Visszatért merénylete helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. október 6.

Külpol

A Tesla-vezér szerint nem mindennapos választás lesz egy hónap múlva, a szólásszabadság megóvásáról is szól majd. 

A Pennsylvania állam nyugati részén fekvő kisvárosban, Butlerben a becslések szerint több mint 50 ezer támogatója gyűlt össze. A választási kampányesemény napra pontosan egy hónappal az elnökválasztás előtt, valamint 12 héttel azt követően tartották, hogy ugyanazon a helyen a 20 éves Thomas Matthew Crooks egy közeli épület tetejéről rálőtt a volt elnökre.

A július 13-i lövések eldördülésének időpontjában, 18 óra 11 perckor megemlékeztek az erőszakos cselekmény halálos áldozatáról, Corey Comperatore-ról, akinek családtagjai is ott voltak a választási gyűlésen.

Az elnökjelölt beszéde előtt többek között felszólalt JD Vance alelnökjelölt, Eric Trump, Donald Trump fia, valamint Elon Musk milliárdos üzletember. Ez utóbbi szavazásra buzdított minden résztvevőt, a közelgő választásokról pedig azt mondta, hogy nem egy mindennapos választás lesz, ami véleménye szerint a szólásszabadság megóvásáról is szól.

A szabadtéri politikai eseményt fokozott biztonsági intézkedések kísérték drónok, helikopterek és a Titkos Szolgálat mesterlövészeinek bevonásával. A volt elnök és elnökjelölt biztonságáért felelős Titkos Szolgálat ügynökeit, az állami és városi rendőrség erői segítették nagy létszámban, autós, motoros és lovas járőrök is szolgálatban voltak.

A kiemelt készenlétet részben az indokolta, hogy július 13-án a Titkos Szolgálat által is elismert hiányosságok voltak a gyűlés biztosításában, aminek nyomán nem tudták megakadályozni a lövések eldördülését. Akkor a halálos áldozaton kívül ketten súlyos sebesülést szenvedtek, míg Donald Trump a fülén sebesült meg könnyebben.

Pennsylvania állam a november 5-i elnökválasztás végeredménye szempontjából is meghatározó lehet, ahol rendkívül szoros eredményt várnak a szakemberek. A közvéleménykutatások fej-fej melletti verseny mutatnak Donald Trump republikánus és Kamala Harris demokrata elnökjelölt között.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.