Tartalom

MaNcs, X. évf. 48. szám, (1998.11.26.) (1998-11-26)

Egotrip

Egotrip

Jaksity György: Tőzsde

A Twin Peaks című sorozat még többé-kevésbé követhető első részeiben (fonetikusan) Lilend papa, akinek lányát brutálisan meggyilkolták a sorozat elején, olyan víziót lát lányának gyilkosáról, Bobról, aki feltételezhetően ő maga, hogy megőszül. (Ez a hirtelen megőszülés akkoriban annyira tetszett, hogy el is neveztük a gyerekek fehér feltollazatú plüss játékmadarát Lilend varjúnak, alias Lili.) A filmsorozat mellőzte a tréfát: a szappanoperák szisztematikusabb követői egy idő után csak nyugtatók szedése révén tudták végignézni kedvenc sorozatukat, mert a nézőt egyre jobban kínzó rettegésben nem kis szerepe volt az említett vízió főszereplőjének és általában a rejtélyes gyilkosság körülményei megismerésének.

Egotrip

Sajó László: Öt és feles (A Holló: Soha Már)

Van egy utca Pesten, Erzsébetváros, a Király és a Dob között, nincs száz méter, Holló, azelőtt Fekete Sas (1866), Schwartze Adler Gasse (1804). A valahai gettó sűrűjében, az utca közepén, kormos tűzfalak közt foghíjtelek húzódik meg, beépítetlen terület, kinek térkép e táj, nékünk a grund. Itt rúgtuk a labdát, nyeltük a salakot, de mindig ám, a hét minden áldott napján, sárban, szélben, napsütésben, harmatban, s ha. Ha térdig ért a víz, meccs csak akkor maradt el. Vagy akkor se. Ráúszás, mi hozzuk el a labdát, s visszük a sarat-havat az öltözőbe, zuhanyzóba, haza. De hisz nem is esett egész Pesten, csodálkozik a család, nem ám, csak itt, a Dob u. 22. és Király u. 17. között, ott is csak a grund fölött, eső, hó, csoda történt, a francba. Mondják a nagyon öregek, akik még láttak olyan nagyon öreget, aki a Schwartze Adler Gassén lakott, valamikor meteorit zuhant ide, egy futball-labda, azóta a grund. Állítólag a gettóban is mérkőzéseket rendeztek itt, másra nem jó, hiába próbálták például telente vízzel felönteni, jégpályának, hajnalra, a legkeményebb fagyban felolvadt, csatakosan várta a labdát, hozták is néki, boldogan terült el a hatoson belül, s még azon is túl, a tűzfalakig, bár felvonalazatlanul.

Egotrip

Seres László: Dekóder

Ha a pedagógus és a pedofil között az a különbség, hogy az utóbbi legalább szereti a gyerekeket, akkor mi a különbség az adórendőrök és a betörők között? A betörők csak a saját, mondhatni racionális érdeküket nézik, míg a teljes állami legalitással felruházott adórendőrök hamarosan az úgynevezett közjó érdekében, törvényesen fogják rám törni az ajtót. Értem törvényesek, nem ellenem.

Publicisztika

Publicisztika

Weyer Balázs: Mértékmentés (Az első magyar Alkotmánybíróság, 1989-1998 )

Hétfőn távozott hivatalából három alkotmánybíró: Sólyom László elnök, Kilényi Géza és Ádám Antal. Egy jogállam működésében ez nem feltétlenül jelentős esemény. Az alábbiakban arról lesz szó, hogy itt és most miért korszakhatár ez mégis - nemcsak a joguralom megszállottjai számára, hanem az új köztársaság életében is.

Publicisztika

Róka a hóra

Belegondolt-e valaki abba, hogy mit érezne ebben az országban néhány millió nem kisgazda szavazó, pontosabban nem Torgyán-hívő szavazó, amikor az ijesztően többfelé tartó tekintetű, arckifejezésével rendezetlen belső életről árulkodó és egészen megdöbbentő gondolatfűzésekre képes kisgazdavezér valamikor 2000-ben az Országgyűlésben eskütételre nyújta fel kezét: "Én, Torgyán József, a Magyar Köztársaság elnöke esküszöm..."? Belegondolt-e abba valaki, hogy ha ezt az embert a Fidesz-frakció támogatásával helyezi a balvégzet a köztársaság legmagasabb közjogi méltóságába, akkor nemcsak a Fidesz-frakció jobb érzésű tagjai (és biztos vannak ilyenek egy ekkora frakcióban) hányják majd le a párttagkönyvüket, és nemcsak az a közepesen ifjú menedzserréteg fordul el a legnagyobb kormánypárttól, amelynek a fiataldemokraták a jelek szerint a szocialistáktól független gazdasági elit szerepét szánják, de Orbán és propagandagépezete két évvel e sajnálatos esemény után, a 2002-es választások előtt a néhány millió nem Torgyán-függő szavazónak is hiába papolhatna stabilitásról meg koalíciós kényszerről.

