Könyv: Éha összehajol (Kánon és ellenpont)

  • Molnár Szabolcs
  • 2005. február 10.

Zene

Van két ember, barátok. Egyikük Argentínába kivándorolt orosz zsidók leszármazottja, gyermek- és ifjúkorát Izraelben töltötte. Elõször világhírû zongorista, majd nem kevésbé híres karmester válik belõle. Munkája ma többnyire Berlinhez és Chicagóhoz köti. Másikuk egy keresztény palesztin családba született, Jeruzsálemben (Jeruzsálem "egy költõi képzet" - ahogy Barenboim fogalmaz). Gyermekkorát Kairóban töltötte.

Tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, amerikai állampolgár lett, a 90-es években családjával visszatelepült Jeruzsálembe, majd Kairóba. Irodalmár, orientalista. Nincs értelme e két ember etnikumára vagy identitásá-ra jelzõt keresnünk, az ember érzi: Barenboimot és Saidot világok választják el egymástól, miközben sorsuk valahol a megfoghatatlan messzeségben végérvényesen és kibogozhatatlanul összefonódott. Aki elolvassa a könyvet, az érteni fog-ja a hasonlatot: a három a Norna (Wagner: Az istenek alkonya) rendesen összegubancolta a szálakat.

A két ember rendszeresen ta-lálkozott - nyilvánosan vagy csak négyszemközt -, és hosszan elbeszélgettek Beethovenrõl, Wagnerrõl, az antiszemitizmusról, a nácizmusról, Izraelrõl és az újra és újra zátonyra futó közel-keleti rendezési próbálkozásokról. Kettõjük

dialóguskészségét és barátságát

példaként állítva az olvasó elé (a kötet alcíme: Daniel Barenboim és Edward W Said beszélgetései zenérõl és társadalomról) a könyv idealista módon azt sugallja, hogy a problémák egyedüli rendezési módja maga a dialógus. Szép gondolat, szép közhely, de egy egész könyvet ezzel megtölteni nem lehet. A kötetet valószínûleg nem is erre az üzenetre kiéhezve vesszük le a könyvesbolt polcáról.

Hanem Barenboim miatt. Korunk legnagyobbjai közé tarto-zik, ráadásul tavasszal jön a Soroksári útra, hogy két koncertet adjon. A zongorista-karmester neve en-gem is felvillanyoz, annak ellenére, hogy engem sem Wagner-, sem Beethoven-karmesterként eddig nem tudott felizgatni. Ráadásul csak CD-rõl ismerhetem. Hogy miért éppen e két szerzõt említem? Aki csak a könyv alapján tájéko-zódik Barenboim mûvészetérõl, könnyen hiheti, hogy a maestro elsõsorban Beethoven- és Wagner-dirigensként szerzett múlhatatlan érdemeket az európai zene inter-pretációtörténetében. Ezért az egyoldalú képért nem a karmester és nem is a kötet szerkesztõje, hanem Said - zenei kérdésekben az átlagosnál nagyobb intelligenciá-ról árulkodó, de gyakran felületes - érdeklõdése tehetõ felelõssé. 't eszmetörténészként - érthetõ módon - ez a két szerzõ izgatja. És Barenboim tõle telhetõen elmond mindent, amit e két szerzõrõl fontosnak tart. Gyakran ugyanazt, háromszor. Ritkán érdektelen, de háromszori ismétlést egyik tézise sem bír el.

A könyvvel komoly problémák vannak. Kezdjük talán magyar részrõl. Szerencsétlen a Parallels and Paradoxies cím átfordítása Kánon és ellenpontra. A címmel nyilván a kötet zenei tartalmára kívánt utalni a fordító vagy a szerkesztõ, de sajnos

nem vette figyelembe,

hogy a kánon és az ellenpont ugyanabból az - egyébként nem sok elemet számláló - fogalmi halmazból származik, így az eredeti címben rejlõ ellentét kifejezésére teljesen alkalmatlan. "Van még egy párhuzam aközött, amit te játszol és vezényelsz, meg aközött, amit én olvasok és elõadok" - mondja egy helyütt Said (62. oldal). Az ilyen megfogalmazásokból nem egy akad. A beszélgetések moderátora például így zárta az egyik eszmecserét: "Ébeszélgetésetek egyik érdekes vonása, ahogy mind az eltérésekért, mind a párhuzamokért megküzdötök." Oly didaktikus és a címre utal ez a megfogalmazás, hogy csodálom, az adott hely (38. oldal) fordításában miért nem az "ellentmondásos" szó szerepel az "eltérések" helyett. Nem állítom, hogy az eredeti cím különösebben fantáziadús, de legalább megragadja e két ember dialógusainak esszenciáját, és nyilván ezért tették a címoldalra.

Van néhány látszat-alaposságra utaló fordítói jegyzet, a 44. oldalon például teljesen feleslegesen. Ke-vés zenemû magyar címével kellett bajlódni, Stravinsky Tavaszünnepe helyett azonban szívesebben olvasnám a hibás, de bevett Tavaszi áldozat vagy esetleg a Tavasz megszentelése címet. Nem könnyû szerkesztõi és fordítói feladat az élõ-beszéd rögzítése és visszaadása, elképzelhetõ, hogy az angol változat sem sikerült tökéletesen. A magyar szöveg általában jó.

Rendkívül félrevezetõ a "tartalomjegyzék", mely (gondolom) már a New York-i szerkesztõség munkáját "dicséri". A különbözõ idõpontokban lefolytatott eszmecserék alkotnak egy-egy, római számmal jelzett fõ fejezetet. Az oldalszámozás e beszélgetések elsõ oldalára utal. A római számok alatt, felsorolásszerûen a beszélgetés fõ témáit találjuk, értelemszerûen oldalszám nélkül, mint pl. a IV. fejezetnél A tempó rugalmassága - A hang színe és súlya - A nyitott zenekari árok és Bayreuth - Adorno és Wagner - A nemzetiszocializmus és Wagner és így tovább. E fejezetben mindössze egy utalást találunk Adorno Wagner-értelmezésére (ti. hogy Adorno egy korai könyvében felvetette Wagner zsidóellenességét), ami enyhén szólva is csalódást keltõ. És ennél van cifrább is. A II. beszélgetés egyik témája - legalábbis a tartalomjegyzék szerint - Mûvészet és cenzúra. Ebben a fejezetben aztán egy árva szó nem esik cenzúráról.

A könyv javára írható, amit Said is gondol róla: "Ami itt papírra került, sem a mûvészet és az élet természetének szakirodalmát, sem az elõadómûvészekrõl és a zenei üzletrõl szóló pletykák tömegét nem kívánja gyarapítani." Hátránya, hogy a kötet összefoglalásaként is olvasható Barenboim-szöveg (A németek, a zsidók és a zene) a felület kapirgálásánál nem megy tovább, igaz, olyan mélyen és tisztán gondolkodó elõdökkel hasonlítom össze, mint Scholem vagy Buber.

Végül egy találó gondolat Barenboimtól: "Nagy ellentmondás, hogy olyan korban élünk, amely nagyon kritikusnak tartja magát, de nem kívánja meg az egyéntõl, hogy ehhez meglegyen a felkészültsége."

Molnár Szabolcs

Európa Könyvkiadó, 2004, 207 oldal, fordította Szilágyi Mihály, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.