Tartalom

Narancs XIX. évf. 41. szám (2007-10-11)

Egotrip

Egotrip

Titokzokni (Terített betli)

Terített betli Talán a bejglivel indult el a végzetes spirál. A millenniumi tűzijátékra költött 765 millió forint felhasználásának pontos részleteiről anno annyi derült ki Stumpf István minisztertől, hogy "minden magyar állampolgárra összesen 76 forint 50 fillér plusz áfa [jutott], azaz ezeréves születésnapunkhoz mindenki egy tortaszelet árával járult hozzá".

Egotrip

Ingyenebéd (A nagy ugrás)

A nagy ugrás A pannon puma gazellává karcsúsodott, és kecsesen 21 helyet ugrott előre a Világbank üzleti környezet ranglistáján, egyenesen az előkelő 45. helyre! Végre kiderült volna, hogy a sok károgást semmi sem indokolta?

Publicisztika

Publicisztika

Fejjel a falnak (A szlovák parlament és a Benes-dekrétumok)

Idén júniusban öt év szünet után találkozott egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök - és már-már az európai szomszédsági viszonyok beköszöntét kezdtük remélni. Pedig egy pillanatra sem dőlhetünk hátra a karosszékben. Bármikor történhet valami, ami alapjaiban változtatja meg a nehezen elért magyar-szlovák partneri viszonyt.

Publicisztika

Az Értől az Érig (Válasz Nádasdy Ádámnak)

Nem tudom, milyen hatással volt az olvasóra Nádasdy Ádámnak a leíró tudományt ellenemben megvédő cikke (A leíró tudomány védelmében, Magyar Narancs, 2007. szeptember 27.), de engem kis híján magával ragadott. A fiziológiából, szkatológiából, botanikából, vagyis általában a természetből vett hasonlatai olyan természetes lendületet adtak írásának, hogy be kellett látnom, ezt az eszközt én sem nélkülözhetem, ha válaszommal el akarom érni feltett célomat.

Publicisztika

Nagy akarások (Nemzetstratégák a porondon)

Divatos lett megint a határon túli magyarokkal foglalkozni, közeledik a december, fázósan bújnak nagy subájukba az emberek, s ilyenkor elő-előkerül a téma. Új szereplők léptek az elmúlt években az ingoványosnak számító területre: ahogyan a kormány hátrálni kényszerült onnan, úgy próbált magának utat törni a házelnök és az államfő.

A szerk.

A szerk.

Tojástánc

Gyurcsány Ferenc múlt héten bejelentett hétpontos köztisztasági csomagja - amely többek között a pártfinanszírozást tenné átláthatóvá és ellenőrizhetővé, rendezné a képviselői fizetéseket és eltörölné a méltán népszerűtlen ún. költségtérítési keretet, valamint kimondatná a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségét (amit épp egy MSZP-SZDSZ-kormány szüntetett meg még 1994-ben) - sokakban, így lapunkban is azt az érzetet keltette, hogy a kormányfő előre menekül párton belüli szorult helyzetéből.

Belpol

Belpol

Az utolsó békési olajper: Minden nagyon rendben

Bizonyítékok hiányában fölmentette a hűtlen kezelés vádja alól a Körös Volán három volt vezetőjét a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szeptember 27-i elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Semmivel sem látunk azonban tisztábban, mint tíz évvel ezelőtt: az olajozás értelmi szerzői vagy irányítói közül senkit sem vádoltak meg.

Belpol

"Teljesen más üzleti környezetben szocializálódtam"

Várdy Zoltán, a TV2 új vezérigazgatója

Miért szorult tartósan második helyre a TV2 az RTL Klub mögött? A médiacsoport német adóinál már zajló átalakulások mennyiben érintik a TV2-t? Az új igazgató tiszta viszonyokat, házon belüli versenyt és az eddigieknél sokkal nagyobb merészséget vár a csatornától.

Belpol

Ifjúságpolitika a pártok hálójában: Keltetőház

Amikor Göncz Kinga szakminiszter 2006. február 13-án általános vitára bocsátotta az ifjúsági törvény tervezetét, öten árválkodtak a teremben. Pedig a törvény másfél évtized után tisztább, átláthatóbb viszonyokat teremtett volna a területen - de láthatólag senkit sem hozott lázba. Ma már ez is másképp látszik a Zuschlag-ügy árnyékából.

