És nem fogjuk eltenni a Debrecenben bemutatott Liberté '56-ot, Szőcs Géza rettenetesen giccses darabját, amely pedig nagy erőket temetett maga alá, túl a megcélzott gesztuson; előbb a rendezőt, Vidnyánszky Attilát, aztán a koreográfust, Horváth Csabát - bár neki sikerült valódi életet lehelnie néhány szöveghiányos jelenetbe, föl is kaptuk a fejünket mindanynyiszor.
A színpadot Magyarország térképe borítja (a kicsié) - ezt leginkább azok látják, akik nem a földszinten ülnek; igaz, ők azt is látják, hogy amikor az orosz katona azt mondja, "elhagytuk Záhonyt", akkor csüdig a Balatonban áll, mármint a térképenÉ Alekszandr Belozub díszletének másik jelentős darabja egy kör alakú, forgatható plató - semmi értelme, de jól működik. És van még nagy vörös drapéria, megboldogult iskolai ünnepélyek örök háttere.
A debreceni társulat a darabtól és alkalomtól meghatottan, komor arccal szavalja kórusban Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét; ez szép és ihletett irodalmi színpados felütés - kár, hogy nem követi előadás. Marad az ünnepély, élőképekkel, jelenetekkel tarkítva, két felvonásban.
Szőcs Gézát nem riasztja a mélység: "Kádár: Én a nép barátja vagyok! Maléter: És ezt a nép is tudja?" És nem fél az érzelgősségtől: az est szerelmi szálát - ez van a hajdan kötelező "vörös farok" helyett - úgy hozza össze, hogy egy versimádó angol lány, bizonyos Susan beleszeret egy megszálló szovjet katonába, Pávelbe - aki persze menten kiugrik "egyházából", és mint a tornádó, fordul az "övéi" ellen, pont ahogy ezt Móricka elképzeli. És Szőcs nem fél a halmozástól, az innen-onnan idézéstől, utalástól sem: van festői-romantikus Calais és Dover, Turner, Csontváry, Wordsworth, Voronyeckij herceg balladája, Uitz Béla Fegyverbe! plakátja, Mercutio két sora a meghalás előttről, Nagy Imre unokája, a "pancsoló kislány", Pál utcai fiúk, Bibó István, meg "a felkelő nép országa", mutatván, hogy mennyire sokoldalú szerzőről van itt szó.
Monumentális giccsé nem is a részletek teszik az opust, hanem az egészet átható ízlésbeli, filozófiai mentalitás, a leplezetlen érzelgősség és hatásvadászat. Mert lehet az emelvényre pakolni egy-egy óriási Lenin- és Sztálin-fejet - és beléjük bújtatni egy-egy színészt, elvégre tényleg vicces, ahogy egy fej szaladgál a színpadon -, csak nem kéne összekombinálni az országot lerohanó szovjet csapatokkal, mert éppen semmi közük egymáshoz, de a "vérvalósághoz" sem. Ugyanígy lehetséges Kádárt kabaréfigurának, hülye pojácának ábrázolni, és röhögtetni vele a publikumot, amint piros zászlókkal hadonászik - Eperjes Károly lubickol a szerepben -, csak ez sincs köszönő viszonyban sem 56-tal, sem az azt követő évtizedek történetével. Nem beszélve arról, hogy a heroizált Nagy Imrét és Maléter Pált igencsak sajátos idézőjelbe teszi a saját darabjában.
Nagy katyvasz az egész - van benne például Falábú Jancsi balladája is (lírikusról van szó, vagy nem?), ez Hobó szerepe eredetileg, de szerencséjére mi nem vele láttuk. "Kísértet járta be a földrészt" - ezért jobb kocsmákból kigolyózás jár. Apropó, kocsma: van egy Csúcs Mátyás nevű szereplő, ő a hóhér, ő akasztja majd Nagy Imrét és Malétert (akik az idevágó jelenetben félrebillent fejjel ingadoznak a körpódiumon); és ebből a "nép mélyéből" vett jelenetből megtudjuk, hogy ez a hóhér felgyújtotta a saját apját, attól szomorú, és valószínűleg attól hóhér... A kabaréjelleg erősítésére refrénszerűen fel-felbukkan egy vak fegyveres, aki géppisztolyával hadonászva kérdezgeti, hogy merre is kéne mostan lőni...
De van olyan is, hogy az ágyúcsőből termetes férfialkatrész lesz - vagy fordítva, már nem is emlékszem...
Vidnyánszky nem tanúsított ellenállást a darabbal szemben, színre vitte az összes kacskaringót; az ünnepi műsor jelleget használva kötőanyagnak. Ezért aztán sokszor néz farkasszemet velünk a debreceni színészek marcona kórusa. Ha mozognak is hozzá, jelentősen szaporodik a néznivaló - a végén pedig sorra dőlnek a koporsókba, mint a bábuk, ez kifejezetten megrendítő. Úgy általában.
És van a műsornak egy civil betétje: egyszer csak a színpad közepére áll "civilben" az addig és azután a Kocsmárost alakító Kóti Árpád, mert valaki galád módon felbiztatta, hogy mondja el személyes emlékeit '56-ról. El is mond két bájos anekdotát - ha ezt valaki az ő történetéből még meg is írta neki, a galádság hatványozottnak mondható. Az első arról szól, hogy egy ávósnak nekiesik a felbőszült tömeg, és a "talpán széthordja", "egy gomb sem marad belőle"... Aztán Kóti azt mondja: "A másik történet vidámabb..."
És ez sem vágta ki a biztosítékot a Thália Színházban, a debreceni színház vendégjátékán, amikor is - ismételjük meg - Szőcs Géza darabját, a Liberté '56-ot láthatta a közönség. Ha akarta, ha nem.
Thália Színház, Vidéki Színházak Találkozója, április 21. A darab filmváltozatát május 3-tól játsszák a mozikban.
