A Hextatic duó (név szerint Stuart Warren Hill és Robin Brunson) a kilencvenes évek közepétõl járja a világ klubjait mint különösen kreatív, vizuális ötletekbõl kifogyhatatlan vj (a disc jockey mintájára képzett video jockey rövidítése - õ az a szakember, aki a partin a zene ritmusára keveri a képeket). Munkásságuk emellett szerteágazó: rendszeresen készítenek videoklipeket (az elsõ, tán legismertebb a Coldcut Timberjére szinkronizált-vágott, lendületes és brutális klip, mely helyenként szinte már fáj), s mivel életmûvükben kép és hang szoros dialektikus kapcsolatban áll, a Ninja Tune kiadó sorra publikálja pusztán hallószerveink segítségével befogadható szerzeményeiket és mixeiket is. Ennyi persze nekik nem elég: négy éve Rewind néven kiadott elsõ, audiovizuális albumukon minden számhoz szervesen hozzátar-tozott a szintén általuk elkészített videoklip, s még sok egyéb extra - s nincs ez másként legújabb, Master View címû lemezükön sem. A különbség csak annyi, hogy most a dobozban találunk egy normál audio- és egy DVD-lemezt is, az utóbbin többek között valamennyi szám saját (sok esetben 3D-s!) videoanimációs klipjét is. Mindez nem csupán valamiféle segédanyag: a Hextatic-klipek sajátos képi világa tökéletesen kiegészíti és értelmezi is az audioüzenetet. A kis videoetûdökbõl amúgy világosan kiderül a szerzõk eredendõ fixációja - mindenekelõtt az aranykor, vagyis a nyolcvanas évek videojátékai, primitív számítógépei és zenegyártásra alkalmatos kütyüjei iránti áhítatos, ám iróniával vastagon átszõtt tisztelet.
A lemez (mindkettõ) az Extra Life kíméletlen elektrós minimalizmusával indul - a gépies lüktetés, a mágikus puttyogások amúgy is meghatározó jegyei a Hextatic darabjainak. A Chase Me képviseli a lemezen a klasszikus, lüktetõs, funkbázisú tánczenét, amit csak még jobban megbolondít az analóg szinti-szóló - a hozzá csatolt animációs klipet (pixel-nindzsa változatos kalandjai a virtuális térben) már a zenés csatornákról is ismerhetjük. A Telemetron elsõ közelítésben megfontoltan sompolygó downtempo darab, mely látszatra óda a technikai fejlõdéshez - a 3D-s szemüveggel befogadható videováltozatból persze még jobban érzõdik az irónia. Az L-Virata mindent elsöprõ Casio-puttyogással indul, amit meglepetésre egy módfelett melodikus, majdhogynem érzelmes (és mindenképpen jól táncolható) folytatás követ; a mellékelt videó a régmúlt nyolcvanas évek klasszikus vonal-pont-vonal típusú videojáté-kával (ún. szintetikus pingpong) indul, a továbbiakat pedig a grafikusan is ábrázolt lüktetés vezérli. A Perfect Bird gyönyörû, japán nõi vokállal és lehangolt gitárral beütött lassú triphopos darab (hozzá méltó pszichedélikus klippel kiegészítve). A Salvador erõs afrojellegû, perkusszív, középtempós, amúgy vérbeli bólintgatós zene, némi savazással és morbid videokollázzsal telibe küldve. A Living kifejezetten gyors, tört ütemû tánczene, némi xilofonnal és szívet-lelket melengetõ hangmintákkal karöltve. A Distorted Minds Juice Aleem hangjához igazított hiphop - a videón a rapper látványosan és szó szerint köpi a szavakat. A That Track mély vartyogásokba burkolt elektrofunk a vidámabb fajtából, a Toys Are Us igazi, súlyos (ráadásul helyenként rockos hangütésû) minimál elektro darab, hozzá méltó, beteg videóval kiegészítve. A Pulse ezek után méltó befejezése a lemeznek: a sötét szintipop a 80-as évek hatását mutatja, melyhez a táncoló, színes, 3D-s karikáknál keresve sem találhattak volna jobb illusztrációt. Az ajánlott befogadási kondíció: kék-piros hülye szemüveg az arcon, fül a hangfalakra, láb a padlóra tapad, szánk tátva, arcunkon széles örök mosoly. Tessenek meglátogatni a Hextatic webszájtját is (megkereshetõ a www.ninjatune.net-rõl kiindulva), itt akár magunk is csinálhatunk zenét (igazi, gyermeki örömöt okoz az egér ritmikus nyomogatása), fakultáción szintén kötelezõ olvasmány a mindent mindennel típusú bootlegkészítésben utazó Exactshit-filiálé (az anagramma tökéletlen, a mixek annál tökéletesebbek).
- minek -
Ninja Tune/Neon Music, 2004
