Az ördögbot nem alszik - Tűzzsonglőrök Magyarországon

Zene

Az ember ösztönösen fél a tűztől: ezzel a félelemmel játszanak az egyre divatosabb tűztáncos, tűzartista- és tűzzsonglőr-előadások. A hagyományos cirkusz hívei lenézik őket, ők viszont állítják, hogy ez önálló művészeti forma – bár néha az extrém sportokra emlékeztet.

„A tűz természete olyan, hogy meggyújtasz egy ördögbotot, elkezded forgatni, és a közönség megőrül, mert nemcsak elképesztően látványos, hanem veszélyes is – mondja Pocok, vagyis Mező András a frissen megalakult Inspirál Cirkuszközpont próbatermének egyik süppedős foteljában. – Tűzfújás, tűznyelés, fakírszám, ez a szakma barbár része, az csinálja, akinek nincs technikai tudása, saját ötletei.” Pocok az első magyar tűzzsonglőrtársulat, a Tűzmadarak egyik alapítója. 2000-ben indultak, túl vannak kétezer előadáson, körbeturnézták Európát, világszerte hívják őket fesztiválokra, utcai show-kra, játszottak már krikett-világbajnokság gálaműsorán a Dél-afrikai Köztársaságban, de visszatérő vendégei a Szigetnek és a Trafónak is. Ahogy a legtöbb magyar tűzzsonglőr, Pocok is autodidakta módon tanulta meg a szakmát, lelkesedésből.

Gyertyaláng

Talán a Tűzmadarak a legsikeresebb hazai tűztársulat, de nem az egyetlen. Olyannyira nem, hogy a kétezres évek vége felé hetven tüzes garázstársulat tevékenykedett országszerte. Mára a társulatok professzionalizálódtak, a számuk visszaesett, de így is több tucat működik. Hiába egyre divatosabb maga az újcirkusz, és hiába fordultak meg a Tűzmadarak is az egyik legnépszerűbb magyar tehetségkutató tévéshow-ban, mégis keveset lehet tudni róluk. Holott a Tűzmadarak sikere mellett még minimum két magyar tűzzsonglőr egészen biztosan világhírű: Gora, vagyis Gora Krisztián évek óta egy apró magyar faluból látja el egyedi tűzzsonglőreszközökkel a fél világot, Farkas Linda pedig teljesen egyedülálló, a tűz­artistaelemeket kortárs tánccal és színházzal vegyítő előadásairól híres, Magma Tűzszínház nevű projektjével bejárta a világot. Pár hónappal ezelőtti halálos balesete sokkolta a tüzes szcénát. A 35 éves művész halálát egy saját maga által készített, fémvázra erősített, egész alakos tűzjelmez lángra lobbanása és a lángok belélegzése okozta, sérüléseibe hetekkel később a győri Petz Aladár Kórházban halt bele.

Farkas Linda

Farkas Linda

Fotó: Cylinderfire

„Minket nem a tűz misztikája vonzott, hanem a zsonglőrködés szeretete. Amikor elkezdtük, a Tűzmadarak voltak a nagyok, akikre felnéztünk. Később Pocoktól tanultam meg az alapokat a Tabánban. Nem sokkal később Linda egyik előadásában találtuk magunkat, évekig dolgoztunk együtt, s mesterünknek tekintettük. Tőle tanultuk azt, ami miatt szeretik az előadásainkat: a színpadi jelenlétet, és azt, hogy ne bújjunk el a tűz mögé. Én a szegedi művház udvarára kezdtem lejárni barátokkal zsonglőrködni, de színészetet, táncot sem tanultam mástól” – ezt már Weszelovszky Anna mondja. „Van pár saját tűzkosztümötletünk, ezek szerintem eredeti módon gondolják tovább Linda jellegzetes, díszes jelmezeit. Azt hiszem, tetszettek volna neki, sajnálom, hogy már nem tudjuk megmutatni” – egészíti ki társa, Tzupi, vagyis Haáb Róbert. Ők ketten teszik ki a Flame Flowers duót; előadásaikhoz Tzupi készíti a zsonglőreszközöket, Anna a ruhákat.

