Filmzene: Senki földjén (Sorstalanság)

  • - té.pé -
  • 2005. március 3.

Zene

Állítólag Stravinsky mondta, hogy Vivaldi egész életében egyetlen hegedûversenyt írt; igaz, azt az egyet közel négyszázszor. Ennio Morricone egész életében egyetlen filmzenét ír. A probléma ott kezdõdik, hogy akárcsak rõt szakállú kollégája, õ is több százszor adta már el ugyanazt az ötletet. Most éppen a Sorstalansághoz.

Az EMI által megjelentetett CD 15 zeneszámot tartalmaz. Papíron. A valóságban ez a háromnegyed óra alig több három apró kis ötletnél. A többi a zenei ötletmorzsák újrahangszerelt változata. Maga a "fõtéma" egy öthangú, egyszer lefelé, egyszer felfelé hajló a-moll dallamocska. Harmonizálása úgynevezett természetes vagyis vezetõ hang nélküli mollban történik, mely ebben az esetben nem a középkori Modus peregrinust juttatja eszünkbe, hanem az angolszász popzenét. Abból is az érdektelenebb fajtát. Formai felépítése sem törekszik a nagy ívek megrajzolására, hiszen egyszerû háromtagúsága megelégszik egy rövidke maggiore (azaz dúr) középrésszel, ahonnan különösebb érdemi munka után zuhanunk vissza a pánsíp által fémjelzett fõanyaghoz. Pánsíp! Ez az egyébként szimpatikus hangszer, mely különleges hangjával egy pillanat alatt elénk varázsolja a napfényes mediterráneumot, itt egész egyszerûen idegen testként lóg ki a zenébõl/filmbõl. A téma apró változtatásokkal, hol ügyesebb, hol ügyetlenebb ellenponttal, néha jobb, de többnyire rosszabb hangszerelésben még vagy négyszer-ötször köszön vissza. Nem járunk sokkal jobban a második anyaggal sem, mely öt különbözõ néven fut. Ebben Morricone visszatér a jól bevált recepthez, a Volt egyszer egy vadnyugat óta zenei névjegyként jelen levõ vokalizáláshoz. A sokáig egy helyben topogó, majd egyre nagyobb lépésekben mozgó dallamot kórus és zenekar kíséri. Stílusa alapján biztos helye volt/van/lesz bármely spagettiwesternben. Cseppet sem meglepõ, hogy az audio élményként semmitmondó. A tábort, a lélek pusztulását megjelenítõ, éles ritmusú, mindig magasabb kezdõhangról ereszkedõ egyszerû skálamenet a film leghatásosabb "összmûvészeti" pillanata. Hangneme az A-dúr paralelje, fisz-moll, mely végre némi hangnemi változatosságot jelent az egyébként szigorúan "A" tonalitásban mozgó 45 percben. Morricone úgy döntött, némi hungaricumot is belecsempész zenéjébe. Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, hiszen cimbalom helyett akár tárogatót vagy köcsögdudát is megálmodhatott volna az olasz mester. Bár hangszerismerete alig-alig jutott túl a zenei lexikonok rövid címszavánál, ne legyünk telhetetlenek! Néhány semmitmondó hangon kívül majdnem egy egész percnyi allegro tételt is ránk áldozott. A szintén a-mollban lévõ kamubarokk anyag szép példája a sehonnan sehova tartó alibizenéknek. Hangnemi kitérései ötletszerûek, zenei motívumai érdektelenek.

S ezzel végére is értünk a szegényes kínálatnak. Nem az a baj, hogy ezek a zenék a filmtõl függetlenül nem nagyon élnek meg, hiszen ebben a mûfajban ez nem kritérium. Nem is az a baj, hogy harmónia-világa nem jutott túl Kesztler összhangzattankönyvének elsõ leckéin, hiszen az egyszerûség akár erény is lehet. A baj az ötlettelenség, az önismétlés, a szellemi restség. Ez a zene minimális kreativitással elkészített iparosmunka. Konzerv. Bármely rendezõ bármikor leemelhetné a polcról, és alávághatná bármely filmjéhez. Nem kötõdik sehova. Lebeg a senki földjén.

- té.pé -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.