A popzene történetében nem is oly ritka, hogy ikertestvérek együtt, lehetőség szerint ugyanabban a zenekarban ragadnak hangszereket vagy mikrofont. A név viszont néha félrevezető lehet: a Cocteau Twins tagjai például egyáltalán nem testvérek (pláne nem ikrek), az amúgy lenyűgöző Twin Shadow valójában egyetlen ember, s a Twin Sister dreampop-kollektíva tagjai sem állnak egymással rokonságban. A következő összeállításban viszont garantáltan valódi ikrek szerepelnek.
Kim és Kelley Deal (The Breeders)
A kedves Deal nővérek közül Kelley az idősebb, de mindössze 11 perccel. A két identikus ikerlány (mint két tojás) már kamaszkorában együtt zenélt, s akkor is The Breeders néven. Kim gitározott, s mindketten énekeltek Hank Williams számokat és saját szerzeményeket – közönségük pedig ohiói motoroskocsmák bőrös-szőrös törzsvendégeiből állt. A nyolcvanas évek közepén azután Kim Dealt egy hirdetés nyomán szerződtették basszusgitárosnak (és vokalistának) az akkor még formálódó Pixiesbe – s ő velük együtt lett világhírű. Hívták Kelleyt is – ugyanoda, dobosnak, de ő inkább Kaliforniában lett számítógép-programozó és gyakorló heroinista (erről később átszokott a kötögetésre). Azután mégis egy csapatba kerültek. Kim az éppen alacsonyabb fokozatba kapcsoló Pixies mellett újjáalapította a Breederst, ahová végül bevette nővérét, Kelleyt. Akár dobolhatott is volna, de inkább ő lett a szólógitáros – már az 1993-as, legendás Last Splash albumon is. A Breeders hosszabb-rövidebb megszakításokkal azóta is működik, s a két ikernővért rendszeres időközönként egymás társaságában lehet látni a színpadon – idén például a Last Splash megjelenésének húsz éves évfordulója alkalmából turnézik együtt a négy akkori tag.
Marguerite „Marge” és Mary Ann Ganser (The Shangri-Las)
A hatvanas évek egyik legemlékezetesebb csajbandáját gimnáziumi barátnők, két testvérpár, a Weiss-nővérek és a Ganser-ikrek alapították a New York-i Queensben – nevüket egy közeli étteremtől nyerték. Jellemző, hogy első lemezszerződésük aláírásakor még egyikük sem töltötte be a 18-at. A maga idejében számos slágert elővarázsoló négyes a poptörténetben tán először állította középpontba az utcai bandákban is aktív rosszlány-imázst – bár ennek a valósághoz persze vajmi kevés köze volt. Mindenesetre alig ötéves fennállásuk alatt temérdek soul és r&b hatású slágert gyártottak, s eközben együtt léptek fel vagy turnéztak a Beatlesszel, Dusty Springfielddel vagy éppen James Brownnal, aki nem győzött csodálkozni, hogy a telivér fekete hangú lányok valójában fehérek. A Shangri-Las megannyi zenészre és előadóra gyakorolt maradandó hatást: jellemző, hogy amikor 1977-ben újra összeálltak, a CBGB-ben léptek fel, például a jeles utód, Patti Smith zenészeivel. Ezt azonban Mary Ann már nem érte meg: már 1970-ben, tragikusan fiatalon, 22 évesen meghalt – s még azt sem lehet tudni, vajon „természetes” okokból vagy altató-túladagolásban. Nővére sem él már, ő 1996-ban hunyt el, mellrákban.
