Amsterdam Klezmer Band: Fortuna Jó időben és jó helyen alakult meg az Amsterdam Klezmer Band, 1996-ra ugyanis az Újvilágból az „ó-ba” helyeződött át a klezmerszíntér, és (Északnyugat-Európa egykori Jeruzsálemeként) Amszterdam sem maradhatott ki a buliból. Az akkoriban feltűnt klezmerek lazábban kötődtek a gyökereikhez, mint amerikai felmenőik, és könnyedén fuzionáltak a trendi irányzatokkal, a Balkan beattel, a Russendiskóval, a skával.
Az Amsterdam Klezmer Band viszonylag mélyről indult: az utcáról. Lépésről lépésre vette be a tereket, a kocsmákat, a klubokat, a fesztiválokat, és bár (szerintem) kirívó jelentőségű korongokat nem tett az asztalra, megbízható „vadságával” az egyik legnépszerűbb koncertzenekarrá vált. Aki másra – valami emelkedettebbre – vágyott, annak várnia kellett 2018-ig, amikor is Szikra címmel a Söndörgővel készített közös albumot.
De most, hál’ isten, a Fortuna is a méltó örömmel ajánlható. Hiszen miközben újabb köröket tesz a klezmer és a balkáni (vagy orosz) cigányzenék frontján, két olyan „kalanddal” emeli a tétet, amelyek nemcsak AKB-, de kortárs klezmer viszonylatban is példaértékűek. Illetve úgy egyáltalán: a hiphopalapú Geheim in De Pijp és a reggae-be hajló After the Storm tökéletes sláger. (Vetnasj Records, 2020)
Svjata Vatra: Svit, Ty minjaeschsja Kicsit kínos: én ezt a társaságot csak most fedeztem fel, pedig tizenöt éves fennállása alatt eljutott vagy húsz országba, beleértve a 2016-os Budapest Ritmo fesztivált is… És mindeközben az asztalra tett hét albumot – más kérdés, hogy nemzetközi terjesztésre csak a legutóbbi kettő került.
Na, ennyit a bűntudatról. Ami fontosabb: „egyből” beleszerettem…
A Svjata Vatra ukrán és észt zenészekből áll, és ukrán meg észt népzenét dolgoz fel a maga jellegzetes módján. Ha feldobom, népzene, ha leesik, viking rock, az alján masszív dobbal és basszussal, felül pedig dudával, harsonával, pikulával, harmonikával és pompás énekkel.
Amikor odabasz, akkor Ruslan Trochynskyi, amikor elolvaszt, akkor a lánya, Rute Trochynskyi énekel, lehengerlő bájjal. Egyik-másik dalba beszáll egy észt asszonykórus és egy tuvai „torokénekes” is, de egy pillanatig sincsenek sokan – valójában nincs ezen a lemezen egyetlen fölösleges hang. Oké, mindössze huszonhét perc a menetidő, de az a huszonhét az egyenértékű. Azt éreztem a végén, mintha egy „best of” albumot hallgattam volna, tele ismerős dallammal… Úgyhogy most olyan szeretettel tekintek erre a társaságra, mintha ezer éve… (Nordic Notes, 2020)
Lakvar: Sabotage and Tradition Enyhe túlzás lenne a Lakvar együttest magyarnak nevezni, hiszen Péter Hajnalka és Papesch Péter mellett bolgár, grúz, török, német és olasz muzsikusok alkotják a Stuttgartban tanyázó zenekart. Tiszta szívvel a repertoárjuk alapján sem mondhatnám magyarnak, még ha dominálnak is benne az olyan moldvai örökzöldek, mint a (Pünkösdi) Rózsa vagy a Gergelem. Pedig a legnagyobb örömmel pötyögném most ide, hogy ebben az évben a Lakvar a nagy hazai felfedezettem, és (Hajnal comes címmel) ők jegyzik a kedvenc hazai számomat is…
Mindegy, mivel ez a Lakvar „félig” magyarnak is pompás találmány! A moldvai mellett bolgár dalokat adnak elő akusztikusan, és saját nótáik is vannak, köztük a kedvencemmel. Jól hallható, hogy mesterfokon bánnak hangszereikkel, de ez nem feltétlenül előny. Amikor kifinomultan játszanak – mint a Kezes vagy a Devoiko, Devoiko című dalokban –, akkor engem elfog az unalom, de amikor a Lakvart magával rántja valami barbár erő, akkor csoda van. És az a csoda legalább harminc percig tart az albumon. Elsősorban a magyar-bolgár Péter Hajnalka felel érte, aki pillanatok alatt boszorkánytanyává alakítja a környezetét, olyan hitelességgel, hogy a felkent sámánokat a sárga irigység foghatja el. A mezei hallgató pedig tördelheti a kezét, hogy ne kelljen visszaevickélnie a szokásos semmibe ezután. (Szerzői kiadás, 2020)
Carla Pires: Cartografado Februárban, Carolina Cardoso Rodrigues (és Raül Refree) fadoalbumát kaserolva szóba került, hogy Linának Amália Rodriguest kellett alakítania egy darabban. Akik jártasak a fado világában, pontosan tudják, hogy ez milyen nagy dolog, és erre tessék: ugyanezt kérték Carla Pirestől is egy musicalben. Nem csoda, épp olyan felkavaró, szívbe markoló hang! Ám, míg Carolina és Raül a fado hagyományos hangszerelésétől rugaszkodott el, az utóbbi tíz évben elhíresült Pires a „térképészettel” operál, kiterjesztve a fadót a spanyol flamencóra, a zöld-foki mornára és a francia sanzonra. Végül is egyezik a lelkük: ugyanaz a vágy, ugyanaz a lemondás, ugyanaz a fájdalom… Szóval, nem kell félni, nem valami elcsépelt utazós cucc a Catrografado, csak éppen igyekszik valamivel fűszerezni a klasszikusok receptjét. És szerencsére, csak jelképesen, mértékkel. (Ocarina Music, 2020)
