Interjú

"Semmi trükk"

Chris Spencer - Unsane

  • Greff András
  • 2007. május 10.

Zene

Azok az amerikai zenekarok, amelyek a 90-es években a noise-rock durvább verzióját játszották, az ezredforduló magasságában szinte mind beadták a kulcsot. A New York-i Unsane pár éve visszatért - néhány hete megjelent hatodik lemeze, a Visqueen minőségével a hőskort idézi, minden okunk megvolt hát, hogy a gitáros-énekes Chris Spencert kifaggassuk kicsit telefonon.

 

Magyar Narancs: Mindig is érdekelt, hogy miért egy Telecasteren játszol. Végtére is ez Springsteen meg a countrysztárok hangszere, szóval a legkevésbé sem nyilvánvaló választás egy ennyire zúzós zenéhez.

Chris Spencer: Igen, ez voltaképp egy countrygitár, de ettől még én imádom a hangját. Már gyermekkoromban beleszerettem, azóta nem is játszom más hangszeren.

MN: Az Unsane-lemezeken példátlanul brutálisan szól ez a gitár. Mi a titok?

CS: Igyekszem az 50-es években gyártott hangszedőket vásárolni a gitárjaimhoz, mert azok képesek kiemelni a mélyebb alját is egy Telecaster tónusának, és számos különböző hangolást alkalmazok, ugyanakkor általában semmi effektet. Régebben használtam torzítópedált, de ma már nem: szimplán csak bedugom a gitárt az erősítőbe, és túlvezérlem azt az egy csatornát. Úgyhogy az egyetlen titok az, hogy nincsen semmi trükk.

MN: Itt van ez a hangszer meg a bluesos riffjeid, illetve néhány számban a szájharmonika, a slide-gyűrű: a tradicionális amerikai zene, gondolom, sokat jelenthet neked.

CS: Anyám egy bluegrass bandában énekelt, úgyhogy én öreg bluegrass muzsikusoktól tanultam meg gitározni. Előbb tanultam meg például, hogy miként kell hangolni a gitárt a slide-os játékhoz, mint azt, hogyan kell lefogni az akkordokat. Könnyebb is volt úgy, hiszen elég volt egyetlen ujjamat használni hozzá, és ez jelentős szempont volt akkor, hét-nyolc évesen.

MN: Mindjárt a 91-es első Unsane-lemezen birtokodban volt egy eredeti hangzás és játékstílus. Sokat kísérleteztél a megelőző években?

CS: Különös módon nem. Kölyökként nem voltak olyan nagyravágyó terveim, hogy majd én megteremtek egy originális hangzást, egész egyszerűen így szólalt meg a kezemben a gitár. Persze a 80-as évek elején a Black Flag, a Flipper és a Dead Kennedys jelentősen befolyásolták azt, ahogy a gitározáshoz közelítettem.

MN: Az Unsane-t a 90-es évekbeli noise-rock mozgalom egyik vezérzenekaraként szokás jellemezni. Elfogadod ezt a stíluskategóriát?

CS: Alapvetően tényleg erről van szó: rockzenéről zajjal. És különösen így volt ez, amikor elindult a zenekar: gyakran járkáltam New Yorkban úgy, hogy egy kismagnót ragasztottam a csuklómra, és felvettem mindenféle zajt a városban, gépek hangjait például, és a korai időkben ezeket is gyakran használtuk. A Sonic Youth áttörése után New Yorkban tekintélyes zajzenei színtér burjánzott elő. Mi annak a nyersebb típusnak lettünk a reprezentatív zenekara, amelyet az Amphetamine Reptile kiadó vonzott magához, és ma már mi vagyunk talán az egyetlen banda, amelyik még mindig aktív abból a körből.

MN: Szólhatott volna ugyanúgy az Unsane, ha nem New Yorkban, hanem mondjuk Los Angelesben alakul meg?

CS: Nehezen tudom elképzelni, mert rengeteg zaj és mindenféle bizarr hangzás jellemezte abban az időben a New York-i undergroundot, és az ember egy idő után ehhez szokott hozzá. Máshová került a mi toleranciaküszöbünk, mint azoknak, akik maguk körül többnyire csendesebb zenékkel találkoztak. Amikor először színpadra álltunk, nem is törődtünk mással, csak azzal, hogy a lehető leghangosabban az elérhető legnagyobb zajt produkáljuk. Ez egyúttal kifejezett egy nagyobb adag urbánus szorongást is.

MN: 2000-ben három évre feloszlattad az Unsane-t. Miért volt szükség erre?

CS: Akkoriban évi háromszáz koncertünk volt, úgyhogy egyikünknek sem volt magánélete, az úton éltünk. Nem sokkal a feloszlás előtt kórházba kerültem, teljes feltáró műtéten estem át, és két héttel később már ismét a színpadon álltam, pedig még véreztek a sebeim - borzasztó zaklatott életet éltünk, muszáj volt végre szünetet tartani.

MN: Aztán viszont megalapítottad a The Cutthroats 9-t, amivel ott folytattad, ahol az Unsane abbahagyta.

CS: Amikor újra kedvet kaptam a zenéléshez, kiderült, hogy továbbra is ezt imádom, és képtelen vagyok másképp játszani. Az Unsane-ben és a Cutthroatsban is én írtam a dalok többségét, természetes, hogy volt hasonlóság a kettő között. Gyorsan beláttam, hogy egyáltalán nem akarok még higgadtabb zenét játszani. Majd talán akkor, ha megöregszem és lassú leszek.

MN: Az Unsane új lemezének nem értettem a címét. Utánanéztem a neten, és azt olvastam valahol, hogy ez a Visqueen valamiféle anyag, amelyet a Nemzetbiztonsági Hivatal ajánlott a közelmúltban védőeszközül a biológiai fegyverekkel elkövetett terrortámadások esetére.

CS: Így van, ezt látod a borítón: az ott egy holttest, becsavarva a "visqueen"-be. Voltaképp bizonyosfajta plasztiktakaróról van szó. Ennyivel utalunk a pánikra, ami még hosszú hónapokkal szeptember tizenegyedike után is jellemezte a New York-i közhangulatot. Mára már sokat javult a helyzet, de jó ideig túlságosan ráijesztettek az itt lakókra az újabb lehetséges támadásokról szóló hírekkel.

MN: Ez az új anyag pont olyan kíméletlen, mint az elődjei, ám valamiképp mégis fülbemászóbb. Ezúttal valamivel befogadhatóbb lemezt akartatok készíteni?

CS: Nem volt ilyen terv. Amikor lemezt készítünk, nem foglalkozunk azzal, hogy mások miként fogják értékelni, egyedül az számít, hogy mi hárman nagyon szeressük a dalokat, mert tudjuk, hogy baromi sokat fogunk koncertezni velük.

MN: Az Unsane eredetileg Dario Argento giallójának a címe volt, a Cutthroats 9 meg egy véres spanyol westerné. Ha választhatnál a maiak közül, melyik rendezőnek írnál szívesen filmzenét a bandával?

CS: Horrorrajongó vagyok, úgyhogy leginkább valami olyan fickónak, mint Eli Roth.

MN: Azért is kérdeztem, mert az új lemez utolsó dala, az East Broadway úgy szól, mintha egy nagyon komor film aláfestője volna.

CS: Az összes zaj, amit abban a számban hallasz, mind a lakásom közelében zajló építkezések meg a metrószerelvények zöreje. Azokat a hangokat préseltem ebbe a számba, amelyek napról napra kibélelik a helyet, ahol élek.

Az interjú megszervezéséért Nótári Pétert illeti köszönet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.