Babiczky az ifjú költõgeneráció egyik legfigyelemreméltóbb alakja. Tud valamit, amitõl kellemesen kapar a torok, és jólesõn sajog a szív. Legújabb versei oldják is meg mélyítik is e melankóliát. Új mûfajjal kísérletezik, a balladával: tanul vele bánni, ismerkedik a mûfajjal. Sajátosak, mégis keményen kötõdnek ezek a költemények az angolszász hagyományhoz. Zordak, ködösek, fragmentáltak, akár a Brit-szigetek. Ráadásul a klasszikus alaptéma, a bûn és bûnhõdés mélylélektani bemutatása mellett akár egy komplett krimi is összerakható egy-egy mû mozaikjaiból, mi több, akad, ahol maga Hasfelmetszõ Jack settenkedik a sorok közt.
A balladák komorságát ugyanakkor kiválóan oldják a - már az elõzõ kötetben tökélyre vitt - dalszerû versek. Noha ezekre sem a játszi, könnyed attitûd a jellemzõ, a balladák közé ékelve kifejezetten jó hatással vannak az olvasói hangulatra. Ott van bennük valami kunkori életöröm, rezignáltsággal dúsított báj. Meg persze a már-már maró éleslátás és az olykor kivillanó parafrázisok, melyekbõl ezúttal lényegesen kevesebb jutott.
Érezhetõen felnõ, egyre komolyodik egy új költõnemzedék. Valójában õk a címben szereplõ "jóemberek", akik "túl rosszak ahhoz, hogy a mennyországba kerüljenek, és túl jók, hogy a pokolba", nem kellenek senkinek, mert a jelen a középszeré, a dilettantizmusé. De legalább míg az ember e verseket olvassa, átjárja valami keserédes borzongás, és "Letekeredik szívérõl a gond, / akár egy spulni géz".
Magvetõ, 2011, 96 oldal, 2290 Ft
*****