Interjú

Belpol

"Ki kell törni"

Gyurcsány Ferenc a hét pontról és a Zuschlag-ügyről

Lapzártánk napján jelentette be Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, hogy a többek között a pártfinanszírozás rendbetételét célzó tisztasági csomagjáról népszavazást kezdeményez, amennyiben az nem kapja meg a parlament esetenként kétharmados támogatását. Az interjú múlt heti készültekor erről nem tudtunk még - a javaslatokról és a Zuschlag-ügyről faggattuk a miniszterelnököt.

Trafik

Trafik

chili & vanilia - Édes, édes, bár burgonya

Ha bármilyen zöldséget felszeletelünk, puhára főzünk és úgy ahogy van, pépesítjük, abból finom püré vagy krémleves lesz, amelyet a kiskorú közönség nagy valószínűséggel lelkesen belapátol. Ahhoz azonban, hogy kifinomultabb fogás szülessen, ami már egy ínyenc ízlelőbimbóit is megdobogtatja, hozzá kell adnunk ezt-azt.

Trafik

tévésmaci - Farkast emlegetünk az elején

Kedves hallgatóink, ezen a héten utazási oldalról közelítünk a ránk mért tárgy felé. Mint azt a szomszédos oldalakról tudjuk, például Goethe is nagyon szeretett utazni, ezért rokonairól és üzletfeleiről, illetve főtitkáráról utazási irodákat, nagyáruházakat és egyéb fontos létesítményeket neveztek el világszerte.

Trafik

csontzene - Goethe és a csodagyerek

A tavaly nálunk járt Vagyim Repin után egy újabb Vagyim nevű csodahegedűs, mégpedig Gluzman lép pódiumra, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével eljátssza Beethoven Hegedűversenyét (MűPa, október 12-én). Szünet után az ifjú Mendelssohn nagyszerű műve, az Oktett hangzik el.

Trafik

kertész lesek - BA BAR LOUNGE

Csikágó szívébe zárkózunk, pedig csak a Munkás utca szalad a Huszáron át. Mielőtt azt hinnénk, hogy ilyenkor az októberi forradalom minimális követelmény, beérjük egy zseniális közterületi húzással.

Zene

Zene

A nép ópiuma: Önfényszóró (Szülinapos televíziók)

Amint az köztudott, valaminő kronológiai szerencsétlenség következtében idén mindhárom nagy országos televízió kerek évfordulóját ünnepli áldásos fennállásának. A közszolgálati MTV 50., illetve a két kereskedelmi adó 10. születésnapját kísérő megemlékezések immáron hosszú hónapok óta zajlanak, s noha még közel sem látszik az ünnepségek vége (a lovasszobor-avatás például még mindhárom esetben hátravan), azért összehasonlításokat immár könnyűszerrel tehetünk.

Zene

Történelmi lecke - Muszatics Péter: A folyamat (dokumentumfilm/dvd)

A folyamat a magyarországi politikai antiszemitizmus születését, felerősödését és uralkodó ideológiává válását követi nyomon az első világháború végétől, az Osztrák- Magyar Monarchia feldarabolásától, az ország megcsonkításától és a Tanácsköztársaságtól a numerus claususon, majd a zsidótörvényeken át a munkaszolgálatig, Kamenyec-Podolszkijig és Auschwitzig.

Zene

Középső fejezet - Kemény István: Élőbeszéd (könyv)

"Kemény költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja is bizonyos fokig, és az utána jövők is" - Parti Nagy Lajos mondta ezt, mikor Kemény István legutóbbi, Élőbeszéd című kötetét a Palládium-díjra laudálta. És ez az a mondat, ami több fontos információt hordoz, mind Keményről magáról, mind a 2006-ban megjelent Élőbeszédről.

Zene

Kéjencek könyvtára - Veszedelmes olvasmányok. Erotikus illusztrációk a 18. századi francia irodalomban (kiállítás)

A gáláns széptevő imádottja dekoltázsában matat, egy előkelő, ámbár alulöltözött pár rafinált új pozitúrával próbálkozik, míg a tapintatlan felszarvazott férj az ajtónyílásban ácsorog, néhány felszentelt egyházi személy pedig a legkülönfélébb obszcén cselekményekbe bocsátkozik. Ilyen és ezekhez hasonló csiklandós szcénákat tekinthet meg a látogató a Széchényi Könyvtár új kiállításán, amelynek anyagát az ancien régime libertinusainak kedvenc olvasmányaiból válogatták össze a gondos szervezők.