Publicisztika

A király és az elnök

Mióta a szerk. a város szívibe költözött, zajlik az élet vadul. Az Úttörő Áruház tövében történnek a nagy dolgok, az ám!

Belpol

Belpol

"A szakértők óvatossá váltak"

Wootsch Péter, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára

A parlament a tervek szerint - a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag részeként - karácsony előtt dönt a drogfogyasztás és -kereskedelem büntetőjogi újraszabályozásáról. Wootsch Pétert, a januártól felálló Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárát kértük arra, magyarázza meg, mi indokolja, hogy a kormány nemcsak külön minisztériummal, de kemény büntető jogszabályokkal is kedveskedik a jövő zálogának, a magyar ifjúságnak.

Belpol

Kulturális hírek

Wallenberg, Zsinagóga-lánc, zsidó vagyonok1999 áprilisában - ledöntésének 50. évfordulóján - szeretnék a fővárosi Szent István parkban eredeti helyére visszaállítani Raoul Wallenberg emlékművét, aki több tízezer budapesti zsidó életét mentette meg a világháború idején.

Belpol

Alkotmánybírósági döntés az abortuszról: Beavatkozók

Mégsem lendül fel a kötőtűipar, nem lesz új Ratkó-korszak: sokak várakozása ellenére az Alkotmánybíróság nem mondta ki a magzatelhajtás alkotmányellenességét. Így, ha vélhetően nagyobb stressz alatt, de a nők továbbra is folyamodhatnak ehhez a végső, kétségbeesett lépéshez. Hogy pontosan minek lesznek kitéve a nők, az mostantól az Országgyűlés nevű férfitestületen múlik, hiszen nekik kell másfél éven belül jogba iktatni a szívatás pontos menetrendjét.

Belpol

Koalíciós villongások: Felfeslik

Akár hátra is dőlhetnénk: a kisgazdák végre hozták magukat, Torgyán doktor komolyan vette az Isten, Haza, Család utóbbi elemét, a Kövér Laci ezen látványosan kiborult a tévékamerák előtt, Stumpf überminiszter meg keménykedett kissé, az FKGP emiatt duzzogott, van végre téma, lehet trixizni, koalícióválságozni. Pedig nem ez a lényeg.

Belpol

Nemzeti Kulturális Alap: Átprogramozás

Az elmúlt héten olyasmi történt, amire az Orbán-kormány működése óta nemigen volt példa, hátrább helyezték az agarakat: miután a kultúra jelesei felhördültek amiatt, hogy a kormány fű alatt megkísérelte megszabadítani autonómiájától a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA), tárgyalások kezdődtek, kompromisszum körvonalazódott. Arra ugyan aligha van esély, hogy jövőre ne változzon az NKA státusa, de a legvadabb forgatókönyv valamelyest finomodott.

Belpol

Simicska kerítésügye: A flexibilis polgár

A jövő évi számítógépes játékpiac nagy dobása lesz, ha a verekedős programokban újabb harcost lehet majd választani. A már megszokott buzogányos csajok (Candy), kardos, kigyúrt, szőke sziborgok (Wolf) és fiktív nuncsakus kung fu-bajnokok (Chun Li) mellett a főmenüből választhatjuk a kis testű, vicces arcú, szemüveges ádázt, akinek fő fegyverei: a határozott természet és a gyilkos körfűrész, népies nevén flex.

Belpol

Tartsa meg magának!

Megrendelem meghatározatlan időre, de legfeljebb 1 évre 5000 Ft-ért a MaNcsot.

Külpol

Külpol

Indonézia: Katonadolog

Az egy héttel korábbi politikai tüntetések után, a mostani hétvégén etnikai, vallási jellegű összecsapások voltak Dzsakartában. A reformasi mozgalom, amely május végén elérte Szuharto távozását Indonézia éléről, egyre türelmetlenebb, miközben a mérsékelt ellenzék két tűz között próbál kitartani a józan fokozatosság álláspontja mellett.

