A Vampire Weekend öt éve bukkant fel egy merőben szokatlan húzással: sok más fiatal zenekarral ellentétben ők az afrobeatből szívták az inspirációt, és mivel a frontember hangja igencsak hasonlít Paul Simonéra, jöttek is egyből a Graceland-vádak. A 2010-es Contra elektronikusabb és még jobban sikerült lemez lett - elég jól is fogyott, ami épp elég indok volt a borítóján látható hölgynek ahhoz, hogy beperelje a zenészeket. 'k meg időközben részt vettek Barack Obama újraválasztási kampányában, s egy kisebb pihenőt követően megjelentették új albumukat, mely elődjéhez hasonlóan az amerikai lista első helyén nyitott.
A tartalom és a borító (egy 1966-os, többtucatnyi halálos áldozatot követelő megaszmog fotója) immár végleg ízig-vérig New York-i zenekarrá avatja a VW-t, és már a Simon-nyúlást hörgő ellendrukkerek se nagyon kapnak muníciót. Oké, az Unbelievers egy kicsit azért olyan, mintha maga a mágus énekelne rockabillyt az E Street Band élén, de ezt leszámítva túlzás nélkül kijelenthető, hogy Koenigék végleg megtalálták a saját hangjukat. Az elején egy lassú számot mindig egy gyors követ, de a 43 perces játékidő felénél izgalmas elágazások jönnek, tele váratlan pillanatokkal, ami egy picit azért is meglepő, mert a producer az Ushert is az ügyfelei között tudó Ariel Rechtshaid volt. Van itt rengeteg poptörténeti idézet (a Rolling Stonestól a 19th Nervous Breakdown, Nick Cave-től a Red Right Hand és még a Modest Mouse nevét is említik), üresjárat a Hannah Huntot leszámítva pedig nincs, van viszont jó pár élvezetes dal, melyek közül kiemelkedik az enyhén hiphopos lüktetésű, csembalós aláfestésű Step, és az album talán legkomplexebb, legkísérletezőbb száma, a Hudson. Sziget?
XL/Neon Music, 2013