Film

Film

Más hangok - Douglas McGrath: A hírhedt (dvd)

Truman Capote a reneszánszát éli. Hogy másodvirágzásának - a stúdiók közötti ipari kémkedésen túl - mi az oka, nem tisztünk kideríteni, elégedjünk meg a ténnyel, hogy az Oscar-díjas Capote után most itt A hírhedt, mely elődjéhez hasonlatosan az író fő művének, a Hidegvérrel c. dokumentumregénynek a keletkezéstörténetét meséli el.

Film

Télen könnyebb (Sigourney Weaver színésznő)

Showbizszülők Yale-diplomás gyereke. Az Alien főszerepével robbant be a szakmába 1979-ben. Háromszor jelölték Oscarra. A veszélyes élet éve, a Gorillák a ködben, a Dolgozó lány, a Szellemirtók, a Dave, az 1492: A paradicsom meghódítása, A halál és a lányka, a Tökéletes másolat vagy épp a Hósüti ötvennyolc éves sztárjával a Berlinalén beszélgettünk. Időközben újra összeállt James Cameronnal, akinek 2009-re esedékes Avatár című szuperprodukciójában szerepel. Nálunk most jött ki DVD-n új filmje, A hírhedt.

Film

Költők - Pozsgai Zsolt: Csendkút (film)

Született 1929 novemberében, egy orosz tank kásává lőtte a pesti utcán 1956 novemberében. Huszonhét éves volt, költő - lehetne akár egy Petőfi... Ki lenne alkalmasabb hős az ötvenedik évforduló kapcsán külön büdzséből finanszírozott megemlékező filmek egyikének? Bármelyikének.

Film

A nép ópiuma: Kivisznek Helsinkibe (Finn csomag a Tv Dekón)

Én Marimekkót legutóbb konkrétan egy tehénen láttam... Mielőtt rosszra merészelnének gondolni, asszem, akkor esett ez, amikor a nevezett patások oly nagy számban fordultak elő kedves fővárosunk közterein. Szó, ami szó, volt nagy harmonizálás, a minta az állattal, az egész a várossal; menten képzeltem is alá egy lepényt: dettó Marimekko. Hát, mert az olyan vidám: a Marimekko.

Színház

Színház

Ki dug itt? - Kornis Mihály: Körmagyar (színház)

"Forintos ötlet" volt annak idején - nagyjából húsz éve -, hogy a Vígszínház "Zeitstücköt" íratott Arthur Schnitzler Körtánc című darabjából; Kornis Mihálynak a kollégától kölcsönzött frappáns dramaturgiai szerkezetben sikerült felvonultatnia az akkori jelen ismerős típusait, melyek képviselői nyilván minden előadáson ott voltak a nézőtéren is.

Képzőművészet

Képzőművészet

A talaj és az ég (Az új kritikavitához)

A 90-es évek kritikavitája után jó tíz évet kellett várni arra, hogy valami ismét elkezdődjön a magyar irodalomban. Csak rajtunk áll, hogy milyen utat választunk: a kategorikus válaszokét, vagy az önkritikus, türelmes diskurzusét? Ugyanis Dunajcsik Mátyás Az olvasó lázadása c. cikkének (Magyar Narancs, 2007. augusztus 16.) kérdésfeltevései jogosnak tűnnek.

Tudomány
Lokál
Sport

Sport

A fővárosi hajózás története: "Önmagában is élmény"

A hazai géphajózás megindulásának 190. évfordulóját ünnepelték szeptember végén a Jászai Mari téri kikötőben: Bernhard Antal eszéki mérnök 1817-ben a Dráván, majd a Dunán is bemutatta Carolina nevű gőzösét. Ugyanez a hajó három évvel később már Pest-Buda közönségének szolgálatában állt; az első menetrend szerinti magyar közlekedési eszköz. Akkor még úgy tűnt: a fővárosi hajózás fényes jövő előtt áll.