Élve vagy halva - A Primal Scream és a Queens Of The Stone Age új lemeze

  • Greff András
  • 2013. június 30.

Zene

Az elmúlt húsz év két fontos és igen népszerű zenekara hosszú szünet után nagyjából egy időben jelentetett meg új lemezt. Mindkettő arra a kérdésre ad választ, hogy vajon milyen rockzenét lehet játszani most, hogy a rock and roll végképp kikopott a tömegkultúra meghatározó erői közül.

Rock and roll alatt persze nemcsak egy zenei stílust értünk, hanem mindazt a sok szépet és jót is, ami hagyományosan hozzá tartozott: az egzotikus nemi betegségeket, a szökéseket a rehabról, a telibe hányt rendőrautókat a letartóztatások után, a permanensen hadban álló rajongókat, a felgyújtott hotelszobákat és a kiátkozó nyilatkozatokat az öszszes kis- és nagyobb egyház részéről. A rock and roll szexi volt és veszélyes, illetve szexi volt, mert veszélyes - ám mindez most már tényleg a múlté. Alig látni ma fiatalt, aki a világ tetejére vezető utat gitárral a kézben tudná elképzelni: a dj-szakma akkor már sokkal reálisabb választás, de még az sem annyira, mint bármi, ami az információs technológiai újításokhoz kötődik. A globális rocksztárok kora lejárt, áttetsző, egymással mindent megosztó kisközösségeké a jövő, amelyekben a zene egyetlen színes motívum csupán a számtalan közül. A fáklyát a Rolling Stones emelte fel anno, és különös szépsége a sorsnak, hogy nagyon úgy néz ki: Mick és Keith halála fogja majd mindenki számára félreérthetetlenül kitenni a pontot ennek a rózsaszín filccel, vérrel és spermával írott történetnek a végére.

A Primal Scream és a Queens Of The Stone Age negyven feletti, még a régi rockkultúrában szocializálódott zenészei vannak annyira érzékeny művészek, hogy tisztában legyenek a ténnyel, miszerint valami kedvesnek a szemük előtt szakad mindörökre vége, a megváltozott helyzetre adott reakcióik azonban radikálisan különböznek egymástól. Előbbi a tagadás, utóbbi az elfogadás állapotát jeleníti meg új lemezével - ennek megértéséhez pedig bőven elegendő a két album nyitószámait egymás mellé tenni. A szaxofonnal összekoszolt 2013 olyan mesésen romlott tenorban indítja a Primal Scream tizedik lemezét, a More Lightot, hogy az még Iggy Popot is beindította volna a 70-es években, míg a QOTSA hatodik anyaga lassú és fekete monstrummal startol - rockkorszak utáni rockzenével, valamiféle poszt-art-rockkal, amely a stílushatárokat bátran figyelmen kívül hagyja. A Queens a stoner rockból indult, de előszeretettel olvasztott magába punk-, kraut- és szörfrockmotívumokat is, a Like Clockworkön azonban mindennek már csak halovány nyomai észlelhetők, és egyértelműen az ezeket hordozók a kevésbé érdekes számok. A Kalopsia süllyedő hajón felcsendülő éji zenéje, az If I Had A Tail lusta kaliforniai lézengése, a zenéjével kozmikus másnapot felfestő The Vampyre of Time... vagy a két záró tétel mélységes melankóliája viszont az év legerősebb teljesítményeinek oszlopába könyvelhető: leengedett függöny mögül szólnak bánatosan, tompán, de szívfacsaró erővel.

A More Light ezzel szemben villogó fényekkel írja fel az égre, hogy mi is az, amit engedtünk szép lassan kihalni a zenei világból. Összegző lemez, amely a zenekar színdús karrierjét is átfogja: van rajta gitáros tánczene, amfetaminízű Stones-variáns, közel-keleti dallamokkal megvadított zúzás, amely folkdalba omlik a végén, protopunk, pszichedélia, popérzékenység, sőt újdonságként még finom mozdulatokkal a zenei szövetbe hímzett desert blues-minták is. A QOTSA fél tucat kortársát szerepelteti új lemezén, amely majd' minden ízében a jelenről szól, a Primal Scream Robert Plantet fogja hadra, és a fájdalmasan elvesző múltról beszél tökéletes dalaival. Öregedő rockereknek (és ne legyenek illúzióink, 25 fölött ebbe a kategóriába tartozunk mindannyian) a More Light alighanem rokonszenvesebb lesz, de ha tíz-húsz esztendő múlva visszatekintünk erre az évre, a Like Clockwork beszél majd világosabban arról, hogy hol is volt a helyük a gitároknak, amiket annyira szerettünk.

Ignition, 2013; Matador/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.