor Bostridge a kora újkori Anglia boszorkányairól írott könyve nyomában most nagy kedvencének, a Téli utazásnak szentelt egy kötetet, amely éppen ezekben a napokban jut az angolszász olvasóközönség elé.

Ez a vasárnap sajnos túlságosan is gazdag lesz programokban, s különösen fájdalmas, hogy ugyanerre a napra esik a Bécsi Filharmonikusok idei második pesti hangversenye is (Nemzeti Hangversenyterem, december 7., hét óra). Szóval választani kell, sőt muszáj, s nem kétséges, hogy a bécsiek is erős érveket vetnek be. Michael Tilson Thomas vezényletével ugyanis előbb egy különlegességet kínálnak: Johann Baptist Vanhal Nagybőgőversenyét – a Bécsi Filharmonikusok körében otthonra lelt Rácz Ödön szólójával. Majd pedig Gustav Mahler 5. szimfóniája következik, benne a híres-szép Adagiettóval, amely a hagyomány szerint a hitvesnek, Almának szóló szerelmes üzenet lehetett.

Másnap, hétfőn azután Mahler 2. szimfóniája hangzik majd fel ugyanitt, immár a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, James Judd karmesteri irányítása szerint (Nemzeti Hangversenyterem, de­cember 8., fél nyolc). E szimfóniához utóbb a Feltámadás melléknév társult, maga Mahler pedig így írt műve fő kérdéséről és az arra adandó válaszról: „Miért éltél? Miért szenvedtél? Lehet, hogy ez az egész csak egy nagy, rettenetes tréfa? […] Akinek az életé­ben ez a kiáltó hang egyszer megszólalt – annak választ kell adnia; és ezt a választ az utolsó tételben adom meg.” A Mahler-szimfóniához ezen a koncerten Arnold Schönberg 1947-es kantátája, az Egy varsói menekült társul, megidézve a varsói gettó s a koncentrációs táborok iszonyatát. A holokausztról emlékezik meg ugyanekkor Megyesi Schwartz Lúcia, Mocsári Károly és Neumark Zoltán közös estje is (BMC, december 8., fél nyolc). A 2001-ben, 90 éves korában elhunyt galíciai születésű francia zeneszerző, a Piaffal is együtt dolgozó Norbert Glanzberg Holokauszt-dalaiból és kétzongorás Jiddis szvitjéből áll majd össze az emlékkoncert programja.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.