Filmzene: Senki földjén (Sorstalanság)

  • - té.pé -
  • 2005. március 3.

Zene

Állítólag Stravinsky mondta, hogy Vivaldi egész életében egyetlen hegedûversenyt írt; igaz, azt az egyet közel négyszázszor. Ennio Morricone egész életében egyetlen filmzenét ír. A probléma ott kezdõdik, hogy akárcsak rõt szakállú kollégája, õ is több százszor adta már el ugyanazt az ötletet. Most éppen a Sorstalansághoz.

Az EMI által megjelentetett CD 15 zeneszámot tartalmaz. Papíron. A valóságban ez a háromnegyed óra alig több három apró kis ötletnél. A többi a zenei ötletmorzsák újrahangszerelt változata. Maga a "fõtéma" egy öthangú, egyszer lefelé, egyszer felfelé hajló a-moll dallamocska. Harmonizálása úgynevezett természetes vagyis vezetõ hang nélküli mollban történik, mely ebben az esetben nem a középkori Modus peregrinust juttatja eszünkbe, hanem az angolszász popzenét. Abból is az érdektelenebb fajtát. Formai felépítése sem törekszik a nagy ívek megrajzolására, hiszen egyszerû háromtagúsága megelégszik egy rövidke maggiore (azaz dúr) középrésszel, ahonnan különösebb érdemi munka után zuhanunk vissza a pánsíp által fémjelzett fõanyaghoz. Pánsíp! Ez az egyébként szimpatikus hangszer, mely különleges hangjával egy pillanat alatt elénk varázsolja a napfényes mediterráneumot, itt egész egyszerûen idegen testként lóg ki a zenébõl/filmbõl. A téma apró változtatásokkal, hol ügyesebb, hol ügyetlenebb ellenponttal, néha jobb, de többnyire rosszabb hangszerelésben még vagy négyszer-ötször köszön vissza. Nem járunk sokkal jobban a második anyaggal sem, mely öt különbözõ néven fut. Ebben Morricone visszatér a jól bevált recepthez, a Volt egyszer egy vadnyugat óta zenei névjegyként jelen levõ vokalizáláshoz. A sokáig egy helyben topogó, majd egyre nagyobb lépésekben mozgó dallamot kórus és zenekar kíséri. Stílusa alapján biztos helye volt/van/lesz bármely spagettiwesternben. Cseppet sem meglepõ, hogy az audio élményként semmitmondó. A tábort, a lélek pusztulását megjelenítõ, éles ritmusú, mindig magasabb kezdõhangról ereszkedõ egyszerû skálamenet a film leghatásosabb "összmûvészeti" pillanata. Hangneme az A-dúr paralelje, fisz-moll, mely végre némi hangnemi változatosságot jelent az egyébként szigorúan "A" tonalitásban mozgó 45 percben. Morricone úgy döntött, némi hungaricumot is belecsempész zenéjébe. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, hiszen cimbalom helyett akár tárogatót vagy köcsögdudát is megálmodhatott volna az olasz mester. Bár hangszerismerete alig-alig jutott túl a zenei lexikonok rövid címszavánál, ne legyünk telhetetlenek! Néhány semmitmondó hangon kívül majdnem egy egész percnyi allegro tételt is ránk áldozott. A szintén a-mollban lévõ kamubarokk anyag szép példája a sehonnan sehova tartó alibizenéknek. Hangnemi kitérései ötletszerûek, zenei motívumai érdektelenek.

S ezzel végére is értünk a szegényes kínálatnak. Nem az a baj, hogy ezek a zenék a filmtõl függetlenül nem nagyon élnek meg, hiszen ebben a mûfajban ez nem kritérium. Nem is az a baj, hogy harmónia-világa nem jutott túl Kesztler összhangzattankönyvének elsõ leckéin, hiszen az egyszerûség akár erény is lehet. A baj az ötlettelenség, az önismétlés, a szellemi restség. Ez a zene minimális kreativitással elkészített iparosmunka. Konzerv. Bármely rendezõ bármikor leemelhetné a polcról, és alávághatná bármely filmjéhez. Nem kötõdik sehova. Lebeg a senki földjén.

- té.pé -

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.