Zene

A folyamat a magyarországi politikai antiszemitizmus születését, felerősödését és uralkodó ideológiává válását követi nyomon az első világháború végétől, az Osztrák- Magyar Monarchia feldarabolásától, az ország megcsonkításától és a Tanácsköztársaságtól a numerus claususon, majd a zsidótörvényeken át a munkaszolgálatig, Kamenyec-Podolszkijig és Auschwitzig.

"A Monarchiát kötöm" - mondja a Roth-regények egyik visszatérő hőse, Chojnicki gróf a steinhofi tébolydában a Birodalom széthullása után, kezében egy félig kész harisnyával.

"Kemény költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig, és az utána jövők is" - Parti Nagy Lajos mondta ezt, mikor Kemény István legutóbbi, Élőbeszéd című kötetét a Palládium-díjra laudálta. És ez az a mondat, ami több fontos információt hordoz, mind Keményről magáról, mind a 2006-ban megjelent Élőbeszédről.

A gáláns széptevő imádottja dekoltázsában matat, egy előkelő, ámbár alulöltözött pár rafinált új pozitúrával próbálkozik, míg a tapintatlan felszarvazott férj az ajtónyílásban ácsorog, néhány felszentelt egyházi személy pedig a legkülönfélébb obszcén cselekményekbe bocsátkozik. Ilyen és ezekhez hasonló csiklandós szcénákat tekinthet meg a látogató a Széchényi Könyvtár új kiállításán, amelynek anyagát az ancien régime libertinusainak kedvenc olvasmányaiból válogatták össze a gondos szervezők.

Nyolc kis kritika

Uram, a szaunát felfűtsem? - így a lakóparki gondnok a munkába induló Vashoz, korunk hőséhez, az értékpapírzsonglőr sztárbrókerhez. Vas nehéz ébredésen van túl, de jól veszi az első akadályokat: a frigóból előkerül a mobil, a meggyűrt lepedők közül az este felszedett csaj, a gardróbból az élére vasalt öltöny, színben hozzá illő nyakkendővel.

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja.

Ugyan a legutolsó, tavaly megjelent Sonic Youth-lemez, a Rather Ripped jobbára zajmentes alternatív rockjának ismeretében nem annyira meghökkentő, mégis van abban valami csiklandósan bizarr, hogy Thurston Moore, a legendás New York-i zenekar vezére élete második szólólemezét csupa akusztikus gitár által navigált, kerekded és lecsiszolt dallal vattázta ki.

Furcsa, egyedi és érdekes történet a Downé. Úgy kezdődött, ahogy a legnagyobbak történetei szoktak: néhány eszeveszett jó zenész úgy érezte, van még bennük elég energia (vagy ami az ilyen mocskos, csak az amerikai Délre jellemző rockzenéhez kell), hogy afféle kikapcsolódásképpen a kultgyanús anyazenekaraikon kívül is létrehozzanak valami nagyon bitang zenét - és Down néven két igen sikeres demó után 1995-ben kiadták első lemezüket, a Nolát.

Bozsik Yvette a radikális eklektika császárnője, a kollektív emlékezet nagy bogárgyűjteményese, összerak mindent egy darabba, ami ismerős, ami személyes és közös kulturális-antropológiai alap; színek, mozgások, jelenetek, gyermekkori szorongások, zenék, de mindezt olyan pontosan illesztve, a médiatudásunkra, illetve a mélyműveltségi referenciáinkra alapozva, hogy kétségeket nem hagy maga után.

Nem ismeretlen jelenség, sőt a mai, anything goes típusú művészeti életben általánosnak mondható, hogy az összetéveszthetetlen képtípus (azaz az egyéni trade mark) megtalálása után a művészek mintegy úgy maradnak, s ezt a kiválasztott keretet töltik fel különféle tartalmakkal. Ez nem feltétlenül baj, bár tény, hogy a kilencvenes évek elején elharapódzott figurális, fotóalapú festészetet nem követte az ezredforduló táján más divathullám, így nem is kellett kifelé igazodni.

Nem újdonság, hogy Ivan Klima szerelmes író, évtizedek óta kitartó megfigyelője e túlbeszélt vagy túlhallgatott, de mindenképpen rossz píárú lelkiállapotnak.

Bár a Night and Day nem bizonyult "vad hattyúnak a derék szürke libák seregében", mint Woolf első regénye a korabeli angol szépirodalomban, ez az 1919-ben megjelent, konzervatívabb második alkotás is többnyire kedvező fogadtatásban részesült.

Nyolc kis kritika