Két héttel később én is ott ülök a Magyar Zsonglőr Egyesület által szervezett törökbálinti zsonglőrtalálkozó emlékműsorán, amelyet Tzupi és Anna állított össze. Az egyesület elnöke, Gallyas Veronika elcsukló hangon beszél Lindáról, a zsonglőrök, hobbiartisták, tűztáncosok mécseseket gyújtanak, aztán színpadra szólítják az összes tűzartistát, hogy Linda tiszteletére forgassák közösen a tüzet. A közönség arcát meg-megvilágítják a magasba hajított tűzkarikák és sárkánybotok.

 

Tűz, tánc, goa

Amikor a tűzzsonglőröket a kezdetekről kérdeztem, a legtöbbjük tizenöt évvel ezelőtti goapartikat emlegetett. A két őstüzes, Pocok és Gora például együtt kezdtek bulikba járni. „Igazából punkok voltunk, de megtetszett a goakultúra. Láttunk egy tűzzsonglőrt egy partin, ott nekem átfordult az élet. A tűz misztériuma fogott meg elsőre. Másnap ruhaszárító kötélből és biciklibelsőből megcsináltuk az első eszközeinket, és minden tét nélkül gyakorolni kezdtünk” – emlékszik Pocok. Gora akkoriban informatikát hallgatott egy műszaki főiskolán: „Arra gyorsan rájöttem, hogy mi nem akarok lenni: informatikus. Szereztem egy ördögbotot, és elkezdtem gyakorolni, fél év alatt eléggé belejöttem.”

A szintén Tűzmadarak-tag Geret, vagyis Kiss Gergely már főleg a tüzezés és a haverok miatt ment a goapartikra, a zenét nem különösebben szerette. „Akkoriban le sem esett nekünk, hogy ennek bármi köze van a cirkuszhoz vagy a zsonglőrködéshez.” Geret színészcsaládból származik, a Tűzmadarakban ő felel a hangulatért, ő az, aki kommunikál a közönséggel. Járt „a Macivába”, vagyis a Magyar Cirkusz és Varieté által fenntartott Baross Imre Artistaképzőbe is – egy darabig. „Azért is hagytam ott, mert nem tetszett, hogy jóban kell lenni a nagy öregekkel ahhoz, hogy lehetőséghez juss. Kaptam egy jó alapot a buzogánydobáshoz, de nem éreztem jól magam, mert ott bezárnak egy skatulyába. Nem te választod ki, mivel akarsz foglalkozni, hanem beosztanak gumiasztalosnak, és kész. Arra tanítanak meg, hogyan csinálják száz éve az adott trükköt, holott szerintem ez egy gazdag művészeti forma, és az a legjobb, ha hagynak téged, hogy tereljen az érdeklődésed.” Pocokot az artistaképzőbe nem is vették fel, de a szintén Tűzmadarak-tag Sophie, vagyis Zoletnik Zsófia járt oda, egészen addig, amíg ki nem küldték „a hippikhez a parkba”. Sophie az ironikus jó tanácsot komolyan vette, sarkon fordult, és elindult a Tabánba, ahol megismerkedett a lelkes amatőrökkel.

Merthogy a lelkes amatőrök tényleg kint voltak a parkban, és a legendás tabáni szerda esték a kétezres évek elején-közepén valóban leg­inkább hippi-összejövetelekre emlékeztettek. „Működött már a Trix, megalakult a Tűzmadarak, a Goabolo-társulat meg a Banán Klubban nyomta. Összejöttünk, és elkezdtünk a Tabánban közösen gyakorolni, többen csatlakoztak, ebből lett a szerdai zsonglőrpiknik, itt alapította meg Gallyas Veronika a Magyar Zsonglőr Egyesületet is” – emlékszik vissza az aranykorra Pocok. „A Tabán volt jó darabig az alfa és az ómega, a megszűnésig én is jártam, de az évek alatt teljesen átalakult. Inkább buli lett belőle, kongásokkal és dj-kkel, egyre többször jöttek ki a rendőrök, el is halt az egész” – foglalja össze Tzupi a hanyatlást.

A hazai hobbizsonglőrök közül hiába lettek azóta többen is profik, a közösségi élmény és a tudat felszabadítása iránti vágyat, a magántulajdon megosztásának szándékát, egyfajta hippiszellemiséget képviselnek ma is. Ez nemcsak az aktív közösségi életben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a zsonglőrtrükkökre, a technikai tudásra úgy tekintenek, mint nyílt forráskódra, amelyhez bárki hozzáférhet. Workshopokat tartanak, zsonglőrtalálkozókra járnak, tanítanak gyerekeket, hátrányos helyzetű fiatalokat vagy hétvégi kikapcsolódásra vágyó érdeklődőket, például a független cirkuszosokat tömörítő Inspirál Cirkuszközpontban.

