Lemez: Határsértõk (Meshuggah: I; Cult of Luna: Salvation)

  • 2005. február 10.

Zene

Határsértés: amennyire divatos ma ez a kifejezés, annál nehezebb meghatározni, hogy voltaképpen mit is értünk alatta: mikor beszélhetünk egy hagyomány követésérõl, és mikor a megváltoztatásáról, esetleg eltérõ hagyományok ötvözésérõl, vagy éppen újak megalkotásáról. Az újabb zenei áramlatok esetében sincs ez másképp, sõt úgy tûnik, minden egyes innovatív zenekar saját mércét állíthat fel a határok átlépéséhez.

A Meshuggah esete arra lehet jó példa, hogyan lehet hosszú (lassan két évtizedes), kitartó jelenléttel - a bevett fordulattal élve - "kitágítani az extrém zene határait". Nekik nem volt szükségük arra, hogy átjátsszák magukat egy másik zenei regiszterbe, inkább megváltoztatták azt, ahonnan indultak. A számos alkalommal a legkülönbözõbb "tíz legfontosabb metálzenekar" közé választott csapat az 1998-as Chaosphere albummal érkezett el ahhoz a kifejezésmódhoz, amelyet lehetetlennek tûnt már tovább radikalizálni, saját keretein belül továbbfejleszteni. A 2002-es Nothing viszonylagos kidolgozatlansága csak tovább erõsítette az ezzel kapcsolatos kételyeket, az I azonban ismét újító képességüket mutatja meg. Az egyetlen tételbõl álló EP ezúttal nem hangzásában, hanem kompozíciójában lép túl az eddig megszokott rutinon: az egymásba átforduló témák változatossága és összefogottsága egyértelmûen haladást jelent a korábbi, egymástól elszigetelt számokból felépített albumok széttördeltségéhez képest.

H

A Cult of Luna már egy jóval nagyobb ívû programban volt képes hasonló koherenciát produkálni: elmondható, hogy aki számára az Isis Panopticonja nélkülözte a szerkezeti egységet, áttekinthetõséget, annak a Salvation minden bizonnyal maradéktalanul pótolni tudja ezt a hiányérzetet. A The Beyond átütõ erejû és szintén alaposan átpolitizált hangorkánja után a Salvation egy finoman árnyalt, rapszodikusan felemelõ és sötét, szenvedélyekkel teli, de mégis aprólékosan megtervezett világba süllyeszti a hallgatót. Ez az album újabb bizonyítéka annak, hogy ma már nem célravezetõ jól körülírható, pontosan levezethetõ zenei hagyományokról beszélni - ezeket a kategóriákat a Salvation teljesen autonóm módon írja felül, a megszólalás már önmagában határsértés, természetes módon, a demonstráció szándéka nélkül. A hallgatás élvezetéhez és az érzelmi ellentétek újragondolásához egyszerre járulhat hozzá ez a jólesõ-frusztráló bizonytalanság és magának a zenének a szuggesztív hatása, meditatív lüktetése; a lassú perceken át felépített hangulatokra rakódó újabb és újabb rétegek fejlõdõ alakzatai, a lágy hangfátylakat robajszerûen maguk alá temetõ súlyos riffek hosszan elnyúló ismétlései, variációi.

Eltérõ módon úttörõ szerepük mellett a két svéd, közelebbrõl umeai (ahol igazán kell lennie valaminek a levegõben, hiszen többek között a retro rockhullám felélesztõi, a Hives és a legendás Refused vagy az International Noise Conspiracy is innen indultak) zenekar közös érdeme - vagy szerencséje? - hogy saját lokális jellegzetességüket és produkciójukat az egész világ számára érdekessé és fõleg globálisan (brit és amerikai kiadók által) fogyaszthatóvá tudták tenni. A mûfaji határsértés így válhat földrajzi határátlépéssé, a határok felülírásával pedig így válik egyre érdekesebbé maga a mozgás, a zene változása és megváltoztatása.

Tófalvy Tamás

Fractured Transmitter Record Co., 2004, Earache, 2004

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.