Zene

Akiben már a cím is gyanakvást kelt, az jó eséllyel feladja eme - az önsegítő könyvek piacán is gyöngyszemnek tűnő - művet valahol annál a résznél, hogy "Megtalálni az Igazit néha nehezebb, mint a Hubble-teleszkóppal McDonald's éttermet találni az Androméda-galaxisban". Pedig aki tovább olvas, az hihetetlen információkkal, tesztekkel és személyiségépítő tanácsokkal találkozhat a románcbarkácsolás 208 oldalon átívelő Odüszszeiájában.

Milyen zenével maradhat komolyan vehető egy acsarkodó crust punk gitáros a nyugdíjkorhatár után? Hogyan oldja meg a sebes szögelést köszvényes csuklóval egy thrash metal dobos? Az élet ezen nagy kérdésein bizonyára mindenki elgondolkodott már, de talán az sem kevésbé érdekes, hogy mihez kezdenek magukkal negyven fölött a fiatalos nemtörődömséget a 90-es években lötyögős-röhögős dalokba fordító alternatív héroszok. Az egykori Pavement-vezér ötödik szólólemezén két ilyen figurát is megfigyelhetünk, hiszen a produceri feladatokat ezúttal Beck Hansen vállalta magára.

Gyanítom, hogy évek múltán az egyik legizgalmasabb Babiczky-kötetként fogja emlegetni az irodalomtudomány A jóembereket, melyben voltaképp egy metamorfózisnak lehetünk tanúi. A költő már kinőtt egy világot, s a másikba épp most nő bele, miközben mindkét univerzum ott hemzseg e könyv lapjain. Babiczky az ifjú költőgeneráció egyik legfigyelemreméltóbb alakja.

E műalkotás az edzőcipők lelombozó fétisével illusztrálja a fásultat, és takaró alatt matató kezekkel a beteljesületlent. A "mindenható" sorozathőst, Steve Carellt hozza nagyon lúzernek, aztán - amolyan Luciferként - mindjárt mellécsapja az egy fokkal tán vállalhatóbb Ryan Goslingot: nem is rossz felállás, főleg egy kortárs romkomban.

Az utóbbi pár évben fokozódtak a jóleső izgalmak az elektronikus tánczenében. Korábban halottnak/stagnálónak hitt műfajok újabb hibrideket szülnek, kreatív zenekészítők meglehetős eleganciával törik át a határokat, s feszítik szét a sokszor eddig is csak formálisan létező kereteket.

Hat év szünet után idén nyáron megjelent a tizenkét éves Besh o droM ötödik lemeze, a Kertünk alatt. A hazai világzene egyik legnevesebb képviselőjének két alapító tagját, Barcza Gergő fúvóst és Pettik Ádám ütőst ebből az alkalomból faggattuk.

Az ország közállapotait tekintve első pillantásra nagy merészségre vall, ha valaki egy nemzeti jelképet, a piros-fehér-zöld trikolórt és a giccs univerzális színét, a rózsaszínt választja kiállítása témájának: ki az, aki önként kiteszi magát politikai támadások özönének? A tárlat rendezőjét, Vörösváry Ákost azonban egészen más megfontolások mozgatták. Vörösváry olyan gyűjtő, aki festmények, grafikák, fotók, printek és szobrok mellett bútorokat, apró nippeket, dokumentumokat, meglepő tárgyakat halmoz fel, melyeket aztán a legnagyobb természetességgel helyez el egymás közelében. Kiállításain nemcsak egy életet átszövő szenvedély tárgyi lenyomataival ismerkedhetünk meg, hanem minden alkalommal rácsodálkozhatunk, hogy a magas művészet és a mindennapi kultúra nem is áll oly távol egymástól, hogy az eltérő közegekből érkező tárgyak között milyen új és váratlan összecsengések tárulhatnak fel.

Két évvel ezelőtt indult a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az úgynevezett "színházrendező - fizikai színházi koreográfus" képzés. És most megnéztem egy vizsgájukat Zsámbékon, hátha megértem, miért és mire.

Montalbano felügyelő a népszerű tévésorozatból vajon a torkosság bűnében vétkes, vagy csak ínyenc? Ez a probléma bizonyára komoly megfontolás tárgyát képezte volna évszázadokon át, hiszen a zsidó-keresztény kultúrkörben a torkosság a hét főbűn egyike, és súlyos túlvilági büntetést vont maga után. Régi korokban a mások vétkei után kutakodó híveknek könyebb dolguk lett volna e bűnt Montalbanóra bizonyítani, mert a főbűnök közt egyedüliként a torkosság szemmel is látható volt, manapság azonban a fölös kilóit bárki ledolgozhatja egy kis edzéssel a konditeremben, vagy úszással, amint azt Vigata felügyelője is teszi. A képzeletbeli szicíliai nyomozó vétkességének kérdését Francesca Rigotti vetette fel a bolognai Mulino Kiadó A 7 főbűn című kiváló sorozatában, melynek tudós szerzői, amint az a magyar változatot a közelmúltban útjára bocsátó Typotex könyvborítóján olvasható, a vallásos hagyománytól elszakadva, "egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják" a főbűnöket.

Claudio Abbado (1933) öregkori megújulása egyike a zenei élet nagy eseményeinek. Miután otthagyta a Berliner Philharmonikert, csak kevésbé sztárolt együttesekkel dolgozik, ezúttal a Lucerne Festival Orchestrával.

A James M. Cain-ügyben eljáró irodalmi zsűri rendszerint a harmadik helyre, A postás mindig kétszer csenget és a Dupla vagy semmi mögé teszi a hard-boiled szerző se nem hard, se nem boiled, inkább a társadalmi regények osztályára utalt művét.

Jeremy Greenspan és Matt Didemus duója minden egyes albumán képes volt megújulni: a legfrissebb, It's all True című lemezen pedig egészen nyilvánvaló az előrelépés. A két kanadainak volt mire építenie: korábbi dolgaikból is nyilvánvaló volt, hogy sokszor vadromantikus dalaikat képesek gusztusos, vonzó és többnyire megkapó (jórészt elektronikus) zenei köntösbe öltöztetni.

művészeti fesztivál színházi programja idén is a "hogyan lehet szakrális a kortárs" problematikából indult ki, s feltette a mérsékelten eredeti kérdést: lehet-e a történelmi falak közé betörni új időknek új dalaival? Távoli emberekről szólt Faustin Linyekula kongói táncos-koreográfus Le cargo című szólója. Arról, milyen a kulturális és társadalmi átmenet az egyes ember - esetünkben a táncművész - szempontjából Európa és Afrika között.

című operájának címszereplője a művész, aki az érzéki és a plátói szerelem között futkos ihletért. Valószínűleg csak útközben érzi jól magát, ilyenkor költ.