mi a kotta?

Az aranyszájú gróf

  • mi a kotta
  • 2016. augusztus 21.

Zene

„Világszerte elismert tény, hogy a zenészetre való képesség a magyar nemzetben igen nagy mértékben megvan, úgy, hogy a zenében a culturális életnek nagyon életképes csiráját látjuk, (Helyeslés.) mely felhívja az államot arra, hogy ide is fordítsa tevékenységét. (Tetszés.)

A mostani állapotban, hol egy nagyobb, a zene érdekében fölállított intézetünk egyátalában nincs, ez természetes képesség, mely a haza számos fiaiban megvan. Tehát ezek nemcsak kiképeztetés, de rendszeres állomás elnyerése végett is külföldre kénytelenek menni, hogy a kellő zeneismereteket megszerezzék maguknak, külföldön tartózkodnak meglett és tanult zenészeink, mert a hazában nem találnak oly állomást, mely a legideálisabb jellemtől is elválaszthatatlan anyagi gondoskodás szükségleteinek és feltételeinek megfelelne. (Helyeslés.) A fölállítandó zene- és énekakadémia kettős irányban vetne véget a mintegy szellemi kivitelt eszközlő és kifelé vonzó áramlatnak; mert egy felől tehetségesebb ifjaink a hazában nyerhetnének képzést; más részről pedig a kiképzett erők, melyek hazánk polgárai közt a zenészet terén szép számmal szoktak lenni, alkalmazást nyerhetnének.” 1873 februárjában így érvelt a Zeneakadémia felállításának mielőbbi szükségessége mellett a képviselőházi szűzbeszédét tartó Apponyi Albert gróf, s bár szavainak rövid távon csak kevés foganatja volt, azért Liszt lelkes arisztokrata hívének megadatott, hogy 1907 májusában az ő kultuszminisztersége idején avathatták fel a Zeneakadémia méltó és máig szolgáló épületét.

Azt az épületet, amely ezen a hosszú hétvégén egy új nyári fesztivál otthona lesz, hiszen az alma mater két hálás növendéke, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás ide gyűjtötte egybe magyar és külhoni muzsikusbarátait. A Fesztivál­akadémia Budapest ideje alatt nyilvános mesterkurzusok, mű­elemző előadások és persze koncertek sorjáznak majd a kamarazene Liszt Ferenc téri ünnepén, s a rendezvények egyszersmind a Zeneakadémia és a magyar zeneoktatás néhány jelentős alakjáról is meg fognak emlékezni. A péntek esti nyitókoncerten, amely Szigeti József emléke előtt tiszteleg, pódiumra vonul a fesztivál seregnyi résztvevője: Vilde Frangtól José Gallardóig és Kocsis Zoltántól a Kelemen Kvartettig (Zeneakadémia, július 22., háromnegyed nyolc). S ez így megy majd vasárnap estig, ahol is a záró hangversenyen a 90 esztendős Kurtág György műveié lesz a főszerep (Zeneakadémia, július 24., háromnegyed nyolc).

A Margitszigeten eközben három tenort kínál számunkra a péntek este. Nem a három tenort, azaz a Három Tenort, hanem három jóképű középkorú/
fiatal tenoristát: egy német-brazilt, egy franciát és egy amerikait (július 22. nyolc óra). Martin Mühle, Sébastien Guèze és James Valenti (képünkön) nevét, ha eddig még tán nem is, hát ezen az estén bizonnyal megjegyezhetjük majd magunknak.

S végezetül szombaton lesz esedékes a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ez évi második martonvásári Beethoven-kiszállása: a II. szimfóniával, a Hegedűversennyel és a fáradhatatlan Kocsis Zoltán vezényletével (július 23., hét óra).

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.