Hagyományosan - Thurston Moore: Trees Outside The Academy (lemez)

  • - greff -
  • 2007. október 4.

Zene

Ugyan a legutolsó, tavaly megjelent Sonic Youth-lemez, a Rather Ripped jobbára zajmentes alternatív rockjának ismeretében nem annyira meghökkentő, mégis van abban valami csiklandósan bizarr, hogy Thurston Moore, a legendás New York-i zenekar vezére élete második szólólemezét csupa akusztikus gitár által navigált, kerekded és lecsiszolt dallal vattázta ki.

Ugyan a legutolsó, tavaly megjelent Sonic Youth-lemez, a Rather Ripped jobbára zajmentes alternatív rockjának ismeretében nem annyira meghökkentő, mégis van abban valami csiklandósan bizarr, hogy Thurston Moore, a legendás New York-i zenekar vezére élete második szólólemezét csupa akusztikus gitár által navigált, kerekded és lecsiszolt dallal vattázta ki. Hiszen mégiscsak arról a férfiról van szó, akinél jelentősebb és radikálisabb gitárkísérletezőt nem nagyon hallottunk az elmúlt húsz évben; aki az eszement hangolású Jazzmastereivel lemezek tucatjain épített disszonáns húrhangokból meg csavarhúzóval és gitárnyakon végighorzsolt nyersfadarab segítségével előállított absztrakt zörejekből bizarr építményeket; és aki még így ötven felé is rávehető arra, hogy egy hétvégén átrepüljön valami esőfelhős norvég kisváros zajfesztiváljára, hogy ott feszítse hegedűhúrrá a nézők idegeit.

Ugyanakkor az már idejekorán (1986-ban, az Evol megjelenésekor) világossá vált, hogy Thurston nem csupán egy gitározó Stockhausen, hanem legalább ugyanannyira folytatója-kiteljesítője a Velvet Underground szépségesen törékeny rockzenéjének is. Meg különben is: a Spin magazinnak augusztusban adott interjújában Thurston elmeséli, hogy már az utolsó két-három SY-lemezt is akusztikusban írta, úgyhogy ezúttal csak annyi változott, hogy dobozgitárjait hagyományosan hangolta föl, a szerzeményeit pedig nem hangszerelte át, hanem meghagyta a maguk pőre formájában. Lehet erre persze azt mondani, hogy idővel szinte minden avantgárd művésznek elkopnak a tüskéi, de Moore másképp látja a dolgot: "Nem arról van szó, hogy kikészült volna a fülem, hanem talán inkább arról, hogy ez éppen olyan extrém, mint a roppant hangos játék." Hovatovább: "Az igazán csendes zene megalkotásának eszméje egészen radikális dologgá vált." De ha nem értenénk egyet ezzel az állítással, akkor sincsen baj. A Trees Outside The Academy ettől még nem kevésbé magával ragadó.

A lemez tizenkét tétele között akad néhány olyan, meglehetősen rockosra hangszerelt darab (Wonderful Witches, Off Work), amelyek simán fönn lehettek volna az utóbbi néhány Sonic-lemezen (pláne, hogy ugyanaz a Steve Shelley dobolja ezeket is), és bár alapjában véve jófajta dalokról van szó, különös módon éppen ezek a legkevésbé izgalmasak. A szólóművész Moore akkor a leghatásosabb, amikor mer kimondottan popos (halld a napsugaras Fri/Endet vagy a lemeznyitó, édesbús Frozen Gtrt, ahol a csilingelő gitárhangokat pompásan egészíti ki az egész lemezen fantasztikusan teljesítő Samara Lubelski lágyan simuló hegedűjátéka), vagy éppen a végsőkig csupasz lenni: a lemez egyértelmű csúcspontja az Honest James, amelyben percekig csak a gitár szól, végül a dal Moore és a Charalambides duóból ismerhető Christina Carter szívszorító duettjévé formálódik. Ezekben a számokban Moore ugyanazt műveli az akusztikus rockzenével, amit kedvenc költője, a néhai Ted Barrigan tett valaha a szavakkal: egészen hétköznapi elemekből teremt valódi költészetet.

Ecstatic Peace, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.