Az egyszeri ember számára idehaza ma nem sokat számít a formatervezés ügye, sõt a véleményformáló értelmiségi elit s a döntéshozók nagy többsége sem igen tudja, mi is az a design valójában. Semmi nem utal erre jobban, mint a hétköznapi nyelvhasználat, melyben a "dizájnos" jelzõ a formatervezés lényegével köszönõ viszonyban sincs. Dizájnos az, ami sikkes, az, ami csak a kevesek játékszere lehet, következésképp a design nem különösebben számít közügynek. Holott kevés szakma van, amelyik fontosabb a közember számára. Esetlen,
rosszul használható,
bárgyú tárgyak vesznek bennünket körül, melyek szavatossági ideje egyre rövidebb. Amikor e mindennapi tapasztalatunk miatt zsörtölõdünk, nem is gondolunk arra, hogy a világ jobb helyein e gondok száma éppen azért számottevõen kisebb, mert arrafelé a formatervezés társadalmi megbecsültsége nagyobb, mint idehaza, ahol a lakosság kimutathatatlanul kis töredéke van tisztában azzal, hogy kik tervezik tömegközlekedési jármûveinket, bútorainkat, az újságot, amit olvasunk, vagy épp a fürdõszobában zakatoló mosógépet. Igaz, a rendszerváltással párhuzamos gazdasági szerkezetváltás alapjaiban ingatta meg a hazai ipari formatervezést, ám még ma is szép számmal láthatni városainkban hazai tervezésû és gyártású tömegközlekedési eszközöket például - autóbuszokat, villamosokat vagy épp a kisföldalattit.
Az Iparmûvészeti Múzeumban látható tárlaton épp olyan hazai tervezésû tárgyakkal találkozhatni, melyek alapjaiban formálták az elmúlt évtizedek hétköznapjait, s immár nosztalgiánk elsõ számú célpontjává váltak. Itt vannak mindjárt a Nagy Alexandra tervezte Fabulon babaápolási termékcsalád flakonjai 1980-ból. E ma is korszerûnek ható tárgyak kettõs kódolásúak voltak, hagyományos tároló funkciójuk mellett lekerekített formájukkal elsõ osztályú fürdõszobai játékszereknek bizonyultak, ki ne emlékezne erre a mai harmincasok közül. Ma is példaértékû az a Szentpéteri Tibor tervezte luxusmotorvonat 1981-bõl, amely a Ganz a két háború között fõként Dél-Amerikába szállított motorkocsijainak formai hagyományait értelmezte újra, s mindaddig hirdethette a magyar ipar és formatervezés nemzetközi nívóját a volt Jugoszláviában, amíg a délszláv háborúkban szét nem lõtték teljes flottáját. Kevesen tudják például, hogy Budapest közúti lámpáinak jelentõs része ma is hazai tervezésû, a Z-200/300-as 1982-ben nyerte el a nívódíjat. Nyilván többen emlékeznek a Helia-D kozmetikai termékcsalád különféle csomagolásaira, melyek, akárcsak a Fabulissimo férfikozmetikumok palackjai, a maguk idejében a világ legrangosabb csomagolási díjait nyerték el a hazai elismerések mellett. Ugyancsak ismertebb darabok az Ikarus különféle jármûvei, melyek rendre felkerültek a nívódíjasok elõkelõ listájára az elmúlt évtizedekben, igaz, a Finta László-féle 200-asok sikerét világviszonylatban már nem tud-ták megismételni, s a gyár is rég elvesztette piacvezetõ szerepét. Aztán itt van az Energomat-Komfort-Thermál-560-as mosógép, ami, ha nem vigyázott az ember, könnyen kiugrálhatott a fürdõbõl, bár errõl nem a formatervezõk, Gyenge János és kollégái tehettek. A kiállítótérben sorakozó
traktorok, fûnyírók,
villanykapcsolók és számítógépes terminálok sokaságában komikus színfolt a Puli, Pikali Sándorék miniautója, amely persze végül nem váltotta meg a magyar autótervezést örökkévalónak tûnõ mélyrepülésébõl, ám mégis sokan fûztek hozzá nagy reményeket. A miniautók tervezése sosem ment ki a divatból, legutóbb, 2002-ben Varga Zsolt Kenguru rokkantkocsija került a díjazottak közé. Az utóbbi idõkben mellesleg egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szociodesign, ennek leglátványosabb példája Szilágyi G. Csaba Flexor Aktív kerekes széke volt. Aki együtt látja ezeket a tárgyakat - s az imént említettek csak igen kicsiny töredékét jelentik a kiállításnak! -, minden megmosolyogtató élmény ellenére elõbb-utóbb büszkeséggel fordul feléjük, s rádöbben arra, hogy létezett, létezik idehaza egy olyan szakmai közösség, amely nemzetközi értelemben sem megvetendõ módon felel azért, hogy tetszetõs és jól használható tárgyak népesítsék be mindennapjaink tereit. S ez a szakma ma is képes volna sokkalta jelentõsebb mértékben részt vállalni a hazai tárgykultúra alakításában, ha megteremtõdne végre a módja annak, hogy a hazai kis- és középvállalkozók, illetve a multinacionális cégek is nagyobb számban alkalmazzák például a frissen egyetemet végzett magyar formatervezõket. 'k még sokszor a marketing orientált tervezés bökkenõire is rá tudnak mutatni, hiszen testközelbõl ismerik a tárgyak és tárgyhasználók világát, nem pedig statisztikákból, grafikonokból meg külhoni tankönyvek oldalairól. A design a kiélezõdõ technológiai versenyben manapság perdöntõ gazdasági jelentõséggel bír szerte a világban, hiszen a fogyasztók választásait immár sokkal inkább a forma, semmint a termékkategóriákban közel azonos technikai felszereltség határozza meg. A fogyasztói, illetve élmény alapú társadalmakban kiemelt jelentõsége van a tárgy megjelenésében reprezentált mítosznak, melynek megalkotásáért leginkább a biztos ízlésû formatervezõ felel, miként azt a fiatal magyar designer, Herczegh László és kollégái a Philips Design "élménytervezési" (experience design) koncepciójának páratlan üzleti sikerével is igazolták az Egyesült Államokban. Épp a Herczeghhez hasonló figurák mutathatják meg a leglátványosabban, hogy a most kiállított tárgyak s tervezõik valójában milyen meghatározó hátteret biztosíthatnak szerencsés üzleti konstellációk esetén.
Szentpéteri Márton
Megtekinthetõ: november 7-ig