Ez az alulról jövő, a keretek átformálására hajtó hevület persze teljesen ellentétes a hagyományos cirkusz szellemiségével, amibe kis túlzással bele kell születni, vagy nagyon korán, kisgyerekként csatlakozni. „A klasszikus cirkusz féltékeny mindenre és mindenkire, védi magát, a trükkök apáról fiúra szállnak. Nagyon profik, de ebben nincs kreativitás” – mondja Gora. „Nem lehetett előre látni, hogy a botdobáló hippik 10-15 év múlva gyakorlatilag megváltoztatják a hozzáállást a cirkuszművészethez, pedig a cirkuszosok még zsonglőrnek sem tekintették őket, mert a szabály szerint az ott kezdődik, hogy öt-hat tárgy van egyszerre a levegőben” – fűzi hozzá Pocok.

De hogy került a tűz a goabulikra? A tradicionális polinéz tűztáncosoktól kölcsönvett eszközök, a poi (régebbi nevén meteor) és az ördögbot használata valójában ugyanazt a célt szolgálta, mint a pszichedelikus gépzene és a tudatmódosító szerek: a visszatérést egy ősi közösségi élményhez.

Pocokék ma is azt vallják, hogy bárkiből lehet zsonglőr, és hogy a trükkök titkát hülyeség őrizni, mert ez másról szól. „Roma, Down-szindrómás, hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő vagy sittes embert is oktattunk már milliót, és látom, hogy amikor elhiszik, hogy meg tudják csinálni, akkor a levegőben tudják tartani a három labdát. Nem a tehetségen múlik, hanem a hozzáálláson.”

Az ezeregyediknél belobbant

Bármelyik tűzzsonglőrnek tettem fel a kérdést, hogy mennyire veszélyes a munkájuk, rávágták, hogy az évek alatt eddig kétszer égették meg magukat – otthon a konyhában, főzés közben. A szőr pörkölődik, a haj esetleg lángra kap, de megtanulják rögtön eloltani, a közönség észre sem veszi. Geret az alkarján mutat egy kisebb sebet. „Nem olyan nagy láng ez, inkább az lehet veszélyes, hogy maga a zsonglőreszköz felmelegszik”, mondja. Abban mindenki egyetért, hogy észnél kell lenni, nemcsak a saját, hanem a közönség testi épsége miatt is – ha kirepül a kézből az eszköz, akkor a közönség is veszélybe kerülhet, és ha a kevlárból a begyújtás előtt nem rázza ki elég alaposan az olajat a zsonglőr, a forró cseppek szétspriccelhetnek. De ha betartod az alapszabályokat és profi eszközöket használsz, akkor teljesen biztonságos, állítják a tűzzsonglőrök. A rizikós része akkor jön, ha elkezdesz kísérletezni.

Flame Flowers

Flame Flowers

Fotó: Haáb Róbert – Tzupi

„Hogy mennyire veszélyes? Veszélyesebb a fellépésre vezető autóút, ezt válaszoltam egy tévéműsorban ugyanerre a kérdésre. Két nappal később a húsig leégett a kezem, majdnem amputálni kellett.” Ahhoz, hogy Gorával beszéljek, egy Somogy megyei kis falucskáig, az alig háromszáz lelkes Nyimig mentem, ide vonult vissza a Tűzmadarak alapítója. Családjával aktív résztvevője a nyimi ökofalu-kezdeményezésnek, biozöldségeket termeszt, saját kecskéik tejéből sajtot készítenek, önellátásra törekednek. Az anyagi hátteret ehhez a tűz­zsonglőreszközök készítése és értékesítése adja. A nyimi műhelyben hat embert alkalmaznak, ötvenféle tüzes eszközt készítenek Gora saját tervei alapján. Ehhez jönnek az egyedi megrendelések: van olyan nap, hogy nyolc csomagot adnak postára. Amerikától Ausztráliáig szállítanak mindenfelé, de főleg az európai zsonglőrbolthálózatot látják el. Olyan alapanyagokkal dolgozik, amelyekhez más nem jut hozzá. „Kínából rendelem a speciális dúr­alumíniumot, minimum egy tonnát kell kérni belőle, mert ők sem raktárról küldik, hanem beütemezik a gyártási tervbe. Ezt az anyagot leginkább repülőgépgyárakban használják, én azért szeretem, mert könnyű, de nem törik.” Ő találta fel a sárkánybotot, de készített már égő kaszkadőrkosztümöt is egy operettszínházas előadáshoz. „Azt akarták, hogy a darab végén egy lángoló ember rohanjon végig a színpadon. Természetes volt, hogy az általam készített ruhát én próbálom ki először, az utolsó pillanatban lett kész. Nem is tudtam, hogy ég a hátamon a ruha, úgy kérdeztem a többieket a kámzsa alól, hogy égek-e már? Égek, akkor indulás a színpadra. Jól működött a ruha, sikerült az előadás.”

