lemez - GREEN DAY: 21ST CENTURY BREAKDOWN

  • - greff -
  • 2009. június 4.

Zene

Igaz ugyan, hogy a Green Day öt évvel ezelőtti anyaga, az American Idiot, ami a 94-es Dookie után immár másodjára emelte a kaliforniai triót az adott korszak legsikeresebb rockzenekarai közé, a maga roppant mélynek szánt, valójában persze végtelenül sablonos társadalomkritikai mondandójával és tízpercessé összefűzött, rockoperássá felhizlalt számaival a "nagyképű lemez" tankönyvbe való példája volt, tagadhatatlan, hogy rendkívüli dallamérzékével Billie Joe Armstrong gitáros-énekes egyúttal egy sor kiváló rágógumislágerhez is hozzásegítette a mintegy tizennégymillió lemezvásárlót.

Az aránytalanul hosszú (tizennyolc szám közel hetven percben, ami több mint kétszer akkora menetidő, mint amilyen mondjuk a Rocket To Russiáé volt anno, hogy egy érzékletes adatot emeljünk ki a minden szempontból példás és régebben a Green Day számára is irányadónak számító Ramones-életműből) új lemez védelmében nem tudjuk ugyanezt az érvet felhozni: a 21st Century Breakdown legjobb, leglendületesebb pillanataiban (Viva la Gloria!, Know Your Enemy, Christian's Inferno) sem hallunk mást, mint egy fáradófélben lévő közkatonát a Bad Religion húsz évvel ezelőtt írt indulóira masírozó, mérsékelten szórakoztató szoftpunk zenekarok hadseregéből. A lemez nagyobbik részén egymást követik a középszerű önismétlések, de még ezek is elviselhetőbbek a két, Beatles-ízekkel édesített balladánál (Last Night On Earth, Restless Heart Syndrome), mert a lírai terepen olyan sután mozog a zenekar, mintha valaki sítalpakkal akarna közlekedni kaviccsal felszórt talajon, hegynek felfelé.

Warner, 2009

**

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.