Film: Komámasszony, hol az olló? (Tökéletes gyilkosság)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1998/48. (11. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Talán Hitchcockból készül a legtöbb remake. Na ja, terjedelmes életművet hagyott hátra a korpulens mester, van miből válogatni. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nem csak a feneketlen kút bősége vonzza a mai újraálmodókat. Általános iskolai osztálytársam épített egy házat, szép nagy, csak azt érdemes. Nincsen benne zuhanyozó, se hideg, se meleg. Nézek bután. Fő a biztonság, mondja. Psychós eset, világos, csak én tudom, hogy gyerekkorában mennyire utált mosakodni. Elég az hozzá, hogy különösen a filmkészítők között megszámlálhatatlan hatás alatt álló férfi és nő rohangál. Kéne is egy szerkezet, olyasmi, mint a lázmérő, ami kimutatná rajtuk a hatás fokát. Jönne Janisch, mondjuk, hóna alá csapnánk a műszert, az meg tíz perc múlva mutatná 37,9 H (H = Hitchcock), ideális munkaláz, mehetne dolgozni. De most nem ő jön. Sajnos. Persze hogy sajnos, de egy Michael Douglas nevével fémjelzett amerikai szuperprodukciónál nem is őt várjuk mint rendezőt, bár izgalmas kaland lenne alighanem.

Talán Hitchcockból készül a legtöbb remake. Na ja, terjedelmes életművet hagyott hátra a korpulens mester, van miből válogatni. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nem csak a feneketlen kút bősége vonzza a mai újraálmodókat. Általános iskolai osztálytársam épített egy házat, szép nagy, csak azt érdemes. Nincsen benne zuhanyozó, se hideg, se meleg. Nézek bután. Fő a biztonság, mondja. Psychós eset, világos, csak én tudom, hogy gyerekkorában mennyire utált mosakodni. Elég az hozzá, hogy különösen a filmkészítők között megszámlálhatatlan hatás alatt álló férfi és nő rohangál. Kéne is egy szerkezet, olyasmi, mint a lázmérő, ami kimutatná rajtuk a hatás fokát. Jönne Janisch, mondjuk, hóna alá csapnánk a műszert, az meg tíz perc múlva mutatná 37,9 H (H = Hitchcock), ideális munkaláz, mehetne dolgozni. De most nem ő jön. Sajnos. Persze hogy sajnos, de egy Michael Douglas nevével fémjelzett amerikai szuperprodukciónál nem is őt várjuk mint rendezőt, bár izgalmas kaland lenne alighanem.

Akik jönnek, vérbeli helyi versenyzők. Mint odébb olvasható szövegeikből kitetszik, felszabadultak és önfeledtek, ám egyikük sem reménytelen eset.

Tudjuk, hogy az Alfred Hitchcock Gyilkosság telefonhívásra (Dial M for Murder) című filmjének alapjául szolgáló Frederic Knott-színműből készítettek újmódi mozit Tökéletes gyilkosság (A Perfect Murder) címen. Beszélnek is mindenfélét, nekem úgy tűnik, mintha némiképp enyhébb színezetben kívánnák föltüntetni a mester reájuk gyakorolt hatását, épp csak azt nem mondják, hogy bennük csak a szivar közös. Emlegetik a színdarabot, egyikük azt is mondja, hogy Hitch inkriminált filmje rossz. Tessék, egy újabb közös vonás, még akkor is, ha egy konkrét baromság, de az idős madártolvaj sem szerette nagyon ezt a filmjét, szerinte se valami nagy szám. Nem a fenét, de ő is tévedhet, kérdezzék meg Truffaut-t. (Vagy hagyják a fenébe, már ő is a halakkal alszik, inkább olvassák el a Truffaut Hitchcock című könyvet [a Magyar Filmintézet 1996-os kiadása, fordította Ádám Péter és Bikácsy Gergely]; megtehetik mozizás helyett is.) Hogy milyen a most vizsgált film előzményfilmje, az persze megítélés kérdése, és csak lazán tartozik ide, de amit a statikus beállításokról mond Kopelson, az aluszékony csúcsproducer, az nettó amnéziáról, illetve háztartásának alacsony szintű felszereltségéről árulkodik. (Egy filmproducer, bár a bankárszellem nála úgymond szakmai ártalom, mégse a Fáy utcai kínai piacon vegyen Adidas márkanevű tévét, akkor se, ha az van ráírva, Made in Jappán.) Ugyanis Hitchcock e filmjét térhatású polaroid nyersanyagra forgatta (úgynevezett "binokuláris rendszer"-ben, ilyen vicces szemüvegen át kellene nézni), és épp az ilyes hatásokat fokozandó, ménkű nagy árkokat ásatott a díszletbe, hogy azokból kamerázzon néha, minek következtében a kép olykor a padlón kúszik, miegymás. Ennyit a statikáról.

