Tartalom

Narancs XIX. évf. 40. szám (2007-10-04)

Publicisztika

Publicisztika

Alibipassz (Az egyházi vezetők, az ügynökmúlt és az ítélőtábla)

"Ma a bírói függetlenség legfontosabb feltétele a bíró szakmai és intellektuális felkészültsége" - írta Fleck Zoltán jogszociológus az Igazságszolgáltatás reform közben című tanulmányában. Igazán találó mondat, melynek az igazságtartalmát szinte a saját bőrömön éreztem minap a Fővárosi Ítélőtáblán.

Publicisztika

El a partvonalon túlról - Bauer Tamás kilépéséről

A szabaddemokraták idei elnökválasztási kampánya idején lapunk a jelöltek mellett korteskedő írást kért az SZDSZ két ismert tagjától. Kóka János mellett Eörsi Mátyás, Fodor Gábor győzelméért Bauer Tamás emelt szót (a publicisztikákat lásd a Magyar Narancs 2007. február 15-i számában).

Egotrip

Egotrip

Párnacsata (Kérdezni szabad)

Kérdezni szabad Talán még emlékeznek rá, legutóbb a szocializmus korszakának dúsan burjánzó pletykáiról esett szó e hasábokon. Ezúttal a nemiség korabeli tárgyalásmódjainak egy másik válfaját vizsgáljuk meg közelebbről, amely viszont éppenséggel helyet kapott a korlátozott sajtónyilvánosságban, s idővel mind elfogadottabbá és népszerűbbé vált: az intézményesült orvosi tanácsadást.

Egotrip

K. történetei (Németóra)

Valamikor 1993 táján K.-ék értesítést kaptak, hogy megvásárolhatják a lakást, amelyben laktak. A ház Budapest belvárosában "műemlék jellegűnek" minősült, ezért húzódott az eladás egy évnél is tovább.

A szerk.

A szerk.

Lúzerek

A húsz évvel ezelőtti találkozóra emlékező ülést szerveztek Lakitelken a múlt szombaton. S bár az egykori főszereplők mellett az újabb idők sztárjai is fölléptek - a legnagyobb sikert természetesen Orbán Viktor aratta -, az összejövetel mégis egyfajta időutazásra emlékeztetett.

A szerk.

Levesek porból

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót.

Belpol

Belpol

Korrupció Magyarországon: Súrlódási veszteségek

Eddig egyetlen kormányzati ciklus sem úszta meg korrupciógyanús ügyek nélkül. Ám a különféle botrányok - székházügyek, a "közeli" cégek kistafírozása, állami pénzek magánzsebekbe szivattyúzása, sztrádaépítések körüli mutyizások és így tovább - a legtöbb esetben soha nem jutottak el a bíróságokig.

Trafik

Trafik

chili & vanilia - A birsalmasajt reneszánsza

Megmagyarázhatatlan okokból sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a birsalmasajt jellegzetesen magyar csemege. Csípős őszi reggeleket, hűs falusi kamrákat és piacok mellékutcáiban toporgó, kendős kofák kosarában rejlő titkokat juttatott eszembe.

Trafik

tévésmaci - A könyvmoly beszól

Ez a hét is születésnappal indul, pénteken (5-én) Szabó Magda Kossuth-díjas írónő kereken kilencven, portréfilm az m1-en 22.45-kor, vagy ha szeretnének az ünnepelttől egy kis filmtörténeti leckét, olvassák el az Anna Karenina - hepienddel című írását, megtalálják a világhálón is. Oké, az Anna Kareninát nem kell most elolvasni, csokorba kötöttem viszont három szerelmes filmet, tessék választani: Lolita, Lila akác vagy Lulu? Pénteken 22.55-kor megy Kubrick Lolitája a TCM-en 1962-ből, a műsorújság szerint romantikus dráma, hát nem tudom...

Trafik

csontzene - Goethe benyújtja a Szépléleknek a számlát

Az elmúlt két héten a múzsák dús asztalát csontig leszopogattuk; zenetermeinkben vigasztalan árvaság fogad, legfeljebb némely hárfaest (például Varvara Ivanovnáé a gödöllői kastélyban, ahol egyébként egy egész fesztivált rendeznek eme gigászian unalmas hangszer tiszteletére) kelthet izgalmat a bensőségben, de ezeket A szellem fenomenológiája kétszáz éves megjelenése alkalmából meghagyjuk a hegeli szépléleknek, ki nem képes külsővé tenni magát, ezért eloszlik mint alaktalan pára, vagy - és ezt már a Zenegyűlölő teszi hozzá - mint egy arpeggione futam a szélhárfán. De mindenképpen kiemelendő egy hangverseny (Zeneakadémia, október 5.

Trafik

étel, hordó - BAROSS TERASZ

A resti intézménye ma már nosztalgikus sóhajtozás: igazi étteremről csak kivételes esetben beszélhetünk. Mondhatnánk, hogy mindez csupán a vasúti szolgáltatás tükre, de higgyék el, annál is rosszabb.

Zene

Zene

Hagyományosan - Thurston Moore: Trees Outside The Academy (lemez)

Ugyan a legutolsó, tavaly megjelent Sonic Youth-lemez, a Rather Ripped jobbára zajmentes alternatív rockjának ismeretében nem annyira meghökkentő, mégis van abban valami csiklandósan bizarr, hogy Thurston Moore, a legendás New York-i zenekar vezére élete második szólólemezét csupa akusztikus gitár által navigált, kerekded és lecsiszolt dallal vattázta ki.

