Az egész lemezben a címe a legjobb. A név- és címadás, az nagyon megy Courtney Love-nak. Kezdődött - persze a saját művésznevét követően (merthogy a magát pitbullként jellemző papája után elvileg Harrison volna) - a zenekara nevével: Hole (Lyuk), aztán az első album, Pretty On The Inside (Belül szép, 1991), aztán Live Through This (Ezt átélni, 1994, egy héttel férje, Kurt Cobain öngyilkossága után), most pedig a Celebrity Skin (Híres ember bőre). Amit vásárra visznek. Ami a legvonzóbb árucikk. Amit óvni és ápolni szerződésileg kötelező. Aminek közelébe férkőzni külön embertípust kíván - úgy is mint paparazzo. Ami - ha közelről láthatja valaki - kegyetlenül árulkodik tulajdonosa életmódjáról.
Ebben a két szóban benne van szinte minden, amit Courtney Love az utóbbi években a nyilvánosság számára magából mutatott, és amit a nyilvánosság Courtney Love-ban látott. Benne van a gyűlölt özvegy, aki sokak szerint szétrohasztotta Kurt Cobaint és a Nirvanát. Benne van az egykori groupie és sztriptíztáncosnő, aki színpadon és fotókon imád lenge, tépd-le-rólam selymekben mutatkozni, s aki élete első igazi főszerepét az amerikai pornóipari szabadságharcosról, Larry Flyntről szóló Milos Forman-filmben játszotta, amiért Arany Glóbuszra jelölték, minek köszönhetően immár saját jogán lehet ott a legszmokingosabb estélyeken. Benne van a testőrökkel és ügyvédekkel körülbástyázott, szeszélyes hárpia, aki csak szépet és jót engedne magáról, ha tehetné, s szíve szerint eltétetne láb alól minden vájkálni akaró firkászt és filmest, de ez azért mégsem megy, így csak a lehető legjobban megnehezíti a dolgukat, fenyegetőzik, kidobat, visszatart felhasználási jogokat. És benne van ennek a lemeznek az utóélete is, már amennyiben alig jelent meg, máris összeszólalkozott miatta a médiában Courtney Love és Billy Corgan: a Smashing Pumpkins vezetője ugyanis (akit Kurt Cobain halála után a pletyka összehozott Courtneyval) azt találta nyilatkozni, hogy nélküle ez a lemez meg se születhetett volna, amit Courtney csípőből cáfolt, mondván az egész zenekar és Mike Beinhorn producer megszakadtak, annyit dolgoztak rajta, különben is szexista hülyeség azt képzelni, hogy jól képzett férfi zenészek többet érnek jól képzett női zenészeknél (merthogy rajta kívül még két nő, Melissa Auf Der Maur és Patty Schemel van a Hole-ban, plusz Eric Erlandson gitáros).
Azt hiszem, több van ebben a két szóban, mint az egész lemezben. A gitárzenekari hangzás nagyon ki van keverve, önmagában tökéletes, de semelyik számot sem találtam különösebben emlékezetesnek. Egy sor volt, amire fölkaptam a fejem, a Reasons To Be Beautiful (Ok, hogy szép legyek) egyik versszakának végén azt énekli, hogy "jobb felemelkedni, mint elszürkülni", ami talán Kurt búcsúlevelének egyik mondatára válaszol: "Jobb kiégni, mint elszürkülni." Ettől hirtelen dráma költözik az egyébként legfeljebb ***-os lemezre, beugrik egy régi klip még az előző album idejéből, egy kisfiú volt benne, aki a halott Kurtre hasonlított, a szám címe nem jut eszembe, csak hogy abban is dráma volt, fájdalom, szépség és mélység - mindaz, ami most alig-alig.
Sz. T.
Geffen/BMG,1998
