Lemez

Amerika hangja

Bob Dylan: Rough and Rowdy Ways

  • Nagy István
  • 2020. augusztus 16.

Zene

Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat.

Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat. Az első még 1965-ben történt, a Newport folkfesztiválon, amikor az addig önmagát mindig csak akusztikus gitáron és szájharmonikán kísérő művész elektromos gitárral a nyakában lépett a közönség elé, és még egy kísérő zenekar is ott állt mögötte. (Egyes állítások szerint valójában az akasztotta ki a nézőket, hogy Dylan rendkívül rövid szettet adott, vacak hangzással.) Aztán ugrunk egy jó nagyot az időben: a következő „botrány” már a 2010-es évek közepén történt, amikor is a His Bobness becenévre hallgató énekes-dalszerző irodalmi Nobel-díjban részesült. Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a rangos elismerést egy zenész gyűjtötte be, aki ráadásul el sem ment a ceremóniára, hanem Patti Smith-t küldte el maga helyett.

Az énekes-dalszerző archetípusának tekinthető Dylanről sokan gondolnak sokfélét, de abban általában egyetért a többség, hogy minden idők egyik, ha nem legnagyobb dalszövegírójáról van szó. Zeneszerzői, énekesi, előadói képességeit nem övezi ekkora elismerés, és van igazság abban, hogy a dalait mások jobb minőségben tudják megszólaltatni – a Jimi Hendrix által feldolgozott All Along the Watchtower erre kitűnő példa. A másik fontos, de persze ehhez köthető szempont, az Dylannek a popkultúrára gyakorolt hatása. Már a kezdetek kezdetén megihletett másokat: a Help! és a Rubber Soul biztosan máshogy szólna nélküle, de a későbbi Beatles-albumokon is felfedezhető a keze nyoma. Később Neil Young, Tom Waits, Bruce Springsteen, Tom Petty, Mark Knopfler, Kurt Vile is rengeteget merített tőle, és lényegében végeláthatatlan azoknak a sora, akikre jelentős hatást gyakorolt.

Utoljára 2012-ben adott ki saját szerzeményeket: ez volt a Tempest című nagylemez, amelyet három feldolgozásalbum követett, a Great American Songbookból válogatott jazzes-szvinges sztenderdekkel. Az elmúlt évtizedet Dylan elsősorban turnézással töltötte – a Never Ending Tour, vagyis a soha véget nem érő turné keretein belül rengeteg koncertet adott szerte a világon. Most pedig itt az új, 39. stúdióalbum a 79 éves sztártól, aki immár 58 éve ad ki lemezeket.

A Rough and Rowdy Ways-re zeneileg két vonulat jellemző: minimalista, általában dob nélküli folkdalokat, illetve elektromos bluesokat tartalmaz. Az I’ve Made Up My Mind to Give Myself to You egy enyhén gospeles folkballada, a Goodbye Jimmy Reedben, ha csak minimálisan is, de felcsendül a szájharmonika, a szövegében Budapestet is megemlítő Key Westet pedig tangóharmonika festi alá. Zeneileg tehát nem kapunk sok újdonságot, de Dylan esetében szinte mindenki elsősorban a szövegekre figyel. Azok hozzák is a megszokott, kimagasló színvonalat, és senki sem róhatja fel a művésznek, hogy a False Prophetben ezt énekli (vagyis inkább nazálisan dünnyögi): „[I’m] / The last of the best / You can bury the rest” (én vagyok az utolsó a legjobbak közül, / a többieket eltemethetitek).

Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt évtizedek során, Dylan szövegeiben gyakran visszatérő elem a halál motívuma, és rengeteg történelmi eseményt is megemlít a művész. Bizonyos dalokban pedig olyan popkulturális utaláshalmazt zúdít ránk, ami eddig kevésbé volt rá jellemző. A My Own Version of Youban szóba jön Leon Russell, Liberace, a sebhelyes arcú Pacino és a keresztapa Brando, a nyitó I Contain Multitudes-ban pedig a Rolling Stones, Indiana Jones és az All the Young Dudes című Bowie/
Mott The Hoople-sláger. És ez még mind semmi: az albumot záró, és elsősorban a JFK elleni merényletet megéneklő, 17 percen át hömpölygő Murder Most Foulban (a dalról bővebben: Terhelési próba; Magyar Narancs, 2020. április 9.) szinte már nem is lehet követni a sok nevet és utalást. Csak egy pár név a rend kedvéért: szóba kerül a Beatles, a Queen, az Eagles, Elvis, Woodstock, Altamont, a Who-féle Tommy, és még egy tonnányi egyéb név. Egész biztosan ez Dylan egyik legszokatlanabb és legnagyszerűbb szerzeménye, a Rough and Rowdy Ways pedig a késői korszakának csúcsműve. Ha ez az utolsó albuma, akkor szebb búcsút nem is tudnánk elképzelni, de még inkább izgatottan várjuk a következőt.

 

Columbia/Sony, 2020

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.