Zene

Hurrikán után - Down III - Over The Under (lemez)

Furcsa, egyedi és érdekes történet a Downé. Úgy kezdődött, ahogy a legnagyobbak történetei szoktak: néhány eszeveszett jó zenész úgy érezte, van még bennük elég energia (vagy ami az ilyen mocskos, csak az amerikai Délre jellemző rockzenéhez kell), hogy afféle kikapcsolódásképpen a kultgyanús anyazenekaraikon kívül is létrehozzanak valami nagyon bitang zenét - és Down néven két igen sikeres demó után 1995-ben kiadták első lemezüket, a Nolát.

Zene

Veszett Éden - Bozsik Yvette Társulat: Playground (színház)

Bozsik Yvette a radikális eklektika császárnője, a kollektív emlékezet nagy bogárgyűjteményese, összerak mindent egy darabba, ami ismerős, ami személyes és közös kulturális-antropológiai alap; színek, mozgások, jelenetek, gyermekkori szorongások, zenék, de mindezt olyan pontosan illesztve, a médiatudásunkra, illetve a mélyműveltségi referenciáinkra alapozva, hogy kétségeket nem hagy maga után.

Zene

Nyulacskák és ördögöcskék - Für Emil kiállítása (képzőművészet)

Nem ismeretlen jelenség, sőt a mai, anything goes típusú művészeti életben általánosnak mondható, hogy az összetéveszthetetlen képtípus (azaz az egyéni trade mark) megtalálása után a művészek mintegy úgy maradnak, s ezt a kiválasztott keretet töltik fel különféle tartalmakkal. Ez nem feltétlenül baj, bár tény, hogy a kilencvenes évek elején elharapódzott figurális, fotóalapú festészetet nem követte az ezredforduló táján más divathullám, így nem is kellett kifelé igazodni.

Zene

Bukóban - Török Ferenc: Overnight (film)

Uram, a szaunát felfűtsem? - így a lakóparki gondnok a munkába induló Vashoz, korunk hőséhez, az értékpapírzsonglőr sztárbrókerhez. Vas nehéz ébredésen van túl, de jól veszi az első akadályokat: a frigóból előkerül a mobil, a meggyűrt lepedők közül az este felszedett csaj, a gardróbból az élére vasalt öltöny, színben hozzá illő nyakkendővel.

Zene

Éji homály - Virginia Woolf: Éjre nap (könyv)

Bár a Night and Day nem bizonyult "vad hattyúnak a derék szürke libák seregében", mint Woolf első regénye a korabeli angol szépirodalomban, ez az 1919-ben megjelent, konzervatívabb második alkotás is többnyire kedvező fogadtatásban részesült.

Zene

Béke porainkra Justice: † (lemez)

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja.

Film

Film

"Dogma-filmet csináltunk" (Pető Kata színésznő)

Magyar Narancs: Az Élet és Irodalomban Báron György a Láthatatlan filmek sorozatban írt kritikát a Premier című filmről, aminek a főszereplője és a dramaturgja is te voltál. Az Overnight előtt mintha csupa "láthatatlan" filmben játszottál volna. Pető Kata: Igen, ezek nem voltak nagy költségvetésű filmek, ebben a tekintetben talán a Miraq, Bollók Csaba filmje lógott ki egyedül a sorból. Annyiban azonban ez is láthatatlan, hogy még nem került moziba, de úgy tudom, dolgoznak rajta.

Képzőművészet

Képzőművészet

"Nincs megengedve, hogy szenvedj" (Claudio Collova Woyzeck-workshopja Budapesten)

Nyolc bekötött szemű színész áll egymástól és a külvilág képi jeleitől elszigetelve egy térben - vagy nyolc külön térben, egyre megy. A külvilág zaja minden, ami a rendezői instrukció szerint megmaradhat számukra. A színész feladata: először csak forduljon minden új zaj irányába, és memorizálja a hangot. Hagyja, hogy szép lassan elteljen a különféle hangfoszlányokkal, engedje, hogy a hétköznapi csendben megteljen egy saját, a memóriája segítségével felépülő belső hangzavarral.

Színház
Lokál

Lokál

Vécétörténeti kiállítás: Dolgukvégezetlen

Louis Bourdaloue lángoló szavú jezsuita prédikátor volt, aki a Napkirály udvarában is hirdette az igét. Hosszúra nyúló szónoklataiból egy mondatot is sajnáltak volna kihagyni áhítatos hölgyhallgatói, akik sokszor órákkal azelőtt helyet foglaltak a széksorokban. Hogy kisdolgukat végezendő ne kelljen a páter dörgedelmei közepette kioldalogniuk, asztali mártásos edényt, sauciére-t vittek magukkal, amelyet aztán a parancsoló szükség érkeztével egyszerűen a szoknyájuk alá illesztettek.

Tudomány

Tudomány

Készülődés a görényolimpiára: Kellemes bundaszag

Nyílt napot tartottak szombaton az állatbarát szervezetek. A törökbálinti görényolimpia indulói számára ez volt a nagy verseny előtti utolsó erőpróba. A Magyar Vadászgörény Klub (MVK) rendezvénye nem kvalifikációs torna, inkább önkéntes erőfelmérés, ahol a profik további versenyrutint szerezhetnek, a kedvencük képességeiben bizonytalan gazdák pedig maguk mérhetik fel, van-e értelme nevezni a III. Közép-európai Vadászgörény Fesztivál versenyeire.

Őssejtkutatások

Tudomány

Zsinórmérték

Régóta folynak a kutatások - és a jogi-morális disputák - a gyógyításra is használható őssejtek tárgyában, mint az utóbbi időkben kiderült, nem eredménytelenül.

Sport

Sport

Budapesti Game Show: Baráti alapon

"Gyere el, nézd meg, próbáld ki!" - ez volt az első Budapesti Game Show (BGS) üzenete. A számítógép alapú játékpiac egyik fontos szereplője által sebtében tető alá hozott se belépő - se vásár típusú rendezvény leginkább hivatkozási alap lehet.