De mondjanak bármit is a szivarozó alkotók, egyfelől egészen jó kis filmet hoztak össze (ez persze megint csak megítélés kérdése), másfelől nem a beállításokkal volt a legnagyobb bajuk, jellemzően pont ezen a téren szikrányit sem tesznek hozzá a hollywoodi mainstream dolgainak jelenlegi állásához, hanem a sztorival, sőt már az alaphelyzettel is. Ilyenformán az is hülyeség, hogy a színdarabot emlegetik. Ahogy ma kívánatos, fogták a cuccot, és elkezdték csavarni, ameddig csak bírták, jó irányba, veszettül, de nem eléggé. Még egy, számomra a látottak után nagyon is helyénvaló fordulat elkelt volna, majd elmesélem. Ám a csavarintások eme jó iránya eléggé hitchcocki, még ha az ebben serénykedőknek nem tűnt is fel.

Arról van szó ugyanis, hogy az eredetihez képest minden szereplő kicsit még romlottabb lett. Szépek és gonoszak.

Csupán az összehasonlítás miatt: jöjjön először Alfred. Nála egy nemrég jobb napokat látott teniszjátékos, kit dúsgazdag felesége éppen elhagyni készül, gondos fejvadászmunkával kerít egy balekot, és megzsarolván az asszonyka hidegre tételére bírja őt, fabrikálva magának mindeközben hathatós alibit. A gyilkos terv oka láthatóan nyereségvágy, pontosabban a nem vágyott veszteség nyereséggé csiribálása. Ha a nej lelép, hogy boldog legyen amerikai, egyébként író pasija oldalán, akkor viszi a pénzt is, de ha megboldogul, dús örökség marad utána, tiszta sor, de lesz sok kalamajka.

Mai műsorunk London helyett New Yorkból jelentkezik. A férj sokra jutott tőzsdecápa (Michael Douglasnak e szerep olyan nagy kihívás lehet, mint egy reggeli fogmosás), aki bajba jut. Csalja az asszony, s mert a baj nem jár egyedül, bekavar a Bundesbank is, így a legmélységesebb csőd néz ki neki. Az oldalborda (jó családból való, dolgozó nő, nagy tudású tolmácsa és nélkülözhetetlen segédje a direkte Madeleine Albright-osra vett ENSZ-izének, Gwyneth Paltrow) száz milkája kihúzná a szarból, de - és itt van a kutya elásva - nem ettől fáj az ő feje igazán.

Mindkét esetben a két legyet egy csapásra vonzós motívuma sarkallja a nagy tett kitervelőjét, de Michaelt, ellentétben hitchcocki elődjével, mintha a megcsalatottság jobban bántaná. A lé elúszása számára akkor is benne van a pakliban, ha nincs is hozzászokva, hiszen mi ne tudnánk, milyen a pénzvilág, egyszer fenn, másszor ugye... Igaz, az előbbit könnyebb lehet megszokni. Hogy a nő is elúszhat, az viszont felfoghatatlan. Nem mondják, de valószínű, Michael alulról jöhetett, na jó, középtájról, onnan benne a bírdüh.

Ráadásul, pénzével ellentétben, asszonyát csalárd kezek húznák ki a lába alól. A gaz csábító ugyanis szép firma, kétségtelen. Nagyszabású börtöntöltelék, rabló, betörő, mittudoménki, a sitten festőművésszé, korábban pedig házasságszédelgővé képezte át magát, s a fennforgó esetben is ilyesmiben utazik. Ám ez csak egyvalamire jó, arra, hogy Michael az ő személyében találja meg a megfelelő bérgyilkost, s ne a stáblistán, mint Hitch.

Tisztázzuk: a tragikus hős ez esetben a megcsalt férfi (a régebbi változatban a szegény asszonyka volt, leginkább a történet azon fordulata miatt, amit már túlzás lenne elmesélni, hátha valaki még egyiket se látta), s ez politikailag inkorrekt világképéből fakad. A pénzt ingóságnak, az asszonyt ingatlannak tekinti a nyomorult. (Alighanem azért, mert nem nézett elég kívánságműsort gyerekkorában, hol megmondták ezerszer dalban, hogy ingatag.)

