Béke porainkra Justice: † (lemez)

  • - minek -
  • 2007. október 4.

Zene

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja.

A két ifjú francia (Gaspard Augé és Xavier de Rosnay) még 2003-ban kezdte tartalmas közös pályafutását, amikor elkészítették Simian (manapság Simian Mobile Disco) Never Be Alone-jának saját, utóbb többször is kiadott és újraremixelt verzióját - a "We Are Your Friend" sorral kezdődő elektródalocskát még az is ismeri, aki amúgy nem is akarja. A nevét és kedvenc jelmondatát - "Et Justice Pour Tous" (eredetileg: "...And Justice For All") - a Metallicától (!) merítő formációt rövid úton leszerződtette a legendás/hírhedt Ed Banger kiadó, a két ifjú francia pedig sorra kapta a remixfelkéréseket: Britney éppúgy szerepelt a menüben, mint Timberlake - hogy az inspirátorokról és kollégákról (Daft Punk, Soulwax, Mr Oizo és persze Franz Ferdinand, no meg Fatboy Slim) ne is szóljunk. A konzekvensen használt, ironikusan kezelt jelképrendszer és színpadkép, a rockerekhez méltó léha gesztusok (rendre egy rohadt nagy világító kereszt aljában lépnek fel - saját zenéjüket pedig alkalmanként, tán némi iróniával, keresztény klubzenének aposztrofálják) hamar ismertté és hírhedtté tették nevüket: a rajongók és gyűlölködők mellett jelentős azok száma is, akik pusztán sokallják a hype-ot, ami szinte teljesen eltakarja az állítólag jobb sorsra érdemes produkciót (ez pl. biztosan baromság: a Justice nem lenne Justice egy jókora adag nyegleség és némi misztifikáció nélkül). Amennyiben mindezeken túl a zenéjükre is kíváncsiak lennénk, úgy legjobb, ha elővesszük nyáron megjelent   (jól tetszenek látni!) című albumukat: a keresztes punkok igazi disztrojokként kapják szét és rakják újra össze (persze "elrontva") a kezük ügyébe kerülő zenei struktúrákat, s így ötvenpercnyi felhőtlen és változatos szórakozást garantálnak hallgatóiknak.

A Genesis című nyitószám például egyből bevisz egy gyomrost a hallgatónak: bombasztikus, epikus rockkeretben egészen megdöbbentően elektrofunkot kapunk ajándékba; s a logikus folytatásnak tűnő Let There Be Lightból is kitűnik, hogy az alkotók egy rockhős attitűdjével kezelik az eléjük kerülő kütyüket és "vasakat". A D.A.N.C.E. egyenesen Michael Jackson tiszteletére és az ő Jackson Five korszakának inspirációjából született - a referenciákban gazdag szerzemény persze nem volna teljes a közreműködő londoni gyermekkórus nélkül. Gyorsan levehetjük, hogy (látszatra) mily egyszerű Justice-ék kompozíciós technikája: fogunk valami jó kis diszkó-funk grúvot, azután átküldjük az ipari porszívón, de csak annyira, hogy az elektrifikáció még táncolhatóbbá tegye. Az elektrodíva Uffie-val közösen rögzített Tthhee Ppaarrttyy indítja be az igazán dülöngélős robot-funk-diszkó blokkot - e tekintetben méltó folytatása a retro-new wave DVNO, a gátlástalanul lesavazott/szétriffelt Stress, vagy az apokaliptikussá torzított Rivers Of Nazareth, amely titokban, ha nem figyelünk oda, maga is bájos diszkó. S ne feledjük: a Justice "csupán" (egyik) zászlóshajója az új elektrohullámnak, mely francia gyökerű és lelkű, de nem feltétlenül született franciák csinálják. Egy új, kellemesen eklektikus, sokfelé kapcsolódó, alkotókban és előfutárokban gazdag (fentebb mindkettőből találnak példát) elektronikus tánczenei szubkultúra született, amelynek egyik, ha nem is mérföldköve, de szórakoztató dokumentuma a Justice keresztes albuma.

Ed Banger/Because 2007

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.