Zene

Jól elsötétített szoba. Baloldalt, a fal mentén öt folyadékkristályos képernyõ egymás mellett, mindegyik legalább 60x120 cm-es. Közvetlenül az ajtók mellett méteres állványon hat rézsútos asztalka, mindegyiken tíz József Attila-verscím, mellettük egy-egy színész neve. Az állványra akasztott fülhallgatóból szavalatzörej hallatszik folyamatosan. Az öt képernyõ mindegyikén egy-egy tíz-tizenöt perces film pereg, ugyancsak egyidejûleg.

Összeadott bánatok, alacsony rezgésszám, bõkezû adagolás, mimóza-elégiák: László Noémi negyedik kötete nem módosítja, legfeljebb árnyalja azt a rokonszenvet, amely eddigi teljesítményének kijárt. Mit ismertünk fel eddig? Melankolikus, még nem tragikussá érett alkatát, reflexív szemléletének meggyõzõ erejét, inkább filhallásra, mintsem tudatos formakezelésre alapozott kézmûvességi erényeit, klasszikus versízlését és nyugodt, nem ég-vívó igyekezetét. (Éppen ez az igyekezet tette õt alkalmassá arra, hogy nagyotmondás helyett jó verset írjon.) Harmadik, karcsú kötete, az Esés után (2000) számos kis remekkel gyarapította verses emlékezetünket.

Nézni- és látnivaló bõven van. És hallgatni is van mit: Morcsányi Géza új fordítása (amúgy a negyedik a "nagy" Csehov-drámák közül) ezt a darabot is belesimítja a mai - méghozzá a választékos, kifejezõ és pontos - beszédbe. A Tóth Árpád-fordítás kopottas, körülményes mondatai eltûntek: "Milyen nagyszerû asszony volt, milyen nyájas, milyen egyszerû!" helyett ma szikáran ennyi áll: "Rendes nõ. Könnyed, normális nõ." Ez a nyelvi stíl színpadon bármire jó.

Van két ember, barátok. Egyikük Argentínába kivándorolt orosz zsidók leszármazottja, gyermek- és ifjúkorát Izraelben töltötte. Elõször világhírû zongorista, majd nem kevésbé híres karmester válik belõle. Munkája ma többnyire Berlinhez és Chicagóhoz köti. Másikuk egy keresztény palesztin családba született, Jeruzsálemben (Jeruzsálem "egy költõi képzet" - ahogy Barenboim fogalmaz). Gyermekkorát Kairóban töltötte.

"Pályám korántsem tipikus. Nem voltam csodagyerek. Tudomásom szerint nem vagyok zsidó. Nem vagyok kelet-európai. Szüleim nem voltak muzsikusok. És mégis sikerem van" - mondja magáról az 1931-ben született, jelenleg Londonban élõ mûvész, aki tavaly elnyerte a Siemens-díjat, azaz a zenei Nobelt. Hamisítatlan Brendel - önirónia kesernyés félmosollyal. Aki ilyen elfogulatlanul nézi magát, semmiképpen sem zenei sámán, és a régi mestereket egyfajta családias kollegialitással szemléli.

A múlt még tart, a jövõ el se kezdõdött - most éppen ez van (többek között), tessenek alaposan kinyitni kis fülüket.

Határsértés: amennyire divatos ma ez a kifejezés, annál nehezebb meghatározni, hogy voltaképpen mit is értünk alatta: mikor beszélhetünk egy hagyomány követésérõl, és mikor a megváltoztatásáról, esetleg eltérõ hagyományok ötvözésérõl, vagy éppen újak megalkotásáról. Az újabb zenei áramlatok esetében sincs ez másképp, sõt úgy tûnik, minden egyes innovatív zenekar saját mércét állíthat fel a határok átlépéséhez.

film Ray A téma az utcán hever, Ray Charles afroamerikai, vak, szegénysorból jött, sok slágert írt, nemrég halt meg: nosza, filmet neki/belõle! Az efféle ziccereket akarják aztán a hollywoodi erõcsatárok teli csüddel a hálóba bikázni, és lesz belõle csúfos kapufa vagy szöglet. Nem így a mi esetünkben.

Határsértés: amennyire divatos ma ez a kifejezés, annál nehezebb meghatározni, hogy voltaképpen mit is értünk alatta: mikor beszélhetünk egy hagyomány követésérõl, és mikor a megváltoztatásáról, esetleg eltérõ hagyományok ötvözésérõl, vagy éppen újak megalkotásáról. Az újabb zenei áramlatok esetében sincs ez másképp, sõt úgy tûnik, minden egyes innovatív zenekar saját mércét állíthat fel a határok átlépéséhez.

film Ray A téma az utcán hever, Ray Charles afroamerikai, vak, szegénysorból jött, sok slágert írt, nemrég halt meg: nosza, filmet neki/belõle! Az efféle ziccereket akarják aztán a hollywoodi erõcsatárok teli csüddel a hálóba bikázni, és lesz belõle csúfos kapufa vagy szöglet. Nem így a mi esetünkben.

Korabeli poén, Kosztolányi Ádám Szentkuthy Miklósnak: - Te, Miklós, úgy hallottam, hogy megfilmesítik a Prae-t, és Bilicsi Tivadar lesz a Prae!

Brumi már régen nem Mackó-városban kószál, nem a Balatonon nyaral, iskolába sem jár: fölnõtt, s felnõttként szembe kellett néznie önmagával. Önképét pedig el kellett helyeznie, bele kellett illesztenie a világ képébe, mely torz és kegyetlen, bár alkalmasint - s ezt Brumi is jól tudja - igen szépen ábrázolható. Brumi elveszített egy szeretett lényt, s most Panasz Muki bõrébe bújva siratja. Brumi alól kifutott az idõ.

Vannak drámák, amelyek alól olykor kimegy az idõ. Van olyan is, hogy megint visszamegy, de olyan is, hogy többé soha. Nem a szokásos - és olykor magától értetõdõ - avulásról van szó, hanem inkább az idõ kanyarjáról.

Ahogy a szociális ellátás, a filmgyártás sem tud mit kezdeni a hajléktalanokkal. Egy komolyabb karakter - koldus, utcagyerek, utcai zenész - megformálásához már bizonyos szakmai ismeretek szükségesek, ezért a klosárnak a vásznon legtöbbször csak a statiszta igen gyúlékony szerepe jut. De Ragályi Elemér elsõ filmjében fordul a kocka: a Keleti pályaudvar mocskában fetrengõ ágrólszakadt (Kern András) krétai luxusszállót örököl, és mivel a jogos birtokbavétel egy percet sem várhat, hõsünket görög ügyvédek szállítják, csak úgy melegében, mocskosan, büdösen a napfényes szigetre. A stewardessnek egy flakon légfrissítõt kell felhasználnia.