Rápillantok Gora kezére, az alkarja közepéig mintás, kissé gyűrött a bőr. „Az ember napi szinten a lángok között dolgozik, rutinná válik, természetessé, ekkor következik be a baj. A balesetemért soha nem okoltam a tüzet, ahogy felgyógyultam, mentem is vissza tüzezni. Sok apró hiba együtt okozta a balesetet. Egy különleges eszközt használtam, olyat, amit senki másnak nem készítettem: egy pántos kesztyűt, aminek az ujjvégeiről hetvencentis kevlárkötelek lógtak. Meglengetted a kezed, olyan volt, mint egy madár szárnya, és akkora tüze volt, mint egy tábortűznek. Ezerszer előadtam ezt a számot, az ezeregyediknél belobbant az egész kesztyű. Hagyni kellett volna, hogy valaki más eloltsa, de bepánikoltam, próbáltam magam eloltani, de csak még több eszköz gyulladt be. Megijedtem, hogy az épület is leég, úgyhogy kiszaladtam égő kézzel. Az egyik kesztyű addigra leégett annyira, hogy le tudtam szedni, a másikat valaki letépte rólam, azóta sem tudom, ki volt.” Gora balesete az egész tűzzsonglőrszcénának figyelmeztetés volt, Pocok elmondása alapján többen vissza is vettek akkoriban, elkezdtek jobban odafigyelni a biztonságra. Tzupi és Anna a Flame Flowersből például kizárólag olyan ruhákat és eszközöket használnak, amiket azonnal el lehet dobni, vagy le lehet tenni a földre.

Majdnem spirituális

Az a fajta közösségi szellemiség, amely meghatározta a tűzzsonglőrök életét a kétezres évek elején, halott, illetve a szociális cirkuszban, az újcirkusz marginális irányzataiban és a szabadidős zsonglőrködésben él tovább. De ha ma egy fiatal el szeretne kezdeni tüzezni, csak felmegy a YouTube-ra, így többé nem kell személyes kapcsolat a trükkök megismeréséhez. Ugyanakkor a tüzes show-kat nagyon könnyű eladni, mondják erről a tapasztalt tűzzsonglőrök. Működik itthon egy csomó lelkes amatőr társulat, amelyek egy trükkel lépnek fel, nem ebből élnek, a zsonglőrtalálkozókra nem jönnek el. Nincs bennük az az életérzés, hogy a zsonglőrködés során tapasztalatot lehet cserélni másokkal. Viszont szívesen megmutatják a tudásukat színpadon, és elmennek nevetséges összegekért játszani, rosszabb körülmények között is. Leviszik az árakat, a minőségi, profi tűzartis­táknak pedig emiatt több fellépést kell vállalni, hogy megéljenek.

Mindenesetre a tűzzsonglőr-előadások iránti nézői igény állandónak tűnik. Ahogy Gora mondja: „ez a játékosnak és a nézőnek is majdnem spirituális élmény. Ösztönösen félünk a tűztől, a játékos viszont nagyon közel engedi a testéhez, felébreszti ezt a félelmet, játszik vele. Félúton van ez az extrém sport és a művészet között. Az előadó pulzusa felmegy, más tudatállapotba kerül, a nézőt pedig elvarázsolja a látvány, kiszakad a hétköznapi tudatállapotból. Olyat mutatunk, ami a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen. Felszabadító látni, hogy erre is képesek lehetünk.”

Neked ajánljuk