Zene

Zene

Film: Komámasszony, hol az olló? (Tökéletes gyilkosság)

Talán Hitchcockból készül a legtöbb remake. Na ja, terjedelmes életművet hagyott hátra a korpulens mester, van miből válogatni. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nem csak a feneketlen kút bősége vonzza a mai újraálmodókat. Általános iskolai osztálytársam épített egy házat, szép nagy, csak azt érdemes. Nincsen benne zuhanyozó, se hideg, se meleg. Nézek bután. Fő a biztonság, mondja. Psychós eset, világos, csak én tudom, hogy gyerekkorában mennyire utált mosakodni. Elég az hozzá, hogy különösen a filmkészítők között megszámlálhatatlan hatás alatt álló férfi és nő rohangál. Kéne is egy szerkezet, olyasmi, mint a lázmérő, ami kimutatná rajtuk a hatás fokát. Jönne Janisch, mondjuk, hóna alá csapnánk a műszert, az meg tíz perc múlva mutatná 37,9 H (H = Hitchcock), ideális munkaláz, mehetne dolgozni. De most nem ő jön. Sajnos. Persze hogy sajnos, de egy Michael Douglas nevével fémjelzett amerikai szuperprodukciónál nem is őt várjuk mint rendezőt, bár izgalmas kaland lenne alighanem.

Zene

Advent: A koszorúk négyszögesítése (Virágkötészeti kiállítás és vásár)

Versengési mániánkból, mely a sírdíszítés és az esküvői csokrok készítése terén is erőteljes, bőven megélnek a koszorúkötők. A karácsony táji ünnepi előkészületi trendek is változnak: újabban, akárcsak az ősidőkben, divat az adventi koszorú vásárlása, illetve készítése, meghosszabbítandó a karácsonyi neurózis évi rendes lefolyását. A Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete a Néprajzi Múzeummal közösen már több éve megrendezi az Advent kiállítást. Idén sem maradt el a nagy meglepetés.

Film

Film

Kövezési távolság (Arnold Kopelson producer és Andrew Davis filmrendező)

Arnold Kopelson jön, lát, köszön, jattol. Nincsen rajta Boss zakó, Armani ing és Versace farmer, nem kommunikál mobiltelefonon, mellényzsebéből nem kandikálnak dollárkötegek, az idő múlását sem Rolexen, hanem a mögötte álló sajtófőnökén méri, mégis valahogy látszik rajta, hogy producer. Jobban mondva: ő a producer és nem a mellette álló köpcös, mosolygós, csillogó szemű muki, aki később Andrew Davisként mutatkozik be. Csak annyi a közös bennük, hogy mindketten szivaroznak.

Képzőművészet
Könyv

Könyv

"Tessék művésznő, lehet beszállni" (Lovász Irén (népdal)énekesnő)

Lovász Irénnel három évvel ezelőtt, a Világfa megjelenésekor ismerkedtem meg. Azóta hol szorosabban, hol elmaradozva követem a nyomát, de most össze kellett jönni: új lemez van, észt és buddhista, Supreme Silence című. "Olyan fordulatokat produkált a sors - így Irén -, amikre gondolni sem mertem volna öt évvel ezelőtt." Akkoriban kulturális antropológiát tanított a pécsi egyetemen, és éneklésről legfeljebb "másodállásban" lehetett szó.

Tudomány

Tudomány

A Leonidák: Remeteorr

A meteorrajok olyan természeti jelenségek, amelyek pontos előrejelzése majdnem lehetetlen. A hivatalos időpont-meghatározások és az internetes levelezőlistákon érkező találgatások alapján nekem is több embert sikerült félrevezetnem hullócsillagügyben, mint nem. Pedig már előre rémtörténetek jártak az elmúlt évek Perseida-maximumairól, amikor a kívánságlistákat teljesítő kedvelt nyári csillagrajok nem feleltek meg az elvárásoknak, és titokban záporoztak. November 17-én hajnalban Budapest egét délkeleti irányban ellepték a nagyjából harminckét évenként visszatérő Leonidák, és egy nyálas hollywoodi mesefilm élményében részesítették a szerencsés megfigyelőket.

Sport

Sport

Karrier: Tanárfolyam

A pedagógus szó hallatán szakállas rajztanárok és sálat kötögető napközis tanító nénik juthatnak eszünkbe, verekedő tornatanárok és sírógörcsben kirohanó irodalomtanárnők. Az idegösszeomlás szélén tántorgó és remegő kézzel Mozart-lemez után kapkodó énektanár képe azonban alighanem egész generációk kollektív tudattalanjának vált részévé. A tanári hivatás a legkevésbé megbecsült és a legrosszabbul fizetett szellemi foglalkozás, mégis évről évre több mint negyvenezren választják, idén másfélszer annyian, mint öt éve.