Béke porainkra Justice: † (lemez)

  • - minek -
  • 2007. október 4.

Zene

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja.

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja. A nevét és kedvenc jelmondatát - "Et Justice Pour Tous" (eredetileg: "...And Justice For All") - a Metallicától (!) merítő formációt rövid úton leszerződtette a legendás/hírhedt Ed Banger kiadó, a két ifjú francia pedig sorra kapta a remixfelkéréseket: Britney éppúgy szerepelt a menüben, mint Timberlake - hogy az inspirátorokról és kollégákról (Daft Punk, Soulwax, Mr Oizo és persze Franz Ferdinand, no meg Fatboy Slim) ne is szóljunk. A konzekvensen használt, ironikusan kezelt jelképrendszer és színpadkép, a rockerekhez méltó léha gesztusok (rendre egy rohadt nagy világító kereszt aljában lépnek fel - saját zenéjüket pedig alkalmanként, tán némi iróniával, keresztény klubzenének aposztrofálják) hamar ismertté és hírhedtté tették nevüket: a rajongók és gyűlölködők mellett jelentős azok száma is, akik pusztán sokallják a hype-ot, ami szinte teljesen eltakarja az állítólag jobb sorsra érdemes produkciót (ez pl. biztosan baromság: a Justice nem lenne Justice egy jókora adag nyegleség és némi misztifikáció nélkül). Amennyiben mindezeken túl a zenéjükre is kíváncsiak lennénk, úgy legjobb, ha elővesszük nyáron megjelent   (jól tetszenek látni!) című albumukat: a keresztes punkok igazi disztrojokként kapják szét és rakják újra össze (persze "elrontva") a kezük ügyébe kerülő zenei struktúrákat, s így ötvenpercnyi felhőtlen és változatos szórakozást garantálnak hallgatóiknak.

A Genesis című nyitószám például egyből bevisz egy gyomrost a hallgatónak: bombasztikus, epikus rockkeretben egészen megdöbbentően elektrofunkot kapunk ajándékba; s a logikus folytatásnak tűnő Let There Be Lightból is kitűnik, hogy az alkotók egy rockhős attitűdjével kezelik az eléjük kerülő kütyüket és "vasakat". A D.A.N.C.E. egyenesen Michael Jackson tiszteletére és az ő Jackson Five korszakának inspirációjából született - a referenciákban gazdag szerzemény persze nem volna teljes a közreműködő londoni gyermekkórus nélkül. Gyorsan levehetjük, hogy (látszatra) mily egyszerű Justice-ék kompozíciós technikája: fogunk valami jó kis diszkó-funk grúvot, azután átküldjük az ipari porszívón, de csak annyira, hogy az elektrifikáció még táncolhatóbbá tegye. Az elektrodíva Uffie-val közösen rögzített Tthhee Ppaarrttyy indítja be az igazán dülöngélős robot-funk-diszkó blokkot - e tekintetben méltó folytatása a retro-new wave DVNO, a gátlástalanul lesavazott/szétriffelt Stress, vagy az apokaliptikussá torzított Rivers Of Nazareth, amely titokban, ha nem figyelünk oda, maga is bájos diszkó. S ne feledjük: a Justice "csupán" (egyik) zászlóshajója az új elektrohullámnak, mely francia gyökerű és lelkű, de nem feltétlenül született franciák csinálják. Egy új, kellemesen eklektikus, sokfelé kapcsolódó, alkotókban és előfutárokban gazdag (fentebb mindkettőből találnak példát) elektronikus tánczenei szubkultúra született, amelynek egyik, ha nem is mérföldköve, de szórakoztató dokumentuma a Justice keresztes albuma.

Ed Banger/Because 2007

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.