670 ezer emberrel szemben folyik végrehajtás

  • narancs.hu
  • 2024. október 6.

Belpol

Harmadával nőtt ez a szám egy év alatt. 

„670 ezer emberrel szemben van ma végrehajtás Magyarországon! Tavaly ez a szám 490 ezer volt, vagyis egy év alatt több mint a harmadával nőtt ez a szám” – írja Jámbor András országgyűlési képviselő a Facebookon. 

A képviselő közérdekű adatigénylést nyújtott be, így derült ki az 180 ezres növekmény. „Aki még mindig nem érti, mi a baj a jelenleg hatályos végrehajtási törvénnyel, annak csak mondjuk el ezt a számot! Mert ebből világosan látszik, hogy fordított Robin Hood-országban élünk, ahol éppen azoktól veszik el a pénzt, akik bajba jutnak, hogy aztán az elit szétossza a profitot egymás között. Ennek a rendszernek a záloga pedig a jelenlegi, Völner és Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény” – fogalmaz Jámbor András.

Mint írja, jövő héten újra parlament elé iszi a végrehajtási törvényt, ugyanis Orbán Viktor korábban azt mondta, ha van javaslat annak megváltoztatására, akkor hajlandóak együttműködni. „Hát nézzük, hogy jövő héten átengedik-e a javaslatomat a fideszes képviselők, amit tizenharmadjára teszek eléjük”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.