Zene

Jóra számítottunk, de sokkal többet kaptunk: a Queens Of The Stone Age tökéletes koncertet adott szerda este Sopronban.

A legutóbbi alkalommal feleségek, alkotótársak meg egy táncművészi tehetséggel megáldott megrendelő bukkant fel a nőnem képviseletében ajánlónkban, s ezt a sort a jelen héten is gazdagítjuk egy további tétellel: egy főrendű pártfogóval és patrónai készségekkel megáldott szalondámával.

John Roberts 2010-ben adta ki első lemezét: a Glass Eights azzal vonult be az elektronikus zene történetének meghatározó megállói közé, hogy az amerikai szerző nem szokványos módon rögzített hangmintákat és hangszereket modulált, majd ezeknek nagyon szofisztikált, kellemes deep house alapokkal teremtett izgalmas keretet.

Amíg nem kerül épkézláb vámpírfilm a mozikba, addig Ezra Koenig zenekara gondoskodik arról, hogy a vámpír szóról ne csak az Alkonyat-könyvek/filmek szerencsétlen flótásaira asszociáljunk.

Az elmúlt húsz év két fontos és igen népszerű zenekara hosszú szünet után nagyjából egy időben jelentetett meg új lemezt. Mindkettő arra a kérdésre ad választ, hogy vajon milyen rockzenét lehet játszani most, hogy a rock and roll végképp kikopott a tömegkultúra meghatározó erői közül.

Visszatekintve műve keletkezéstörténetére Ligeti elmondja, hogy eleinte, azaz 1965 táján a Stockholmból érkező felkérésre valamiféle "antioperát" akart írni; a Kylwiria címet viselő tervnek fő követelményei közé tartozott, hogy "ne legyen követhető cselekménye, és ne legyen fogalmi szövege, csak tisztán emocionális". Hát, valljuk be, ez a terv nem túlzottan vonzó egy operabarát számára.

A popzene történetében nem is oly ritka, hogy ikertestvérek együtt, lehetőség szerint ugyanabban a zenekarban ragadnak hangszereket vagy mikrofont. Cikkünkben 7 megkapó példát is bemutatunk a figyelemre méltó jelenségre!

Ihlető múzsák, másoktól elszeretett feleségek és női megrendelők - az elkövetkező napok koncertprogramjában több mű is olyan asszonyokat idézhet majd elénk, akik így vagy úgy, de jelentős szerepet játszottak egy-egy zeneszerző életében, s korántsem mellesleg konkrét zeneszámok megszületésében is részük, olykor éppenséggel tevőleges részük volt. Így mindjárt pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyét (Olasz Kultúrintézet, május 24., hét óra) olyan, közkedvelt koncertdarab nyitja majd Héja Domonkos vezénylete alatt, amely sokat köszönhet egy hölgynek, akit Galafrés Elzaként ismerünk.

A közönségén keresztül a színpadra hullámzó Jessica Toth méretes csizmájában, palástszerű vászonleplében és markáns fejpántjával úgy néz ki, mintha A Gyűrűk Urából lépett volna át A vesszőből font ember című brit horrorklasszikus pogány tébolyodottjai közé (vagy fordítva).

Az alabamai Man or Astro-man? a klasszikus szörfrock, az özönvíz előtti inváziós sci-fik és az amerikai újhullám dilibogyó-zenekarai (Devo, B52s) bűvöletében fogant, zömében instrumentális, retrofuturista rockzenéjéhez fogható nem sok volt a 90-es években.

Hogy az ember mennyire saját képére teremtette az isteneit, az a minap is kiderült a barokk hegedűművész-komponista Jean-Marie Leclair operájának előadásán.

Az előző évtized első felében oly aktív The Knife testvérkollektíva (Karin Dreijer Andersson és Olof Dreijer duója) 2006 után hosszú alkotói szünetet tartott - már ami az albumkészítést illeti. Azért persze ne feledkezzünk meg a 2010-ben (többek között Mt. Sims és Planningtorock társaságában) elkészített Tomorrow, In A Year című, dupla cédényi zeneanyagukról, mely papíron egy Darwin életéről készült dán opera zenéje, de a maga nemében (monumentalitása és néha provokatív megközelítése dacára) tökéletesen és tartalmasan szórakoztató.

Ki mondta, hogy gagyi a magyar zenei kínálat? Csak nem valami kis pöcs valamelyik kereskedelmi tévében?