Távoli emberekrõl szólt Faustin Linyekula kongói táncos-koreográfus Le cargo címû szólója. Arról, milyen a kulturális és társadalmi átmenet az egyes ember - esetünkben a táncmûvész - szempontjából Európa és Afrika között. A stílusosan forró szél járta hangárban, a táncos és mesélõ, két könyv, egy kultikus szobor, egy notebook, lámpák és recsegõ hangfalak segítségével idézte fel gyerekkorát, a falujában élõ emberek viszonyait és ünnepeit. Miközben arról elmélkedett hol verbálisan, hol táncolva, saját céljaira letisztogatott mozdulataival, hogyan lehet valaki kortárs táncos egy olyan kultúrában, ahol a táncnak egyedül szakrális jelentése van. Árulás-e ez vagy önzés, miközben konkrétan hasznos, hiszen elõadómûvészként pénzt keres, és segíti az ottmaradtakat.
Az álszent kultúra földrészektõl független groteszkje lett Gergye Krisztián Áldozat címû oratorikus táncszínházi mûve, a Feltépett múlt c. trilógia 2. stációja (az elsõt Kõszegen mutatták be a nyáron). A szakrális ballada egy stilizált faluban vagy egy apátság legelõin játszódik, szalmabálák között. Háttérben zenekar, fõpap és boszorkánykórus, színészek és egy leláncolt gyermek. Posztmodern álarcosbál a Grimm-mesék dresszkódjával. A táncos a messzirõl jött idegen, aki egy óriásfészekbe költözik. A vadász lelõné, de a közösségnek az õsi törvények szerint elõtte meg kell tudnia, hogy kicsoda. A hétpróba szinte show-mûsorba csap át, meg helyenként horrorba. Van sírás és nevetés. Végül kiderül, hogy a lény szexuális irányultsága az elfogadhatatlan, ha embersége rendben is. Ezért nyilván pusztulnia kell. Még a süketek is meghallják ilyenkor, hogy milyen beszédes a csend.
Pannonhalma, 2011. augusztus 26.
*****
