lemez - Stephen Malkmus and the Jicks: Mirror Traffic

  • - greff -
  • 2011. szeptember 8.

Zene

Milyen zenével maradhat komolyan vehető egy acsarkodó crust punk gitáros a nyugdíjkorhatár után? Hogyan oldja meg a sebes szögelést köszvényes csuklóval egy thrash metal dobos? Az élet ezen nagy kérdésein bizonyára mindenki elgondolkodott már, de talán az sem kevésbé érdekes, hogy mihez kezdenek magukkal negyven fölött a fiatalos nemtörődömséget a 90-es években lötyögős-röhögős dalokba fordító alternatív héroszok. Az egykori Pavement-vezér ötödik szólólemezén két ilyen figurát is megfigyelhetünk, hiszen a produceri feladatokat ezúttal Beck Hansen vállalta magára.
Milyen zenével maradhat komolyan vehetõ egy acsarkodó crust punk gitáros a nyugdíjkorhatár után? Hogyan oldja meg a sebes szögelést köszvényes csuklóval egy thrash metal dobos? Az élet ezen nagy kérdésein bizonyára mindenki elgondolkodott már, de talán az sem kevésbé érdekes, hogy mihez kezdenek magukkal negyven fölött a fiatalos nemtörõdömséget a 90-es években lötyögõs-röhögõs dalokba fordító alternatív héroszok. Az egykori Pavement-vezér ötödik szólólemezén két ilyen figurát is megfigyelhetünk, hiszen a produceri feladatokat ezúttal Beck Hansen vállalta magára. Az õ személyisége kevésbé tolakszik az elõtérbe, elsõ hallásra legalábbis csak a No One (Is As I Are Be) emlékeztet a Sea Change balladáira, de a csodásan rétegzett, itt-ott finoman túlvezérelt hangokkal megremegtetett, mégis alapvetõen puha és meleg analóg hangzás végeredményben ugyanazt fejezi ki, mint Malkmus új szerzeményei: egyfajta bágyadt harmóniát. Az elõzõ Jicks-album fura acid-progos gitárkitörései után egyébként most ismét a háromperces popszámoké a fõszerep. Itt-ott punkosabb elhajlások is tetten érhetõk, de inkább a 60-as évek higgadtabb pillanatai hatottak a lemezre, ám persze ezt sem kell túllihegni: a Mirror Traffic csakis magával, vagyis a nonszensz sorokat pókerarccal elõvezetõ (ezúttal az "egyetlen felülést sem tudok csinálni / a felülés annyira burzsoá" viszi a pálmát), ortopéd szerkezetû, mégis slágeres dalokat gyártó, Stephen Malkmus nevû képregényfigurával osztható, aki egyelõre a lehetõ legméltóságteljesebben oldja meg az öregedés feladatát.

Matador/Neon Music, 2011

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.