Zene

Mitõl kult a "kult" (-regény; -film; -úrház)? Naná, semmitõl: vevõbolondító elõtag, címke, semmi egyéb ma már. Kult, ha úgy ölnek, hogy közben Madonna slágereirõl cserélnek épületes eszmét, kult, ha Holden Caulfieldet bagzatjuk a Sötét zsaruk cigin és kávén élõ, meggyõzõen emberi lényecskéivel.

Úgy gondolom, hogy a buda-pesti kortárszenei fesztiválok mezõnyében a Making New Waves szervezõinek nincs konkurenciája. Ez nem afféle homályos ízlésítélet, ez tény, ugyanis fõvárosunk kortárszenei fesztiváljai egész egyszerûen nem fesztiválszerûek, és addig nem is lesznek azok, ameddig igyekezetük - ilyen vagy olyan okok és szorító kényszerek hatására - pusztán egy koncertsorozat összeállítására korlátozódik.

Állítólag Stravinsky mondta, hogy Vivaldi egész életében egyetlen hegedûversenyt írt; igaz, azt az egyet közel négyszázszor. Ennio Morricone egész életében egyetlen filmzenét ír. A probléma ott kezdõdik, hogy akárcsak rõt szakállú kollégája, õ is több százszor adta már el ugyanazt az ötletet. Most éppen a Sorstalansághoz.

Nálunk a népzenében nem eresztett gyökeret - legfeljebb a szalonzenében virágzott - Friedrich Buschmann 1822-ben bejegyzett találmánya, az akkordeon. Így - nem is igazán pontosan - tangóharmonika néven került a köztudatba, s az sem derülhetett ki, hogy az elmúlt évtizedek népzenei mozgalmai micsoda revivalt kerítettek neki.

Hátrahagyván az év dermedt elsõ hónapjait, a lemezpiac is élénkülni látszik: az amerikai indie-rock élmezõnyébõl mindjárt három zenekar is új anyaggal jelentkezett a napokban.

koncert Bocelli Andrea Bocelli a környezetemben lévõ embereket rendszerint egymással acsarkodó két táborra osztja: egy részük isteníti, másik részük nem szenvedheti. Bevallom, mint Angi Vera a botlását, hogy én szerettem, ám mostantól a javulás útjára térek.

1998 márciusában Parti Nagy Lajos hatnapos életútinterjút készített a vajdasági Palicson élõ Tolnai Ottóval. A beszélgetés elhangzott a Magyar Rádióban, majd jóval késõbb, 2003 folyamán az elsõ három nap anyagát közölte a Jelenkor folyóirat.

Most már három, centire azonos méretû, ingyenes mûsorajánló újságból választhatunk kulturális programokat magunknak. Hogy konkurensek esetében a méretazonosság vagy az eltérõ formák a hasznosabbak - nehezen eldönthetõ. A Pesti Est volt az elsõ, amely a díjmentes reklámkiadványok sikere nyomán "kapcsolt" (1993), hirdetési bevételekbõl fedezte a költségeit, és háttérbe szorította az évtizedek óta árusított Pesti Mûsort.

Nem lesz nagy, látványos és átfogó József Attila-kiállítás az emlékévben, pedig tobzódni lehetne a tartalmakban. A századfordulós proletár-Budapest. Diákélet a húszas évek Magyarországán. Pszichoanalízis, baloldali munkáskultúra, bármi és minden együtt. Dokumentumhegyek, enteriõrök, szellemes rekonstrukciók, élettõl duzzadó korabeliség, tomboló interaktivitás, mindez nem lesz. Talán jobb is, mert még az volna a címe: "Költõnk és Kora"? És átitatná az álpolitikai méricskélés szánalmas huzavonázása? Marad hát, ami volt: az aprócska emlékhely a szülõházban.

Nem biztos, hogy az ember valami butikban keresi, majd választja ki a sorsát; nem valószínû, hogy a Párkák csinoska boltilányok lennének, s tanácsokkal szolgálnának.

Well, well, úgy rémlik, ebben az utcában is jártunk már. Aggodalomra persze semmi ok, ennyi Edward-korabeli felöltõ és elegánsan lóbált sétapálca - csakis a szívünknek oly kedves századfordulós Londonban rakhatott ki H. G. Wells idõgépe

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a norvég nép és kultúra jelentõs érdemeit - már amennyiben korunk igényesen szórakoztatózenei felhozatalát tekintjük. Tudjuk, ha egy lelkes zenefogyasztó úgy egy-másfél évtizede megpróbált jó erõsen a norvég zene absztrakt fogalmára koncentrálni, javarészt csak az amúgy érdemdús A-Ha meg a nem kevésbé markáns (alkalmanként egymás agyából falatozó, huszonnégy késszúrással gyilkoló, templomgyújtogató) helyi satanista black metal zenekarok juthattak eszébe, ami mindenképpen durva, sztereotip és leegyszerûsítõ.

Astor Piazzolla több mint negyven albumot készített a haláláig, de '92 óta is jelen van. Feldolgozta Gidon Kremer, Daniel Barenboim, Grace Jones és a Gotan Project - elérhetõ a "jobb helyeken" és a diszkókban. A fanatikusokat a kiadatlan felvételei tartják lázban, az óvatosabb (vagy kezdõ) duhajoknak válogatásokat gyúrnak belõle.

Ez a lemezismertetõ nem arról próbál szólni, hogyan született meg a dzsessz New Orleansban, hanem arról, hogy hogyan nem halt meg. De egy bekezdésnyire muszáj megidézni a XX. század elejét is, ezen nem spórolhatunk.