Legutóbb a Színházi Élet egyik bámulatos interjújára hívtuk fel a figyelmet, és a héten sem teszünk másként, így talán érdemes egy pár rövid bekezdés erejéig kitérni arra, hogy mi is volt pontosan ez az újság. Nagy szerencse, hogy a fontosabb tudnivalókat Almaváry doktor, a korszak pezsgő és glamúros társasági életének avatott szakértője pár éve már összefoglalta a blogján, amire feltétlenül érdemes rákattintani, pláne, hogy a Horthy-család (vélt) újságolvasási szokásairól is pikáns részleteket tudhatunk meg belőle. A kedvenc részünk innen az, miszerint az alapító Incze Sándor, amikor még nem annyira ment az újság, más lapokban adott fel romantikus kamuhirdetéseket, amelyekbe beleszőtte a Színházi Élet nevét. Például így:
„Isten vele, drága Irén, én örökké magát fogom szeretni, de a házasságunknak most már vége. Tudd meg, a mama az oka mindennek, mert állandóan veszekszik, és még a Színházi Életet is ő akarja elsőnek olvasni. A mama nélkül visszavárlak! Pista.“
„Orchidea: holnap pontosan 5 órakor a Kis Royal előtt várom. Ismertetőjel: Színházi Élet a bal kezemben. Kaméliás hölgy.“
Talán ennek az úttörő gerillamarketingnek is köszönhetően a hetilap a tízes évektől a második világháborúig tartó korszak Magyarországának egyik legnépszerűbb sajtótermékévé nőtte ki magát, egyébként teljesen megérdemelten. Amellett, hogy tényleg a legnagyobbak írtak ide, Szomory Dezsőtől Herczeg Ferencig, és tömve volt mai szemmel is mérhetetlenül szórakoztató, az értelmiségibulvár-vonalon mozgó cikkekkel, a legfontosabb talán az, hogy Színházi Élet varázslatos, mesebeli világában minden új színdarab fantasztikus siker, és minden gyönyörű, fiatal, tehetséges színésznő utánozhatatlan bájjal,
vakító ragyogást árasztva siklik át egyik fényes estélyről a másikra, ahol hetente eljegyzi őket a milliárdos parafakirály.
Az újság bármely számát találomra felcsapva csodás kincsekre lelhetünk, kezdve azzal, hogy a jelmezbálon éppen melyik mókamester gróf öltözött be Adolf Hitlernek, egészen odáig, hogy random járókelőket kérdeznek arról, mivel lehet a férfire jobban hatni: hűséggel vagy kacérkodással? És még ebből a sima, csuklóból kirázott utca embere típusú riportból is bőven sikerült kihozni a maximumot!
| ||
Meggyőződésünk, hogy ha a kormánypárt részéről tényleg lenne bármiféle valós szándék a Horthy-korszak rehabilitációjára, akkor nem idióta Nemzeti Konzultációkat küldözgetnének a szerencsétlen választópolgároknak, hanem a Színházi Élet lapszámait. Ennél édesebb propaganda egyszerűen nincs.
Portréinterjúkban, illetve az ezekben szereplő különc, szokatlan vagy totálisan hibbant figurák felkutatásában különösen erős volt az újság. Múlt héten már elámulhattunk azon, hogyan szívatja egymást teljes erőbedobással Kosztolányi Dezső és egy afroamerikai előadóművész, de ez csak a jéghegy csúcsa, mert kis túlzással minden számra jut valami teljesen valószínűtlen életút, amiről tényleg sehol máshol nem lehet olvasni.
Hatalmas favoritunk például Ritter Juliska, a fiatal pesti balett-táncosnő, volt Brada-növendék, akivel 1932-ben, egyenesen Bombayben, az elegáns Taj Mahal Hotelben fut össze a Színházi Élet szemfüles riportere, aki gyanútlanul ül be a kabaréba, és elképed, amikor a konferanszié bejelenti mademoiselle Julia Rittert, a világhírű magyar klasszikus táncosnőt.
| ||
Válogatott, nemzetközi társaság, angolok, franciák, milliárdosok és szélhámosok, hölgyek ragyogó ékszerekkel, férfiak gyémántgombos frakkingben ünneplik viharos tapssal Juliska produkcióját, az újságíró pedig audienciát kér a művésznőtől, aki fogadja is őt az öltözőjében. A táncosnő röviden felvázolja karrierjének eddigi állomásait (Budapest-Prága-Brün-Karlsbad-stb-Athén-Alexandria-Kairó), és mintegy mellékesen megjegyzi, hogy
Kairóban egy dúsgazdag angol ezredes megkérte a kezét, amit végül elutasított,
mert kapott egy ígéretesnek tűnő ajánlatot a jávai (indonéziai) Surabayában található Moulin Rouge-tól.
| ||
Kiderül még, hogy a balerína Jáván nagyszerűen érezte magát, megtekintette a Bromo nevű vulkánt, járt a Dieng Plateau-nél, a Borobudur buddhista templomnál és vadászott a dzsungelben, amit talán még ma sem mondhat el magáról túl sok hazai balett-táncosnő. De a valóban izgalmas fordulatok csak akkor következnek, amikor Juliskát egy új szerződés Bombaybe szólítja. Itt egy nap magához rendeli a közjegyző, aki állítólag már fél éve kereste kétségbeesetten, és teljesen véletlenül bukkant rá a The Illustrated Weekly of India egyik hízelgő kritikájának köszönhetően.
Juliska ekkor szembesül a ténnyel, hogy szegény angol ezredese elhunyt, és őt tette meg általános örököséül, aminek révén a kis pesti balett-táncosnő egyik napról a másikra az egyik leggazdagabb földbirtokos lett Angol-Indiában. Igazából már nem is kellene fellépéseket vállalnia, hiszen nincs szüksége pénzre, de egyszerűen nem tud elszakadni legnagyobb szerelmétől, a színpadtól. Persze, hiányzik neki Magyarország, de isten tudja, mikor lesz ideje hazamenni, sok most a tennivaló, édesanyja, a pragmatikus özvegy mérnökné gyárakat akar létesíteni Jáván, melyekhez budapesti munkaerőt tervez betelepíteni. Juliska már alig várja, hogy "jöjjenek a magyarok az én drága, kedves Budapestemből!"
A történet itt sajnos véget ér.
Hogy mi lett Ritter Juliska és a kedves mama jávai birtokaival és gyáraival (pl. hogy utóbbiak egyáltalán elkészültek-e), mentek-e oda tömegével magyar mérnökök és melósok dolgozni, arról már nem írnak az újságok.
De azért jó tudni, hogy valamikor egy fiatal pesti táncművésznő volt India egyik legvagyonosabb földesura.
_____
Szabó Sz. Csaba kedvenc lemeze a Pink Flag, kedvenc regénye a Sylvie, tízszer látta Az elnök végveszélybent. Blogja, A léghajózás aranykora péntekenként jelentkezik a Narancson.
