„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.
Róma messze van. Székesfehérvártól különösen. Persze, mi nincs messze Székesfehérvártól? A kérdés ugyan költői, mégis lenne egy tippünk.
Elkezdődött a futball-vb, lejátszották Dzsudzsák Balázs zsíroskenyér-meccsét, Orbán Viktor pedig képes volt azt mondani a rádióban, hogy „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket”. Ám e hírek a közelébe sem érhettek annak, hogy megjelent Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című száma.
Magyarország, hogy ne sodródjon céltalanul, más, drabálisabb vagy éppen nálánál csekélyebb súlyú nemzetektől ide-oda lökdösve, taszigálva, általuk orrba rúgva a nemzetek nagy közösségének folytonosan változó, sunyi áramlásoktól mozgatott s mindig veszélyes közegében, két szilárd ponthoz, két, a vad vizek fölé magasodó szirthez kötötte magát, s e két köteléktől reméli megőrizni önbizalmát s hangsúlyos jelenlétét az államéletét körbeölelő, zaklatott áramlásban.
Az Alkotmánybíróság (AB) jól megoldotta a nehéz házi feladatot: kedd délelőtti határozata szerint a törvényhozás „mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő a tudományos kutatásról, a fejlesztésről és az innovációról szóló törvény, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosításakor azzal, hogy nem szabályozta a jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog érvényesülésének megfelelően az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és a kutatóintézeti hálózat korábbi működtetője, a Magyar Tudományos Akadémia közötti vagyoni viszonyokat”.
Ha valaki a múlt hét második felében feltévedt az információs szupersztráda magyarországi szakaszára, könnyen Felcsút szűkebb vonzáskörzete felé ragadt az útja – alkalmasint el sem tudta kerülni hazánk főfaluját. Két röpke nap alatt három jó hír is belepte a sajtó minden részét (felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül). Fussuk át ezeket – nyilván okulásból – szép sorjában.
Az uniós ügyekben jól értesült Politico.eu diplomáciai forrásokra és egy november 4-i keltezésű dokumentumra hivatkozva hétfő esti cikkében arról ír, hogy Magyarország „átfogó igazságügyi reformokat” ígér annak érdekében, hogy hozzájuthasson ahhoz a 7,2 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz, amelyet az EU a járvány miatt létrehozott Helyreállítási alapból egyelőre visszatart.
Álmában két macska volt, de az egyik hazudott. Az egyik virágos ingben, kopott farmerben, nyakában a nukleáris fegyverek leszerelésére buzdító emblémával (ismerik, olyan, mint a Mercedesé, csak eggyel több a szára) őgyelgett az 1967-es Haight-Ashbury utcáin, parkjaiban, s minden szembejövőnek azt mondta: béke! Legyen béke, testvér! Békét, de azonnal!
Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?
Van az úgy, hogy az ember házhoz megy a pofonért – figyelmetlenségből, ostobaságból, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében belesétál egy helyzetbe, amelyből csak rosszul jöhet ki. De mindez még menthető, megmagyarázható valahogy. Sokkal cifrább az az eset, amikor az ember egyenest befizet a pofonra, s menten a legnagyobbat kéri, mert futja rá.
Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se.
Nyílt Facebook-posztban határolódott el hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, dr. Nyisztor az iskola egyik diákjától – „az intézmény nevében”.
