mi a kotta?

Az ördöglovas lánya

  • mi a kotta
  • 2013. június 30.

Zene

A legutóbbi alkalommal feleségek, alkotótársak meg egy táncművészi tehetséggel megáldott megrendelő bukkant fel a nőnem képviseletében ajánlónkban, s ezt a sort a jelen héten is gazdagítjuk egy további tétellel: egy főrendű pártfogóval és patrónai készségekkel megáldott szalondámával.

Pauline Clémentine von Metternich-Winneburg zu Beilstein ez a hölgy, aki hosszú élete (1836-1921) során három fővárosban, Párizsban, Bécsben és a szász királyság székvárosában, Drezdában egyaránt a művészek egész sorát vendégelte szalonjában, hogy többeket közülük ennél tevőlegesebben is támogasson. A családnév, helyesebben annak egyik fele ismerős mindannyiunk számára: Pauline hercegné (Boudin festményén mutatjuk) unokája és egyszersmind menye is volt a diplomácia és az államkormányzás nagy XIX. századi praktikusának, Metternich kancellárnak. Az európai arisztokrácia legközepéhez tartozó hercegné egyébiránt részint magyar volt, ha magyarságát nem is ápolta túl szenvedelmesen élete folyamán: apja ugyanis nem más volt, mint gróf Sándor Móric, az Ördöglovas, aki hóbortos feltűnésvadászból idővel súlyos elmebeteggé vált, s így életét - akárcsak korábban Széchenyi - a döblingi intézetben végezte. Apja terheltségét Pauline szerencsére nem örökölte, mi több, igazi társasági mágnes volt: szép, szórakoztató és divatformáló személyiség. E minőségében Richard Wagner nagy támogatója volt mindenfelé, még ha ez a támogatás nem is eredményezett minden esetben százszázalékos sikert, amint arról a Tannhäuser hercegné által kijárt párizsi bemutatója is bizonyságot adott. Wagner mindenesetre Pauline lekötelezettje volt, s háláját részben azzal a két-három perces zongoradarabbal (In das Album der Fürstin Metternich) vélte leróni, amely egyéb Wagner-zongoradarabok, illetve Wagner műveinek zongoraátiratai társaságában hangzik majd fel Réti Balázs márványtermi szólókoncertjén (május 30., hat óra).

De el Wagnertől, hiszen legközelebb szinte csak róla lesz majd szó e hasábokon, s így most inkább forduljunk az arisztokrácia magyarosabb famíliái felé. Mondjuk, a Ráday grófi család felé, akiknek péceli kastélyába vasárnap települ majd ki a Fesztiválzenekar, hogy ott Szefcsik Zsolt koncertmesteri irányítása mellett a fényes barokk úrilakhoz illő hangversenyen vonultassanak fel olyan zeneszerzőket, mint az ötödik Bach gyermek, Carl Philipp Emanuel Bach, Dittersdorf vagy épp az általunk eleddig szégyenszemre még névről sem ismert Evariste Felice Dall'Abaco (június 2., hét óra). Vagy visszatérve a Magyar Rádió közelségébe, a józsefvárosi mágnásfertályba: a civilben Andrássy Egyetemként üzemelő Festetics-palota koncerttermébe. Itt péntek este a MÁV Szimfonikus Zenekar játszik majd a nem is oly régen még vezetőjükként méltán ünnepelt Takács-Nagy Gábor vezénylete alatt (május 31., hat óra). Bach és Mozart egy-egy műve mellett Beethoven op. 95-ös f-moll vonósnégyese, a Serioso hangzik majd el - ez utóbbi kvartett értelemszerűen erre az alkalomra jócskán megerősített szólamokkal.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.