lemez - BEETHOVEN FIDELIO

  • Solymosi Bálint
  • 2011. szeptember 1.

Zene

Claudio Abbado (1933) öregkori megújulása egyike a zenei élet nagy eseményeinek. Miután otthagyta a Berliner Philharmonikert, csak kevésbé sztárolt együttesekkel dolgozik, ezúttal a Lucerne Festival Orchestrával.
Claudio Abbado (1933) öregkori megújulása egyike a zenei élet nagy eseményeinek. Miután otthagyta a Berliner Philharmonikert, csak kevésbé sztárolt együttesekkel dolgozik, ezúttal a Lucerne Festival Orchestrával. Talán ennek is eredménye a hihetetlen zenekari frissesség, e felvétel fõ erénye. A Fidelio köztudottan többször átdolgozott, problémás darab, dramaturgiai, zenei okokból egyaránt. Éteri csodák (például az elsõ felvonás kvartettje) mellett földhözragadt, nem is makulátlan ízlésrõl árulkodó számok váltakoznak, melyek többnyire az agg smasszer, Rocco alakjához kötõdnek. A finálé meg egyenesen a Kilencedik zárlatának hírvivõje, annak összes erényével és gyarlóságával. Abbado mégis teremt valamiféle egységet, elsõsorban a megfoghatatlanul áttört zenekari hangzás segélyével. Ehhez járul a ritmika folyamatos izgalma, dogmáktól mentesen, hiszen a nagy olasz gond nélkül csinál nem feltétlenül partitúrahû tempóváltást, ha szerinte úgy kívánja a dramaturgia. Igen, ez inkább opera, színház, nem szertartás, mint sok régebbi (Furtwängler!) felvételen.

Ám a CD-t nem az énekesek miatt kell megvenni. Pizzaro (Falk Struckmann) erõs, de hiányzik belõle a nagyság, mindenesetre elsõ monológjából, háttérben a félelmetes kórussal (Arnold Schoenberg Chor) Abbado szinte a jóval késõbbi német expresszionizmust hasítja belénk. A címszereplõ, Nina Stemme nem vérbeli drámai szoprán. Florestan monológjának bevezetõjét úgy játssza a zenekar, hogy attól egy kõszikla is meghasadna, ám Jonas Kaufmann éneklése olykor annyira erõltetett, mintha egy szál serclin valóban évek óta sínylõdne pincebörtönében. A fináléban aztán az oratórium mégis gyõz az opera felett, Abbado szinte az eksztázisig izzítja az elõadást, és megint egyszer elhiteti velünk a mûvészet legnagyobb illúzióját, hogy van remény és megváltás.

Universal/Decca, 2011, 2 CD

****

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.