Zene

Elhúz előttem a 424-es, orromat megcsapja a pálinka erős, szúrós illata. Hát persze hogy igazi. Vastag üvegű restipohárka, féldecis, áll stabilan a pici mozdony rakterében, tudom, a mozdony elemmel megy, és nem sokáig, mert a kiállító művésznek dehogyis van pénze egy héten át járatni ezt a helyes kis modellt itt, a Szolnoki Galériában, ahová kiváltságos elit-kevesek felzúdulására, mások, sokak, örömére (ki hallott még olyat, hogy egy szolnoki kiállításmegnyitón több százan legyenek, és másnap, harmadnap is jöjjenek, sokan) bebocsáttatást nyert ő, a nyeretlen kétéves, szolnoki lakos, aki azért kiállított már Szentendrén, Moszkvában, Párizsban, Budapesten, képzőművészeti színházat rendezett a MU-ban, a PeCsában, stúdiószínházat hozott létre önerőből a Szolnoki Művésztelepen és így tovább. Szóval dehogyis van pénze elemre a kiállító művésznek, de a mozdony, mintha tudná ezt, zötykölődik tovább. És a pálinka is igazi. Hiteles ember hiteles kiállítása. Nem az újatmondás kényszere, nem az üzenet sulykolása, nem a tétlenség lila játéka szüli a műveket. Egy ember mindennapjai - és persze két dolgos keze - teremtik ezeket a megállított, kimerevített jelenetforgácsokat. "Konzervatív művészet", azt látjuk, amiben élünk - persze álomba-emlékbe porlasztva.

Az egész lemezben a címe a legjobb. A név- és címadás, az nagyon megy Courtney Love-nak. Kezdődött - persze a saját művésznevét követően (merthogy a magát pitbullként jellemző papája után elvileg Harrison volna) - a zenekara nevével: Hole (Lyuk), aztán az első album, Pretty On The Inside (Belül szép, 1991), aztán Live Through This (Ezt átélni, 1994, egy héttel férje, Kurt Cobain öngyilkossága után), most pedig a Celebrity Skin (Híres ember bőre). Amit vásárra visznek. Ami a legvonzóbb árucikk. Amit óvni és ápolni szerződésileg kötelező. Aminek közelébe férkőzni külön embertípust kíván - úgy is mint paparazzo. Ami - ha közelről láthatja valaki - kegyetlenül árulkodik tulajdonosa életmódjáról.

Az amszterdami Space Theatre előadása egy létező dokumentum-szappanoperából merítette az ötletét. A legkegyetlenebből, a Valódi világból, amin a szerencsés Music Television-nézők a kilencvenes évek elején sírhatták könnyesre a padlószőnyegüket.

Krétakör Színház: Kicsi, avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van?!

Talán Hitchcockból készül a legtöbb remake. Na ja, terjedelmes életművet hagyott hátra a korpulens mester, van miből válogatni. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nem csak a feneketlen kút bősége vonzza a mai újraálmodókat. Általános iskolai osztálytársam épített egy házat, szép nagy, csak azt érdemes. Nincsen benne zuhanyozó, se hideg, se meleg. Nézek bután. Fő a biztonság, mondja. Psychós eset, világos, csak én tudom, hogy gyerekkorában mennyire utált mosakodni. Elég az hozzá, hogy különösen a filmkészítők között megszámlálhatatlan hatás alatt álló férfi és nő rohangál. Kéne is egy szerkezet, olyasmi, mint a lázmérő, ami kimutatná rajtuk a hatás fokát. Jönne Janisch, mondjuk, hóna alá csapnánk a műszert, az meg tíz perc múlva mutatná 37,9 H (H = Hitchcock), ideális munkaláz, mehetne dolgozni. De most nem ő jön. Sajnos. Persze hogy sajnos, de egy Michael Douglas nevével fémjelzett amerikai szuperprodukciónál nem is őt várjuk mint rendezőt, bár izgalmas kaland lenne alighanem.

Volt a Budapesti Foci, a kicsi és a nagy, alakú, színes is lett, mégis megszűnt, vagy nem, átalakult. Az új immár a Budapesti Labdarúgó-szövetség, végre helyesen, hetilapja, színes borító, bévül a magyar rögvalóság, olykor füves, sokszor földes, salakos, sárral elegy fűrészpor a mi kis ötésfelesünkön, hazai pálya, kis foci, nagy pénz (185 Ft).

Versengési mániánkból, mely a sírdíszítés és az esküvői csokrok készítése terén is erőteljes, bőven megélnek a koszorúkötők. A karácsony táji ünnepi előkészületi trendek is változnak: újabban, akárcsak az ősidőkben, divat az adventi koszorú vásárlása, illetve készítése, meghosszabbítandó a karácsonyi neurózis évi rendes lefolyását. A Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete a Néprajzi Múzeummal közösen már több éve megrendezi az Advent kiállítást. Idén sem maradt el a nagy meglepetés.

Volt a Ladó, 1971 óta, az Akadémiai Kiadónál, komoly kötésben, évente új kiadás, hamisították is; most itt a Ladó-Bíró, új kiadó, új nevek, csaknem nyolcszázzal több, mint l971-ben, a borítón egy nemtelen lény ásít, boldog, még nem tudja, hogy hívják.

A magyar politikacsinálók nem kis hányada Tom Clancy-junkie. Mindjárt kiderül, mire alapozzuk ezt a látszólag merész, ugyanakkor teljesen lényegtelen állítást.

Aki nem figyel nagyon, talán észre sem veszi, hogy vagy nyolc éve dolgozik egy társulat a Merlinben. A vendégjátékok között, az étteremtől nem messze, színházalapításra szánta el magát néhány helyben nevelt színész. Azóta dolgoznak. És mert valamiért úgy alakult, hogy nem ők a Merlin fő attrakciója, és nem lettek sztárok, csöpp lehetőségeiknek kiszolgáltatva teszik a dolgukat. Tehetséggel, türelemmel, de igazi, csak rájuk figyelő szellemi vezető, irány- vagy formaadó gondolat nélkül. Vagyis: kiszolgáltatva a vendégrendezőknek.

A londoni klubzenéket egyre mélyebben szövi át az ázsiai underground. Hogy mozgalomról lenne szó, azt tagadják a főszereplői - azt mondják, ahány klub, annyi szokás. Másban utaznak az indiaiak, mint a pakisztániak, másban a politikai agitátorok, mint a partylovasok és így tovább. Beszélhetünk inspirációról, beszélhetünk hangmintákról, beszélhetünk "élő hangzásról", ugyanoda lyukadunk ki: a kis sárga halacskák megették a nagy fehér cápákat, és nagyon jó, hogy így van. S hogy még jobb legyen, a Tilos az Á a színtér legjelesebbjeit az Almássy Téri Szabadidőközpontba telepíti, rendíthetetlen fedezete, a British Council támogatásával. A Salon Oriental sorozat első fejezetét a Transglobal Underground tette emlékezetessé, de húzós a januári ígéret, a Suns Of Arqa is.

Hasábjainkon viszonylag kevés szó esik a komolyzenéről, de talán épp most van itt az idő, hogy ezt pótoljuk. A Lyoni Nemzeti Filharmonikus Zenekar, amely most fejezte be magyarországi koncertsorozatát, Európa egyik legrangosabb szimfonikus zenekara, világhírű karmesterek és zeneszerzők fordulnak meg a háza táján.

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

én már csak arra tudok gondolni, hogy nemsokára december, és akkor majd az egész évről, sok-sok world music, még annál is több; húzós év ez, tessék, megint pár különlegesség.