Zene
World music: jobbára
keleti szél járja át ezt a felhozatalt, alkalmunk lesz olvadozni és transzba esni, aztán bánatosan délnyugatnak fordulunk.
Amerika hangja
Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat.
Klippremier: a Felső Tízezer kiáll a szólásszabadság és a szabad sajtó mellett
Az Index felmondott főszerkesztő-helyettesének vendégjátékával.
A 30Y-tól a Zorallig - 100 fesztiválzenekart segít a kormány az 5,3 milliárdos raktárkoncert-keretből
Azok kerültek fel a listára, akik a legtöbb fesztiválon léptek volna fel.
„Egy szál gitárral, a tábortűznél is”
Műfordítóként, íróként, a Helikon Kiadó főszerkesztőjeként ismerhetjük, de másfél éve könnyűzenei rádiósként is bemutatkozott M. Nagy Miklós – célja elsősorban az ismeretterjesztés. Az internetes Rádió Bézsen kéthetente jelentkező Davaj! című műsorában kizárólag orosz zenék és előadók hallhatók.
33 millió forintért kelt el Michael Jackson flitteres kesztyűje
A Heritage Auctions aukcióján 35 millió forintot fizetett egy licitáló egy koncertplakátért.
„Sosem voltam zenei talentum”
Az egyik legkarakteresebb magyar gitárosnak tartják, évtizedek óta színpadon áll, de máig nem tudta levetkőzni a lámpalázát. Arról beszélgettünk, hogy miért nem tervez szólólemezt, hogy hogyan készül idei egyetlen koncertjére, és persze a Kispál és a Borz tíz évvel ezelőtti feloszlása is szóba került.