Kiállítás: Fölvezetés a semmihez (Eszmélet - József Attila-emlékkiállítás)

  • Halasi Zoltán
  • 2005. február 10.

Zene

Jól elsötétített szoba. Baloldalt, a fal mentén öt folyadékkristályos képernyõ egymás mellett, mindegyik legalább 60x120 cm-es. Közvetlenül az ajtók mellett méteres állványon hat rézsútos asztalka, mindegyiken tíz József Attila-verscím, mellettük egy-egy színész neve. Az állványra akasztott fülhallgatóból szavalatzörej hallatszik folyamatosan. Az öt képernyõ mindegyikén egy-egy tíz-tizenöt perces film pereg, ugyancsak egyidejûleg.

A terem közepén elhelyezett széksorokból ülve a látogató megtekinthetné õket szimultán, de hát miért nézzen egyszerre öt filmet, inkább áthúzódik a jobb oldalra. Ott további két képernyõ néz egymással szembe, méretük a többi öttel egyezõ. Teremõr lép mellé a sötétben, barátságosan elmagyarázza, hogy kérem, itt ön tetszése szerint a monitorra varázsolhatja a komputerbõl, majd megállíthatja és újraindíthatja a felinstallált József Attila-dokumentumokat. Például a költõ könyvtárát. Nem, a könyvek nem olvashatók, csak a címük. Vagy elolvashatja szépséges nagyításban a költõ összes versét. Vagy megnézheti az öt videofilmet. A látogató eltölt nagyjából tíz percet a költõ gyerekkorával, tízet az abbáziai nyaraltatással, tízet a költõ múzsáival, tízet az írótársaival,

tízet a verseivel,

végül osztott képmezõben láthatja mind az ötöt egy hatodik videoalkotáson. Mindegyik film az Eszmélet címet viseli, mindegyik vonatfüttyel indul, sejtetvén a kezdetben a véget, de ha ez kevés lenne, a mindenütt-egy mottó tudatja velünk, hogy a költõ "a jövendõ emberei közül" csöppent az akkori jelenbe, és az ilyenek sorsa sejthetõen a biztos pusztulás. A kisfilm idõtartamú videók (alkotóik nevét jótékony homály fedi) a kép nyelvén tolmácsolják a költõ életének forgószínpadát, fotórészletek váltogatják egymást kéziratrészletekkel, idõnként korabeli mozgóképek is feltûnnek a látogató szeme elõtt, például delegáció rohan át a Siesta szanatóriumon. Összekötõ szöveg nincs, a képeket Bartók zaklatottan fájdalmas, helyenként dobhártyaszaggató zenéje, drámaian kemény billentései kísérik a túl hangosra állított fülhallgatóból. Bartók elmondja mindazt, amit az alkotó nem kíván a szánkba rágni. Amit amúgy is tudunk, úgymond. Decensen mûvészi megoldás, állapítja meg a látogató, noha például a J. A. szerelmeirõl készített összeállítás közben nem biztos, hogy rájön: az a gyönyörû tizenéves lány, akinek arca egy bõrfoteles polgári enteriõrbõl úszik elé a képernyõn, történetesen a makói gimnáziumigazgató leánykája, és az sem biztos, hogy a Gyermekké tettél címzettjének kicsit mackós nõarcában felismeri az imádva gyûlölt pszichoanalitikust. Ha nem ismeri fel, magára vessen. Mert az alkotó a gyengébb felfogású látogatóra is gondolt, amikor az egyértelmûen tragikus zene mellett az emlékezés-feledés-elmúlás fogalmi hármasát idézõ mélabús vízfelületeket úsztatott a képek alá, Tiszát, Dunát, Marost; hol víz cseperészik a folyóba, hol meg hullámzik a víztükör, fodrok és gyûrûk futnak át és szerte, vagy csillámlik a fény (miközben "az a szép régi asszony a fényben elmegy"). És telihold úszik a felhõk mögött. Errõl a népszerûnél is olcsóbb mûvészi eszközrõl a látogatónak eszébe jut az ötvenes évek Jancsó Miklósa, aki ugyancsak vonatfüstszusszanásokkal, felhõ mögött vonuló holdakkal operálva készített keményen szocreál képkölteményt a Külvárosi éj versvilágáról. A kiállítás alkotói azonban odáig nem merészkedtek, hogy az éjben röpcédulákkal iramló elvtársat, netán fülelõ macskát is megjelenítsenek videóikon.

Ugyanakkor ami technikailag kézenfekvõ - az osztott képernyõ segítségével összevetni J. A. fotó-arcait, azok részleteit, a kézírás, a szignó változását, egy-egy alkönyvtárban kitérni a múzsák és a kollégák (barátok-ellenségek) életútjára, szemelvények bemutatásával eligazítani az egyszeri látogatót a népies-urbánus vagy a kommunista-szociáldemokrata skizma hazai útvesztõiben, ugyanazt a verset többféle elõadásban tálalni -, eszébe sem jutott az alkotóknak. Igaz, ez nem is lett volna "mûvészet", csak kreatív szolgáltatás.

De kinek szól ez az egész? Ki akar múzeumba menni azért, hogy szótlan demókat nézegessen a sötétben, nagy képernyõn J. A.-összest olvasson, vagy verset hallgasson fülhallgatóból? Hiszen ezt

az egész hóbelevancot

föl lehetne tenni a netre is, rá lehetne keresni és kész. Ismeretet nem kap a látogató, csak fölvezetést ahhoz, ami se kiállítva, se bemutatva. Mindezt magazin-modorban. Íme, a nagy költõ, a szegény, a rövid életû. Vegyétek, egyétek: emitt egy kicsit narancsosabb, amott citromszínû képárnyalatban. Milyen nyüzsgõ világ volt az is, nem? Ni, milyen meseszép, rózsás tapéta! Hát ezek között a falak között mozgott '! És nem úgy ül-e hordozható Remington írógépénél, akár egy írófejedelem? És tényleg: ott van a nagy Kosztolányi, a nagy Móricz, a nagy Illyés, a nagy Tamási, a nagy Bartók, a nagy Thomas Mann társaságában! Fönt van ' is a Parnasszuson! És mi, alkotók-látogatók együtt bámuljuk az ' gyönyörûségesen nehéz életét, nézzük báván, mert arra mi, alkotók nem irányítjuk a ti, látogatók figyelmét, hogy ' mitõl is éhezte-nyomorogta ezt végig (ki nem tudja?), vagy hogy nemcsak viccbõl gondolta... dönteni a tõkét stb.; mindezt nem rágjuk a fületekbe, hiszen ez közhely, és mi az idén nem a közhelyeket, hanem a Nagy Embert ünnepeljük, ugyebár. Mi, alkotók nem a problémára tereljük a figyelmet, hiszen van probléma elég, oldják meg a szaktudósok, ha tudják! Mi Évet nyitunk, jubileumot, csak nem fogunk ünneprontani!

Halasi Zoltán

Petõfi Irodalmi Múzeum; megtekinthetõ 2005. február 27-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.