Furcsa, egyedi és érdekes történet a Downé. Úgy kezdődött, ahogy a legnagyobbak történetei szoktak: néhány eszeveszett jó zenész úgy érezte, van még bennük elég energia (vagy ami az ilyen mocskos, csak az amerikai Délre jellemző rockzenéhez kell), hogy afféle kikapcsolódásképpen a kultgyanús anyazenekaraikon kívül is létrehozzanak valami nagyon bitang zenét - és Down néven két igen sikeres demó után 1995-ben kiadták első lemezüket, a Nolát. A siker nem is lehetett volna nagyobb, és ez csak fokozódott, amikor hét évre rá megjelent a második lemez (Down II: A Bustle In Your Hedgerow - ekkor már látszott: nem is annyira alkalmi társulatról van itt szó). Úgy tűnt, az akkorra már a Pantera-bőgős Rex Brownt is a soraiban tudó Down önértékén túl kiválóan be tudja tölteni azt a metáluniverzumban támadt roppant űrt is, amit zenészeinek kétségkívül legnépszerűbbike, az énekes Phil Anselmo bandája, a 2000-es Reinventing The Steel után parkolópályára állt Pantera hagyott maga után. Aztán olyasvalami történt, ami alapjaiban változtatta meg a közönség hozzáállását a Downhoz: 2004 telén egy őrült agyonlőtte a színpadon a Pantera zseniális gitárosát, Dimebag Darrellt. A zenekar története végleg véget ért, s ezzel voltaképp a Down vált Anselmo első számú ügyévé.
Így talán már érthető, miért is nehéz a Downt a Panterától (és legyünk igazságosak: a Corrosion of Conformitytől, a Crowbartól és az EyeHateGodtól - hogy csak néhányat említsünk a downos zenészek más bandái közül) függetlenül, abszolút önálló zenekarként szemlélni (és hallgatni). Pedig megérdemli, hiszen a Down olyan utat tapos már hosszú évek óta, ami nem kanyarodik el semmilyen múltbéli vagy jelenlegi hatás miatt, és amin nemigen trappolt előtte még senki sem.
Dühös, elkeseredett, bármi mással összetéveszthetetlen southern rock New Orleansból, két évvel a Katrina hurrikán, hárommal Dime halála és jó néhánnyal a régi-régi Pantera-balhék után - hogy röviden összefoglaljuk az Over The Under zenéjét és szövegeit. Súlyos riffek, reggae-s ritmusok (kevés olyan meghatározhatatlan stílusú számot hallottunk eddig, mint a His Majesty The Desert egyszerre reggae-s, bluesos, rockos és doom metálos lassú döngölését), valamint Phil Anselmo utánozhatatlan (és bizony, valljuk be, a narkótól már alaposan megfáradt) hangja a legelső másodpercek suttogásától a Nothing In Return (Walk Away) bluesos dallamaiig. Az Over The Under fájdalmas utazás - megéri végiggyötrődni.
CLS, 2007
