"A Monarchiát kötöm" - mondja a Roth-regények egyik visszatérő hőse, Chojnicki gróf a steinhofi tébolydában a Birodalom széthullása után, kezében egy félig kész harisnyával.
Mintha familiáris kötelék fűzné a szerzőt Ferenc Józsefhez, a történelem e kevéssé meseszerű, mégis már életében mitikussá vált uralkodójához. Korábbi regényeiben (Radetzky induló, A kapucinus kripta) nagyszerű emléket állít neki és Örökös Birodalmának.
Míg Krúdy az ifjúságát siratta el az efféle nosztalgiákkal átszőtt regényeiben, a Monarchia keleti széléről tizenévesen Bécsbe érkező zsidó fiatalember, Joseph Roth a mélyről és távolról jöttek tapasztalatával egyszer s mindenkorra a korszak apologétájává lesz. Egyszerű hála lenne ez az asszimilációért, vagy a legmélyebb történelemfilozófiai felismerés, hogy egyedül csak a konzervatív (katolikus) értékek és e letűnt világrend akadályozhatta volna meg a történelem teljes abszurditásának virágba szökkenését?
A harmincas évek végén írt három kisregényt tartalmazó kötet kiadója és szerkesztői kényeztetik az olvasót. Kitűnő utószó, informatív életrajzi táblázat és bibliográfia segít az író világának könnyebb megértésében.
A hamis súly, a kötet legterjedelmesebb írása is ebbe a távoli világba tér vissza. Főhőse Eibenschütz, a járás mértékmestere, aki minden rangú bolti mérőeszközök ellenőreként kerül a birodalom e távoli szegletébe. A regény stílusának fáradt anyagszerűsége, kissé avítt modorossága, ami a gyakori mondatismétlésekben a leginkább zavaró, nem éri el a korábbi regények szellemi frissességét, zseniálisan burjánzó természetességét. Van valami terhesen zárt és fullasztó ebben a világban, mintha Roth előtt egy másik német ajkú író is szemrevételezte volna ezt a települést. Amíg azonban a Kastélyban a falu világa túlmegy K.-n, a földmérőn, egészében érthetetlen és kiismerhetetlen, A hamis súly hősét, a mértékmestert nem éri el a világ, nem érinti meg, intellektus nélkül veszteglő báb ebben a száműzetésben. Mindenre vet egy üres tekintetet, de bármily gazdag és romlott is körülötte a világ, ő olyan kívülálló, aki igazából nem született meg, csak vétlen részese a rajta kívül sorjázó eseményeknek. Kissé hasonlatos a nagyregények Ferenc Józsefet külsőleg is utánzó, lelkiismeretes hivatalnok Trottákhoz, de míg azoknak van terük a megnyílásra, és nagyszerűen példázzák az öreg császár birodalmának agóniájában egy életmód, egy identitás végét, addig Eibenschütz, a mértékmester túlságosan egyterű karakter, szerencsétlensége, halála semmi mélyebb jelentéssel nem bír.
Hiába nagyszerű a regényvég, amikor a "nagy Mértékmester" a haszid bölcsek történeteinek talányos rövidségével beszél a haldokló hős tudatában: "Minden súlyod hamis, és mégis mind igaz." Mintha az író előre kitűzött célja lenne mindez, de a történet nem ér föl e bölcsesség magasába. A regény színpadán ugyanis meglehetősen elhordott személyiségek mutatkoznak: egy "semmilyen" feleség, egy boszorkányosan szép és titokzatos cigánylány, egy romantikusan romlott haramia-kocsmáros, és a határszél mindenféle jöttmentje.
Igazat kell adnunk Stefan Zweignek, aki a regényről azt írja: "A mű anyaga nem mutatja az egykori frissességet és újdonságot."
Bizonyos szempontból érdekesebb a magyar olvasó számára A szent korhely legendája című elbeszélés. Úgy tűnik, a Monarchia két legsúlyosabb alkoholistája, Joseph Roth és Cholnoky László élete vége felé egymástól teljesen függetlenül megírja ugyanazt a történetet (Prikk mennyei útja).
Mindkét író évtizedeken át tartó heroikus küzdelme és beletörődő önfeladása az alkohol pusztító rémével szemben oka lehet a két írásmű nagyfokú hasonlóságának. Hiszen az alkoholista útja az absztinencia felé nem más, mint végigmenni nappal azon a városon, amit éjszaka elkövettek. Látniuk kell színjózanon életük fekete romjait, az alapok végzetes süllyedését, minden dolguknak végletes befejezhetetlenségét. Nem csoda, ha néhány lépés után a földi pokolból a mámor poklába menekülnek.
A két novella alkoholista, hajléktalan hőse, Andreas és Prikk véletlenszerűen nagyobb pénzösszeghez jut. A csoda elhatározásfélét szül bennük, hogy megváltozzanak, talán mindig is egy ilyen kívülről jött jelre vártak, de oly mélyen elmerültek már az alkohol személyiségoldó latyakjában, hogy jóformán azt sem tudják, kik lehettek, de mindketten valami nemesebbet gondolnak előző életükről. A visszatérés korábbi énjükhöz szertartásszerű cselekedetek során át valósul meg: mosakodás (Szajnában, Dunában), kávéházi reggeli, a borbély kezei között való újjászületés, ugyanakkor tükörfóbia, a nők megjelenése, éttermi étkezés, új ruha utáni vágyakozás, majd misztikus út a templom felé (Szent Teréz, Jézus), végül a váratlan halál a szentség közelében.
Cholnoky novellája az egyik legjelentősebb dolgozat e tárgyban, világszínvonalú mámor- vagy pusztulásnovella, amelynek majdnem gótikus íve van és tömény szenvedésszaga. A nagy bankjegyet nem is meri felváltani, a reménységbe hal bele. Roth elbeszélésének ismétlődő újrázásai másként megrázóak, de árulkodóan beszélnek írójuk szellemi és lelki pusztulásáról.
A harmadik elbeszélés, a Leviatán egy korallkereskedő mesével átszőtt, keleties színekkel festett lassú pusztulása. Iszaak Babel és Bruno Schulz varázslatos prózavilágát idézi a történet, de valahogy túlíródik önmagán, és a fantasztikumba tart, aminek pedig Joseph Roth egyáltalán nem mestere. Amint a szereplők elhagyják a Monarchia határait, hitelességük is megkérdőjeleződik.
Nagy író Joseph Roth, a legjobbak közül való, de lelki rokonaihoz hasonlítva valami olyasmi fogalmazódik meg az olvasóban: nem éri el sem a fájdalomnélküliség gogoli groteszkségét, sem a szenvedés kafkai tárgyiasságát. És talán éppen az alkoholba fojtott nosztalgia akadályozta meg, hogy a korai remekművek után nem jön el a kései kiteljesedés.
Fordította Szaszovszky József, Kurdi Imre, utószó Báthori Csaba. Scolar Kiadó, 2007, 229 oldal, 2200 Ft
