A folyamat a magyarországi politikai antiszemitizmus születését, felerősödését és uralkodó ideológiává válását követi nyomon az első világháború végétől, az Osztrák- Magyar Monarchia feldarabolásától, az ország megcsonkításától és a Tanácsköztársaságtól a numerus claususon, majd a zsidótörvényeken át a munkaszolgálatig, Kamenyec-Podolszkijig és Auschwitzig.
Nagyjából egy tanóra időtartamában kapunk történelemleckét a legjobb hazai tanároktól - Granasztói György, Pók Attila, Haraszti György, Karsai László, Ungváry Krisztián, Konrád György, Ungváry Rudolf - archív felvételekkel és dokumentumokkal színesítve a száraznak amúgy sem mondható anyagot. A fő kérdés, hogyan jutott el a XIX. században még alapvetően befogadó magyar társadalom a totális kirekesztésig, amikor honfitársaink százezreit írták ki előbb a kultúrából, gazdaságból, majd a jogrendből, az emberi méltóságból, végül az élők sorából.
Erős felütéssel indít a film, Haraszti azt a Mikszáthnak tulajdonított bonmot-t idézi, miszerint antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat. Ez ugye még a boldog békeidők, a magyar liberális demokrácia és a kedélyes úri antiszemitizmus kora, ahol még mederben vannak tartva a dolgok. De innen is eszünkbe juthat egy erős felütés: Krúdy egy készülődő zsidóverés érzékletes leírásával indítja A tiszaeszlári Solymosi Esztert (mely program aztán átalakul pár estén át tartó utcai randalírozássá), mintegy a vérvádügy utórezgéseként. A nagy pört ugyan bukják az antiszemiták, de közben összekovácsolódnak, lesz pártjuk, sajtójuk, vezérletük és népi támogatásuk. A folyamat nem megy vissza a kiegyezésig, a felemás magyar polgárosodásig, amelyben valóban a számarányánál jóval nagyobb részt vállalt a zsidóság, megalapozva ezzel nemcsak az ország fejlődését, modernizációját, hanem az antiszemitizmus későbbi vádjait is. Kályhának épp elég forró Trianon, ami a súlyos veszteségek mellett azzal a következménnyel is járt, hogy míg a történelmi Magyarországon kisebbségben voltunk saját hazánkban, s ezért megbecsültük azokat, akik a lázongó nemzetiségiekkel szemben vállalták az asszimilációt, és magyarnak vallották magukat, addig 1920-tól összezárva találtuk magunkat önmagunkkal a szűk új határok között, és minden megváltozott. A bethleni konszolidációban még benne volt a kibontakozás esélye, de elsöpörte a gazdasági világválság, és onnantól, ahogy Haraszti fogalmaz, minden kormány baloldali programmal lép színre és jobboldalibbként végzi, mint az elődje.
Az ismert történelmi tények mellett újabb kutatási eredményekről vagy csak a szakmán belül köztudott tényekről is hallunk (Gömbös színfalak mögötti kiegyezése a zsidóság képviselőivel; egy tiszta választás esetén már 1939-ben a nyilasok nyertek volna; Horthy azért nem lépett Hitler vagy Mussolini útjára, mert túl modernnek tartotta; Imrédy lemondásának háttere, hogy az ellenzék előásott egy zsidó dédszülőt a családjában). Két megdöbbentő adat: a zsidók rekordidő alatti gettósítását és deportálását, vagyonuk összeírását, elkobzását 200 ezer magyar alkalmazott szorgos, öszszehangolt munkája tette lehetővé. Karsaitól megtudjuk, hogy a MÁV milyen jól dolgozott és milyen szépen keresett a deportálásokon, jóllehet 50 százalékos csoportos kedvezményt adott a (természetesen nem menettérti) jegyre, sőt a gyerekek és az öregek még további engedményben részesültek. A számlát a magyar állam egyenlítette ki a zárolt zsidó vagyonból, így állt elő az "önfinanszírozó népirtás" páratlan receptje.
Találó cím A folyamat, hiszen a film nem egyszerűen időrendben halad, hanem egymásból következő lépések kérlelhetetlen logikájú sorozataként mutatja be az eseményeket - noha a budapesti zsidók deportálását leállító Horthy kapcsán Ungváry Krisztián arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar politikának igenis volt játéktere. Mert mindig van választás.
Forgalmazza a Pelagi Film
A film elkészülte és DVD-megjelenése között a rendező két, nem kevésbé érdekes dokumentumportrét készített, az egyiket John Lukacsról (Egy eredendő bűnös vallomása, 2006), a másikat Szőnyi Zsuzsáról (Az aventinusi tündér, 2007).