Aaron és Bryce Dessner (The National)
A Deal nővérekhez hasonlóan ohiói Dessner ikrek hozták össze (együtt egy másik, „sima” testvérpárral, Scott és Bryan Devendorff-fal és Matt Berninger vokalistával) korunk egyik legünnepeltebb art-rock/indie rock formációját, a már nálunk is sikerrel fellépett The Nationalt. A zenekar nehezen kategorizálható, de rendkívül szuggesztív stílusa többek között éppen a zeneszerzésben jeleskedő Dessner ikrek ihletett komponálási technikáját dicséri – ahogy gitárjátékuk döntően meghatározza a zenekar hangzását is. Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a Dessner fivérek megannyi, anyazenekaruktól független (sokszor a kortárs zene felé kacsintgató) produkcióban is részt vesznek. Legyen bár szó a Kronos Quartettel való együttműködésről (akiknek Bryce is komponált zenét), vagy a Long Count nevű, a maja teremtésmítoszra épülő munkájukról (amiben bizony szerepeltek a Deal-nővérek is…)
Robin és Maurice Gibb (Bee Gees)
A Bee Gees legendás történetét lehetetlen néhány mondatban elmesélni – témánk szempontjából érdekesebb, hogy a három alapító testvér (Barry, Robin, Maurice) közül a két fiatalabb ráadásul még (nem egypetéjű) iker is volt. A Bee Gees sajátos mandinerrel induló karrierje (a brit szigetországban születnek, de már ausztráliai migránsként futnak be – az első igazi nagy nemzetközi sikereket viszont Angliába visszatérve érik el, szupersztárrá pedig az Államokban válnak) elképzelhetetlen lett volna a Gibb-ikrek orgánuma és zeneszerzői közreműködése nélkül (a kezdeti időkben még kétkezi zenészként is közreműködtek – a diszkókorszakban ezt zömmel már mások végezték helyettük, bár Maurice néha még gitárt ragadott). A testvérek elképesztő regisztereket bejáró (fej)hangja, az édeskésen érzéki melódiák a mennybe röpítették a zenekart – slágerek tucatjait asszociáljuk most is e (sokak számára kétségtelenül irritáló) vokális attrakciókhoz. Sajnos azonban már az ikrek egyike sem él: előbb, még 2003-ban, Maurice-t vitte el váratlanul a szívroham, Robin pedig tavaly, 62 évesen hunyt el, daganatos megbetegedésben.
Matt és Luke Goss (Bros)
A késő nyolcvanas évek talán legsikeresebb fiúbandáját a Goss-ikreknek és a basszusgitáros Craig Logannek köszönhetjük: behízelgően nyálteli zenéik sajátos, nehezen visszaadható, s lehetőség szerint soha nem reprodukálandó hangulatot teremtettek – kivételes dokumentumok egy olyan korból, ahonnan már csak szakadt Bravo-poszterek maradtak meg. Matt Goss valószínűtlenül feminin vokáljához kicsit steril diszkós alapok társultak – a jóképű srácok körül pedig elképesztő kamaszlány-hisztéria támadt (s ez kitartott majdnem három évig!). Amúgy Matt manapság is énekel – leginkább Las Vegasban. Ehhez képest a bandában doboló Luke utóbb tisztes filmes karriert futott be Hollywoodban: az élesebb szeműek felfedezhették a Blade II. vagy a Hellboy II. fontos, bár utóbb a levesbe kerülő szereplői között.
Tegan Rain és Sara Kiersten Quin (Tegan & Sara)
Korunk tán legismertebb zenélő ikrei Kanadából, Calgaryből származnak – az amúgy nyíltan leszbikus Quin nővérek még tizenévesként adták ki első albumukat, és azóta is szorgalmasan őrlődnek a nemzetközi popvilág malmaiban. Sorra készítik rendre tisztes kritikai és meglehetős piaci sikert hozó albumaikat – az idei Heartthrobot még azok is megdicsérték, akik nagyon is szőrös szívűek tudnak lenni a nagyközönség kis kedvenceivel. Amúgy pedig izgalmas hallgatni, hogy a kedves indie-duóból, majd alterock-zenekarból hogyan lett napjainkra egy sok tekintetben Cindy Laupert, sőt talán a Roxette-et (meg úgy általában a nyolcvanas évek végének mainstream popzenéjét) nagy kedvvel megidéző és recikláló popprodukció. Külön piros pont jár azért, hogy mostanában már DJ Tiëstóval sem közösködnek.
Claudia és Alejandra Dejeza (School Of Seven Bells)
Az elbűvölő és szinte nem evilági hanggal megáldott, New York-i Dejeza nővérek (ők azután tényleg egypetéjű, identikus ikrek) először az On!Air!Library! nevű formációban énekeltek együtt, ám az igazi sikert az hozta el számukra, amikor összeálltak Benjamin Curtisszel, a Secret Machine gitárosával. A School Of Seven Bells trió lemezeiről magunk is meleg szívvel emlékeztünk meg – például a tán legemlékezetesebb Alpinismsről, ahol először találkozott a Dejeza nővérek elsöprő duplavokálja és a Curtis által celebrált hipnotikus, négynegyedben lüktető álompop gitárzene. Csináltak még egy remek albumot (Disconnect From Desire) hárman közösen, ám ezt követően Claudia személyes okok miatt otthagyta a zenekart, úgyhogy a tavalyi Ghostory című harmadik, amúgy szintén figyelemre méltó lemezüket már csak ketten készítették (Curtis ezért némi kis trükkökkel varázsolt Alejandra hangjából egész női kórust).