Szóval ha lehet, a pénzem is hagyja békén mindenki, de a nőmért ölni tudnék. Akit a legkézenfekvőbb, a cédát.

Ám ki is ez a Gwyneth, aki ekkora vihart kavar? Semmi különös, csak a szokásos, tizenkettő egy tucat. Szép és okos, gazdag és jó házból való. Belenéz a táskádba, ha kimész zuhanyozni (megint H.), előbb fordul a rendőrséghez, s csak aztán kérdezi, hogy mér´ is fáj a fogad az ő pénzére, semmi perc alatt felnyitja a széfeden a titkos számzárat (azért sikerül egyből neki, mert te, valódi hülye, a házasságtok dátumát tetted titkaid őrzőjévé, de ez nem elég, mackód kódjából kérlelhetetlenül következtetem, azért van mindez így, mert őt is csak tulajdontárgyaid közé sorolod, nyertesek logikája, kikezdhetetlen, mint ilyen, ám nem vigasz, hogy mily végtelen ostoba) ágyba mászik mással, figyelmeztetés nélkül, nem szól, ha bántja valami, csak megfizet. Amúgy elbűvöl minden arra járót, egyként ért szót zord zsaruval és külteleki vagánnyal (a filmben szó szerint, hisz tolmács is), csak te nem tudsz az ő nyelvén beszélni. Ez van. Még szép, hogy ezerszer fut át rajtad, hogy "megölöm", ám meg soha nem teszed. S most itt az intés, ha mégis megpróbálnád, lesz nemulass. A teremtés, benne a hollywoodi filmek hőseinek kisebb világa, visszafordíthatatlanul kétosztatúra sikeredett.

Vannak ugye a nyertesek meg a vesztesek. Hogy ki kicsoda, az nyilvánvaló. És innen akár tovább is mesélhetném a filmet, a vége szinte tudható, csak az igyekvő fordulatok titkai miatt nem teszem.

Ama fordulat pedig, mit magam korábban hiányoltam, csupán csak annyi, hogy az itt nem írt, de nyilvánvaló végről bebizonyosodna, hogy a protagonista előre megfontolt szándékának gyümölcse, s nem pedig eleve elrendelés.

A vesztesek világa, ha valamivel vigasztalódhatik, hát eme gyümölcs alighanem (bár tudja fene) felette keserű voltával (vö. savanyú a szőlő). Mindenki odalett, kit, egykor vagy most, így vagy úgy, enyémnek tudtam, de győztem. Enyém a pénz, és a dolgozó nép diccsel tekint reám, bolond lennék, ha nyomasztna bármi nesz, kósza kérdés netán, hogy mire megyek vele, elszáll mielőtt megfoganna, csak magam felől nincs kétségem sohasem, s a külvilág is engem igazol, példás igyekezettel egyébiránt.

Bele kell törődni. Kiábrándító kis mozi ez, ekképp a legjobb hitchcocki hagyományok bátor tágítója. Korszerűen feszes és decensen sematikus, de amit így mond, az figyelmet érdemel, s garantáltan kellemetlen perceket (na és ha csak perceket!) szerez. Alkotói, biztosan véletlenül, ám nagyon-nagyon ügyesen telefoncsörgések kiszámíthatóan biztos elkerülhetetlenségének ütemére komponálták ritmusát, s közben még véletlenül sem gondoltak H.-ra, csak a színdarab lebegett a szemük előtt. Már előre készültek rá, hogy milyen vicceseket nyilatkozgatnak kétségtelen babérjaik tövéből.

Arra is volt érkezésük, hogy pár kretént oly módon hozzanak lázba, ahogy csak ismerőst lehet, egy szereposztási truvájjal. Az arabs rendőr foltnyi szerepében David Suchet látható. Korunk nagy londoni Shakespeare-színésze, de mi a keresztnevén szólítjuk, Hercule, ki más. Egy szappantévén adja Poirot-t a mi emberünk. S míg ilyenek rohangálnak különböző vásznakon, nekünk semmi se fáj. Teszünk rá, hogy kik a nyertesek, vagy kit minek hisz a csőlátással vert világ.

Turcsányi Sándor

A Perfect Murder, színes, feliratos, amerikai, 1998, 110 perc; rendezte: Andrew Davis; írta: Frederick Knott színműve alapján Patrick Smith Kelly; fényképezte: Dariusz Wolski; szereplők: Michael Douglas, Gwyneth Paltrow, Viggo Mortensen, David Suchet; az InterCom filmje

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1998/48. (11. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...