Zene

folyóirat Balkon 2004/9. Az immár tizenkét éve megjelenõ kortárs mûvészeti folyóirat szemmel láthatóan arra tör, hogy ne csak tartalmában, de külsejében is méltón képviselje a szcénát. A tördelés (design: Eln Ferenc) elegáns és szellõs, a cikkek még apró betûvel szedve is jól olvashatóak, a szép weboldal (www.balkon.hu) gondozója Szegedy-Maszák Zoltán.

Ne számítsunk egy megszokott Szabó-filmre! Nincs egzisztencialista problémafelvetés, nincs történelemkönyveket megszégyenítõ pontos kor- és társadalomrajz, illetve dehogyis nincs, csak másképpen, nem úgy, nem abban a stílusban, ahogy ezt eddig elvártuk.

Alig pár napja, véletlenül került a kezembe egy fényképalbum: a múlt századelõ, a bolsevik hatalomátvétel elõtti idõk Oroszországa. Sármély, gyilkos nyomor, a hunyászkodó tekintetekben évszázados gyûlöl-ködõ rémület, a haszonállati lét üressége. Bocskor, mocsok, szamovár.

Marianne Faithfull utolsó három albumát olyan könnyû egymás mellé helyezni, hogy már azt mondhatjuk, az 1999-es Vagabond Wayszel - majd az azt követõ Kissin' Time-mal - egy újabb, a korábbiaktól több tekintetben is el-térõ korszaka kezdõdött el. Ebben nála jóval fiatalabb, az alternatív popkultúra népszerû szerzõinek a dalait énekli, olyanokét, mint Daniel Lanois, Beck, Billy Corgan, Jarvis Cocker, illetõleg most Damon Albarn, PJ Harvey és Nick Cave.

könyv David Mitchell: Szellemírók Tom Stoppard mellett Mitchell az az angol író, akire nemcsak a kortárs írók, hanem a kortárs fizikusok is hatnak. Stoppard Árkádiájával és Mitchell most magyarul kiadott regényével jelent meg a káoszelmélet az irodalomban.

Kezdjük szemérmesen: az elmúlt harminc év mûvészetelméleti fejleményei a legkevésbé sem könynyítették meg a mûvészettörté-nészek dolgát; folytassuk õszintén: tagadhatatlan, hogy - legalábbis Magyarországon - magának a képzõmûvészetnek a reputációja is oly mélyen alulmúlja a többi mûvészeti ágét, hogy egyáltalán nem csoda, ha a legutolsó évekig mûveletlennek látszik (a szó minden értelmében) ez a terület.

Helyénvaló a díszlettel kezdeni - bizonyos tényezõk arra buzdítanak, hogy azzal is folytassam, de inkább majd csak a végén -, hiszen a Pintér Béla és Társulata legutóbbi bemutatóján a díszlet a legfontosabb, és ez a tény az elõadás egyik erénye. Az ugyanis gyakran elõfordul, hogy a díszlet (olykor a jelmez) el- vagy lejátssza az értelmezést, esetleg a látványvilág fölébe nyomul a darabnak - ezeket nem szoktuk erénynek tartani.

Van, aki ellopja, / van, aki örökli... mindenki másképp csinálja, papapam. Ha akarom, ennyiben is összefoglalható Janisch eddigi mûködésének egyik kitüntetett érdeklõdési köre: viszonyunk a bûnhöz. Persze azért ennél valamivel többrõl van szó - lehet, hogy szerencsére.

A Hextatic duó (név szerint Stuart Warren Hill és Robin Brunson) a kilencvenes évek közepétõl járja a világ klubjait mint különösen kreatív, vizuális ötletekbõl kifogyhatatlan vj (a disc jockey mintájára képzett video jockey rövidítése - õ az a szakember, aki a partin a zene ritmusára keveri a képeket).

lemez n J. S.

A szerzõ - Hans Mayer néven - 1912-ben született Bécsben egy teljesen asszimilálódott zsidó családban. Irodalomból és filozófiából szerez diplomát, de 1938-ban, az Anschluss után Belgiumba emigrál, és ott bekapcsolódik az ellenállási mozgalomba. Lebukik, a Gestapo rettenetesen megkínozza, majd koncentrációs táborba zárják. A háború után választott nevén, franciául publikál két regényt és néhány esszékötetet. 1978-ban Salzburgban holtan találják egy szállodai szobában.

Az 1921-ben Texasban meglehetõsen szegényen született és 1995-ben, a svájci Locarnóban meglehetõsen gazdagon meghalt írónõ könyveit általában a lélektani krimi skatulyájába szokták belegyömöszölni. Kissé szûk látókörû szemlélet, mégis jól védhetõ. Mert tagadhatatlan, hogy Highsmith már elsõ nagy sikerétõl fogva (Strangers on a Train, 1950, magyarul: Két idegen a vonaton, 1980) nem a nyomozással és annak kiderítésével foglalkozott bûnregényeiben, hogy ki követte el (vagy fogja elkövetni) a gyilkosságot - ezt ugyanis az elsõ adandó alkalommal közli az olvasóval.

Lehetne hajánál fogva elõrángatni - mintha lenne - azt a bizonyos közös nevezõt; nem teszem. A Radnóti Színházban bemutatott Glowacki-darabot, a Negyedik nõvért és a Vígszínházban bemutatott Tévedések vígjátékát ebben az írásban leginkább az sodorta egymás mellé, hogy nem jut nekik külön-külön hely, mert nem követelik ki maguknak. (Októberben csak Budapesten közel ötven premier volt, ez, leszámítva a leszámítandókat is: sok.)

A Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál Kht. szervezte Design 7 apropója és kulcseseménye volt az Iparmûvészeti Múzeumban október 18-án megnyílt designtörténeti kiállítás, melyen az elmúlt másfél évtized legjobb magyar tárgyait állították ki a szervezõk.