Zene

Nyolc kis kritika

Azok az amerikai zenekarok, amelyek a 90-es években a noise-rock durvább verzióját játszották, az ezredforduló magasságában szinte mind beadták a kulcsot. A New York-i Unsane pár éve visszatért - néhány hete megjelent hatodik lemeze, a Visqueen minőségével a hőskort idézi, minden okunk megvolt hát, hogy a gitáros-énekes Chris Spencert kifaggassuk kicsit telefonon.

Már az elképesztő, hogy 2006-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon a szerző mind a huszonkét színpadi művét műsorra tűzték. De hogy az év végére cakompakk kijöjjön a teljes Mozart 22 DVD, az összes előadás felvételével, bónuszokkal, ismertetőkkel, riportokkal, az fenomenális.

A jövő héten lesz negyvennégy éves, kémnőknél ez a legszebb kor, tudja azt mindenki - kérdezzék meg Mata Harit. Nyilván a születésnapi készülődésnek köszönhetjük (1963. május 13-án jelent meg először a londoni Evening Standard hasábjain Peter O'Donnell Modesty Blaise című képregénye - felteszem, péntek lehetett), hogy a művésznő kalandjainak e 2002-es filmes feldolgozása épp most látott nálunk napvilágot - egyéb okot el sem bírunk képzelni.

Elég rossz a szaldója a színházban bemutatott 56-os daraboknak; az ötvenedik évforduló megünneplése itt sem sikerült jobban, mint máshol. Mindazonáltal nagy szerencse, hogy a színházban nem a szaldó számít, így aztán az örökkévalóságnak a két jót tesszük el: a Katona-beli Kazamatákat és a kaposvári 56/06-ot.

Élt a huszadik század elején egy német sinológus, aki vallás- és kultúrtörténeti munkái mellett összegyűjtötte és magyarázatokkal együtt kiadta az ázsiai hunokra vonatkozó kínai forrásokat. Mivel az ókori kínai történetírás éppolyan gazdag, mint az antik görög vagy a római, az eseményekkel egyidejű évkönyvek és a későbbi összefoglaló munkák lapjain részletesen feltárul a kínai-hun kapcsolatok színtere és természete.

"Az autóbusz éjfél után két óráig jár. Csodálatos, nem?" - lelkesedik még az amúgy inkább fanyalgásra hajlamos Márai is 1933-ban. Ignotust negyed századdal korábban az nyűgözi le Berlinben, hogy "...ebben a világban a kultúra nem valami sznobizmus dolga, nem csakis divatos és kötelező játék és külsőség, nem szellő, melyben megmárthatják homlokukat, hanem, legalábbis a művelteknél, lélegző levegő lett, vagy mondjuk leszokhatatlan testi szükség, mint az angolszászoknál a fürdő". A magyar írók berlini novelláit összegyűjtő kötetben (Egy berlini lány, Noran, 2002) ahány írás, annyi részbenyomás a két világháború között csaknem négymilliósra duzzadó metropolisról.

Aki botránykönyvet vár, csalódik. Freud kitagadott "lieblingje" nem cibálja le trónjáról szellemi mesterét, a pszichoanalízis "atyját", de a bűnbánó tékozló fiú szerepét sem játssza el, miközben a freudizmus népszerűsítőjéből a szemünk előtt válik a bécsi orvos föltalálta tudományos irányzat megvesztegethetetlen kritikusává. Terápiás tapasztalatai alapján gondolta tovább mindazt, amit Freudtól tanult, s miután fölfedező-kutató kedve újabb és újabb határátlépésekre sarkallta, végül is önnön szellemi fejlődése tükrében magyarázta, szemléltette, védte, majd bírálta a lelki zavarok forrását a szexuális elfojtásokra visszavezető mester tanait.

Nyolc kis kritika

Egy időben jelent meg új lemeze két zenekarnak, mindkettő a kardozós-partraszállós műfaj képviselője - mind az egyik, mind a másik a 90-es évek első felében indult és vált roppant sikeressé, hogy az ezredforduló táján aztán elhallgasson egy időre. Peter Steele és bandája, valamint Rob Flynn modernmetál-prófétái most új hanganyagokkal rukkoltak elő, és (újabb párhuzam) talán jobbak, mint valaha.

Meg lehet-e maradni gyereknek? Meddig őrizhető meg az a különös, ösztönös álomvilág, a gondolkodás szabadsága, amikor a fantázia által kreált valóság igaziságához nem fér kétség?

A rendező-koreográfus, Horváth Csaba Frank Wedekind legendás expresszionista drámáját választotta feldolgozásra, az álszent, polgári környezetben élő, megcsúszott kamaszok tragikus történetét.

Félidejéhez érkezett a Bipolar elnevezésű német-magyar kulturális csereprogram. A Halbzeit! remekül sikerült berlini demonstrációján ott voltak lapunk munkatársai. Most két, Budapesten megvalósult projektről számolunk be.

"Ezt az Erdély-dolgot szeretném megírni" - nyilatkozta tavaly a sugárzóan fiatal írónő, s frissen megjelent, immáron harmadik önálló kötetét elolvasva alighanem kijelenthetjük: Tisza Kata szavának állt.