Másodszorra is kirúgta a háziorvosi asszisztenst a fideszes polgármester az időközi választás előtt Nyírcsászáriban

Kis-Magyarország

Egy nappal azt megelőzően, hogy a jogerőre emelkedett bírósági ítélet alapján munkába állt volna, rendkívüli felmondással, anyagi fedezet hiányára hivatkozva, kirúgták Kovács Anita háziorvosi asszisztenst Nyírcsászáriban, akit egyszer már elbocsátott a falu vezetője. A településen hónapok óta áll a bál, jövő vasárnap időközi választás lesz, mert április elején feloszlatta magát a képviselő-testület.

„A jogerőre emelkedett bírósági ítélet után és egy nappal azelőtt, hogy újra munkába léptem volna, megint elbocsátottak állásomból, rendkívüli felmondással és azonnali hatállyal” – mondta a Magyar Narancsnak a szerdai nap nyírcsászári történéseiről Kovács Anita háziorvosi asszisztens, akit legutóbb március 14-én bocsátottak el állásából. Akkor meglehetősen demonstratív körülmények között. Mint beszámoltunk róla, akkor Szkibáné Teliska Éva polgármester a háziorvosi rendelőben közölte a két ott dolgozó asszisztens egyikével, Kovács Anitával, hogy határozatlan idejű szerződése ellenére azonnali hatállyal elbocsátja. Még felmondási időt sem biztosított neki. 

Az asszisztens ekkor már harmadik volt a sorban azt követően, hogy tavaly október elsején a Fidesz-KDNP támogatásával Szkibáné Teliska Éva polgármester lett a Nyírbátorhoz közeli községben. Előtte az óvoda egyik dolgozóját, majd a jegyzőt menesztette a kormánypárti polgármester. A helyi ellenzék szerint bosszúból. Az előbbi, Demeter Zsuzsa, aki képviselő is, nem engedett annak a politikai zsarolásnak, hogy ha nem áll át a testületen belül a kisebbségben lévő fideszes polgármester oldalára, akkor elbocsátják munkahelyéről. Ügyében rendőrségi feljelentés született. Kerekes Imre jegyzőnek pedig azért kellett távoznia, mert minden bizonyíték nélkül azt állította róla a község első embere, hogy az ellenzéknek „segít”. Amikor a jegyzői irodájában összepakolta volna a személyes tárgyait, rendőrt hívtak rá. 

Tény, a tavaly nyári önkormányzati választáson olyan eredmény született, hogy a 2024. október elsején hivatalba lépő polgármester és képviselő-testület összetétele már magában hordozta az ellentéteket. A héttagú testületen belül a községvezetőt két ember támogatta, így hármukkal szemben négyen voltak, ezt a frakciót Orosz József vezette. A kirúgásokkal tarkított ellentétek és torzsalkodások odáig vezettek, hogy a hivatalba lépése után hat hónappal az ellenzéki többség arra hivatkozva, hogy ilyen összefeszülés közepette nem lehet érdemi munkát végezni, s meg kell próbálni tiszta vizet önteni a pohárba, feloszlatták a testületet. Az időközi választást július 6-ra írták ki. Arról nemrégiben számoltunk be, hogy feloszlatás után és a választás előtt milyen a hangulat Nyírcsászáriban. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.